Értelmes, tisztességes, normális ember nem lehet baloldali vagy liberális

„Hasonlóképp érezhetnek a politikai mező túloldalán is, mert a választások óta egyre azt bizonygatják, hogy aki kormánypárti volt az elmúlt 16 esztendőben, az csak megalkuvásból, pénzért vagy hatalomért tette ezt, és itt volna az ideje a szembenézésnek részünkről. Szerencsére az én fülem mellett ezek a megjegyzések elsuhannak, legfeljebb csodálkozom, hogy valaki ennyire nem tud kilépni magából (hogy stílszerű legyek, ennyire önmaga),

A korszellem valami kifacsart egyoldalúsággal a mai napig balos, materialista és horizontális (ld. »Világ proletárjai egyesüljetek!«, a proletárt ki-kicserélve az aktuális elnyomott vagy annak vélt osztályokra és az egyformára átmosott agyakra), míg én jobbos, idealista (hívő) és vertikális (tehát a világot elsősorban az időből szemlélő) vagyok.

Nem azért álltam a kormány nemzeti projektjei mellé (beleértve ebbe a szóhasználattól a történelemszemléletig, a szimbólumoktól a család- és gyermeksegítő programokig, a határon túliakkal való jelképes és tényleges egységesüléséig mindent), mert kollaborálni akartam a hatalommal.

(természetesen nem, hiszen a hetvenes évek elején ez többszörösen is abszurd lett volna, igazából fenyőfa), s azóta is mindent aszerint szemlélek, hogy miként viszonyul a magyar érdekekhez és értékekhez. Mivel ezt a hozzáállást a hagyományos felosztás szerint jobboldalinak nevezzük, értelemszerűen az vagyok és voltam mindig is.

Én egy baloldali diktatúrában születtem és nőttem fel, ahol mindaz, ami nekem fontos volt, hátrányt szenvedett. Így aztán

A személyes tapasztalatok idővel kiegészültek a történelmi perspektívával, 1918-19 nemzetvesztő forradalmaival, az 1945-ös szovjet-bolsevik megszállásból következő szörnyű korszakkal.

A „liberálist” aztán az SZDSZ tette szitokszóvá; a rendszerváltásig elsősorban pozitívumokat láttam bele a szabadelvűségbe: a szólás-, a sajtó-, a vélemény-, a vallás szabadságát. Ezt tette hiteltelenné a szabad demokraták féktelen magyargyűlölete, ahol a „nemzeti”, a „jobboldali”, a „keresztény”, de leginkább a „magyar” valami szélsőséges, üldözendő jelzővé vált. Ezt aztán, csekély támogatottságuk dacára, kormányon meg is valósíthatták.

Így aztán én – és megfigyeléseim szerint még sokan mások – nagyjából úgy véljük, hogy

(Nyitókép: MTI / Friedmann Endre)