Utánajárás helyett szájbarágás: a 444 és a baloldal nem érti a jobboldal szellemi mélységeit és magasságait, csak heherészik, és semmibe veszi a saját olvasóit is

Utánajárás helyett szájbarágás: a 444 és a baloldal nem érti a jobboldal szellemi mélységeit és magasságait, csak heherészik, és semmibe veszi a saját olvasóit is

Nemrég cinikusan és röhögcsélve szájára vette a 444 podcastja Békés Mártont. Egy cikkben pedig a jobboldali médiavilág újrarendeződéséről írnak, csak hát elég felszínesen, töredékesen, összekeverve műfajokat és formátumokat.

Én értem, hogy jó móka odaát a jobboldali média fékezett habzású konfliktusain heherészni, és ez hoz olvasókat a 444-nek. Bár ők is bevallják, hogy „nehezen igazodnak ki” úgymond „ebben a teljesen újféle, kifejezetten szórakoztató úton haladó ex-NER-es nyilvánosságban – már csak azért sem, mert a korábbi gyakorlattal ellentétben tartalmaikat nem tudják a világ pénzéből hirdetni a közösségi médiában, így könnyebben elveszhetnek a többi között.”

Ez a nehezen kiigazodás szerintük „nem szégyen”, bár megjegyezném, hogy nem a legidő- és energiaigényesebb műfaj összeírni, amit az ember a neten lát, mondjuk utánajárni már nehezebb. Az is izgalmas ugyebár, hogy ők elvileg függetlenek és objektívek, amivel például társítani szoktunk egyfajta stílusbeli visszafogottságot, magyarán azt, hogy nem rágjuk az olvasó szájába, hogy mit kell gondolni. Azt értem, hogy a ténycikk és véleménycikk szigorú megkülönböztetése egyetemlegesen véget ért, és egy – khm, mondjuk így – összefoglaló cikkbe az újságíró nem csak érezteti, hanem arcba is mondja, hogy mit gondol, csak ez nem függetlenség és nem objektivitás. Kivéve persze, ha ezesetben véleménycikkel van dolgunk, de hát ugye ők  A 444-nél gonzók, ott meg mindegy (nem gonzók).

Mindenesetre a 444-es szerző, bizonyos Mohos Máté azzal próbálkozott, hogy „a szcénával kapcsolatban antropológiai jellegű érdeklődést mutató olvasók” számára „összeszedje”, hogy „kifélék-micsodák az új posztfideszes lapok, és mire számíthatunk tőlük.” Jelentem, a vállalt feladat csak töredékesen sikerült.

Mohos kilistázza a Különutas.hut, a KözTéret , a Szamizdatot, a Reakciót, a Mandineres kollégáim által nemsokára elindítandó új portált, a Huth Gergely-féle Revansot; majd hirtelen ezekkel egy kategóriába eső médiának tételeződik Tóth Elizabeth Dobbanjon-mozgalma és –csatornája. Aztán előhozzák Bohár Dánielt és Deák Dánielt. Szemben a 444-gyel én mindegyik kezdeményezésnek és személyiségnek drukkolok.

De azért egy hírportál, egy Facebook-oldal és egy influenszer-oldal – nem is beszélve egy mozgalomról – más műfajok és más formátumok. Nem venném őket egy kalap alá.

Emellett láthatóan a mélyebb megértés – sem az olvasókra hagyatkozás – nem sikerült a 444 szájbarágósan, paternalisztikusan magyarázó zsurnalisztájának.

Mutatok egy példát. Megelőzendő, hogy a 444-es olvasó saját véleményt alakítson ki olyan jobboldali személyiségekről, mint Megadja Gábor, mindenképp fontos volt leírni, hogy: „Megadja Gábor humorérzéke és ízlésvilága Milo Yiannopoulos 2016-os színvonalán ragadt, most viszont még mélyebbre nyúl vissza munkásságában, és társaival újraindítja a 2007-ben startolt Reakciót, ami az akkor megszűnt Utolsó Figyelmeztetés (UFI) utóda volt, és 2009-ben Mandiner lett belőle.”

Na most: Gábor persze írt anno a Reakcióba is, de emlékeim szerint ő nem a Reakció, hanem a Konzervatórium blog alapítója volt (amúgy a 444-es Mohos azt már nem túrta ki, hogy ezek a blogok anno HVG-s blogversenyeket nyertek; ideje volna visszamenőlegesen reklamálni a HVG-nél!). A lényeg viszont nem ez, hanem az, hogy – bocsánat, Gábor, hogy összekenlek a 444-gyel – nem fog túl mély intellektuális megértéshez vezetni, ha például Békés Marcin vagy Megadja Gáboron a 444-nél a heherészésig jutnak el. Mert mondjuk Gábor írt több könyvet is (amit kiemelnék, az Az utópia hegemóniája és A szabadság reakciós harcosai), és függetlenül attól, hogy tetszik-e a humora vagy sem, a 444 megspórolja, hogy mélyre nyúljon a munkásságában. Olvasni, főleg politikaelméletet, nyilván idő és energia.

Ja, és nem vagyok benne biztos, hogy Mohos olvasói tudnák, kicsoda az a Milo, talán röviden el kéne magyarázni. Vagy ha az olvasót bennfentesnek tekintjük, akkor nem kell neki szájbarágni, hogy mit gondoljon Sasjózsef-szinten, és ha az olvasó tudja, ki az a Milo, akkor valószínű nincs szüksége a 444 tájékoztatására sem a jobboldali médiatér új fejleményeiről.

Mohos annál a mondatnál is a sejtetés kiemelkedő írói húzásáról tesz tanúbizonyságot, amikor leírja, hogy ex-mandineres kollégáim esetében (Kacsoh Dániel, Kohán Mátyás, Lentulai Krisztián): „Örülünk, hogy a jövőben az adófizetői pénz helyett inkább a Mindenhatóra támaszkodnának, és szabadságérzetükbe sem fog belerondítani a kötelező ukránozás sem.” Nem láttunk adófizetői pénzt, de sebaj. A Mandinert pedig olvasói egy jelentős része túlságosan ukránpártinak gondolja. Egy másik része meg nem.

Egyébként amikor a 444 az Európai Bizottságtól kapott 120 millió forintot, az vajon nem az európai adófizetők pénzéből származott? Vagy az nem érdekes?

Gondolom egyébként az rendben volna Mohos szerint, hogy ha közvetlenül az adófizetők pénzén a tb állná magukat nőnek érző férfiak nemet amúgy nem váltó műtétjét. Csak mert abba az adófizetői pénztranszferbe ("állami újraelosztás") részemről nem egyeznék bele.

Amúgy meg nehogy a 444-es olvasó szabadságérzetébe gázoljon, hogy Mohos megmondja neki, mit kell gondolnia erről is! Mondjuk az nem árulja el Mohos, hogy a 444 sem a piacról él, az belegázolna a 444-es olvasó szabadságérzetébe. Természetesen az is független és objektív megállapítás, hogy Szentesi Zöldi László lapja, a Szamizdat „nemcsak a világtörténelem legkevésbé betiltott szamizdatja lesz, hanem a legkevésbé olvasott is” – Mohos ezt már előre tudja, hiszen a baloldali újságíróiskolában jósolni is tanulnak.

A stílusbajnok Mohos Huth Geriék Revansáról is leírja, hogy „a Revans ugyanazt a tahóságot itt-ott némi ájtatoskodással vegyítő stílust fogja hozni, amit a nagy előd”. De Hont Andrásék ÖTjéről sem döntheti el az olvasó maga, hogy mit gondol, mert Mohos objektívan megállapítja, hogy az „zagyvalda”.

Miközben záporoznak a viccesnek szánt, ám erőltetett jelzők, és Mohos véletlenül sem hagyja, hogy a 444-es olvasó szabadságérzete akármekkora is legyen, aközben olyan félmondatokat is leír, hogy az „Index sorsáról pedig még csak ilyen-olyan pletykákat lehet hallani” – a kemény oknyomozó munkával megírt cikk azonban nem részletezi eme „ilyen-olyan pletykákat”, ezen esetben működik a sejtetés.

A baloldali nyilvánosság láthatólag régóta szereti összeszedni („elemezni”), mi a helyzet a jobboldali médiában, nyilván a választások óta még fokozottabb érdeklődést tanúsítanak. De valahogy ez mindig töredékesen, mélység nélkül, ellenben erőltetetten heherészve sikerül.

Mondjuk a konzervatív folyóiratok és politikai gondolkodók világa kevésbé érdekli őket, mert csak Jabert látják, meg Győzikét (sajnálják, hogy nem velük van), és a jobboldali folyóiratok és gondolkodók léte szembe megy azzal, amit eladni szeretnének az olvasónak, így inkább nem írnak róluk. Szerintük a Fidesz lecserélte az értelmiséget a celebekre. Mondjuk nem tudom, így gondolják-e az amerikai Demokrata Pártról is. De meglehetősen sok értelmiségi volt a Fidesz mögött, van a jobboldalon, de a baloldalra közülük alig néha jut el valaki-valami (Békés Marci, GFG meg a Boston Politics bemutatója valahogy legalább eljutott). De van MAK, Lánczi András, sokan mások, sok más országból való is, például Rod Dreher barátom, Patrick Deneen barátom és más posztliberálisok. Balról az ő esetükben is csak a kiröhögésre futotta – amihez a baloldalnak szíve-joga, csak nem biztos, hogy a legjobb megértési taktika. Szakmányban csináltuk az ilyen személyiségekkel az interjúkat, de bizonyára ők nem számítanak valódi értelmiséginek a baloldalon.

A magamfajták elolvasták a fontos baloldali szerzőket Rousseau-tól Marxon át John Rawlsig és Szelényi Ivánig. Tapasztalatom szerint a baloldaliak nem olvastak sem Szent Ágostont, sem Edmund Burke-öt, sem Joseph de Maistre-t, sem Szekfű Gyulát, sem Tőkéczki Lászlót, sem mást. Pedig elvileg ők nyitottak, mi meg zártak vagyunk. 

Értem, hogy jót mulatni a jobboldali média látható részén, műfajtól és formátumtól függetlenül arrafelé jó móka, de a baloldali közéleti média szellemi ürességét mutatja, hogy kábé itt meg is állnak. Talán Marxról hallottak, de valószínűleg nem olvasták (rohadtul tudálékos a stílusa), mert ugye ahogy energiát igényel utána menni az Indexről szóló iparági pletykáknak, ezért inkább meg sem próbálja Mohos validálni azokat, így leírni sem meri őket, úgy könyveket és szerzőket olvasni, meg a hatásuknak utána menni is időigényes dolog, meg nem annyira heherészős.

Amúgy van a baloldalon is szellemi muníció, de nem a 444 környékén kell keresni (Eszmélet, a szerintem dögunalmas és porosan komcsi, de kétségkívül mélyebb baloldaliságot felmutató Mérce, stb.).

Szóval a 444-nek a mulatozásban nem sikerül áttekintenie a teljes jobboldali médiaspektrumot, csak ami instant elérhető; nem kérdeznek meg senkit, az energia; nem mennek utána az Indexről szóló pletykáknak, mert az energia; cserébe egybe pakolnak különböző formátumokat; a mélyebb megértésre nincs igényük (sose volt); és mindezt idióta, szájbarágós heherészéssel és minősítgetésekkel helyettesítik. És szerintük ők újságot írnak.

Nyitókép: 444-képernyőkép/Szilvay Gergely Facebook-oldala