Debrecenben ugyanazok a provokátorok tűntek fel Orbán Viktor eseményén, mint Szentesen (VIDEÓ)

A Hír TV buktatta le a Tisza Pártot.




A Hír TV buktatta le a Tisza Pártot.


Sokan közülük azt sem tudják, hogy éppen hol vannak.


A rendezvényre érkezett fiatalok politikai felkészültségéről ez önmagában sokat elárul.


Amennyiben nyernek, akkor azért, amennyiben nem, akkor meg azért.


„A közvéleménykutatót a kényelmes nyugdíj ígérete vehette rá, hogy még a maradék szakmai tekintélyét is felégesse”– jelentette ki az elemző.


A nyugati országokban a baloldali pártok lettek az iszlamisták leglelkesebb támogatói. De mi vezethetett ide? Hajdú Tímea írása.


Valamit tud a Tisza Párt elnöke.


Nem maradt több kérdés a Tisza Párt elnöke kapcsán.


Egy kép többet mond ezer szónál.


Olyan csontvázak hullhatnak még ki a szekrényből, hogy belegondolni is szörnyű.


Mindent megtesznek azért, hogy befolyásolják a szavazókat – állapította meg a Magyar Nemzet.



Az a politikus, aki a választások előtt menekülőutakat keres magának, inkább ne vezessen politikai közösséget. Interjú.


Minden határt átlépett.


Szorítja az idő a független országgyűlési képviselőt.


„Jövő héten választás” – szögezte le a miniszterelnök.


„Itt van a Tisza Párt újabb óriási buktája” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.


Éppen ezért már előre megpróbálják aláásni a magyar voksolások hitelességét.


Mint kiderült, az Északi Áramlatot is Putyler robbantotta föl.


A felvételek nem hazudnak.
