Rosszabb a helyzet, mint gondoltuk volna: Tóth Gabin keresztül üzent Ábrahám Róbert

„Most beszéltem Ábrahám Robival” – fogalmazott az énekesnő.

„Most beszéltem Ábrahám Robival” – fogalmazott az énekesnő.
A megoldás az lenne, ha sokan átmennénk az X-re.
Az admin csapat szerint a törlésre azért került sor, mert egy Blikk-felvételen azt mondta, hogy véleménye szerint két nem létezik.
Keir Starmer sehol sem tűri az ellenvéleményeket. A brit rendőrség már az amerikaiak körmére is rákoppintana a szólásszabadság ügyében.
A Friedrich Merz-féle koalíció kíméletlenül elhallgattatná az igazságot, és még csak nem is szégyelli.
A nőt saját szomszédja jelentette fel.
Ám szerencsére nem mindenütt lankad az éberség, Európa továbbra is marad a dedóban, szóval a Telex megnyugodhat.
A térkép alapján világosan látszik, hogy Németországban és Franciaországban inkább van cenzúra, mint nálunk.
A német hatóságok arra utasították a tömegtájékoztatási eszközöket, hogy „ne vegyék észre” az ukrán hadsereg egyes alakulatainál használt náci jelképeket.
A sztárműsorvezetőt Marco Rubio külügyminiszternek kellett helyretennie.
Nem azok voltak a tényellenőrök a Facebookon, akiknek lenniük kellett volna.
A mesterséges intelligencia tömegesen szankcionál, és ha panaszunk van, a felülvizsgálatot is a mesterséges intelligencia végzi el.
A fideszes László András szerint Magyar Péter képviselőjének pontosan tudnia kellett arról, hogy mi történik a Facebooknál.
Visszatér politikai gyökereihez a Meta alapítója, vagy csak politikai szélkakasként viselkedik?
Ehhez képest ma Zuckerberg bejelentette, hogy szélnek eresztik a tényellenőröket.
Brüsszel szerint a dezinformációtól védik a polgárokat.
Az eltérő véleményt azonnal eltávolítotják.
Nem véletlen, hogy Donald Trump hivatalba lépését követően szeretné helyre rakni a cenzúra ügyét.
A nyugdíjasnál házkutatást tartott a rendőrség egy mémre hivatkozva.