Keir Starmert is utolérte az utóbbi időszak brit kormányfői végzete: korán és dicstelenül kell távoznia hivatalából

Hétfőn lemondott Keir Starmer brit miniszterelnök – pedig még nincs két éve, hogy a baloldal majdnem másfél évtizednyi ellenzéki lét után földindulásszerű győzelemmel tért vissza a hatalomba. A 2024. július 4-ei választás átrajzolta az ország politikai térképét. 

Két éve a 650 helyből 411-et elnyerve a baloldal elsodorta a tizennégy éve kormányon lévő konzervatívokat. A Konzervatív Párt kormányzását akkor már botrányok sora és sodródás jellemezte. David Cameron tíz évvel ezelőtti, brexit-népszavazásos bukása után egymást váltották a kormányfők: Theresa May, Boris Johnson, Liz Truss, Rishi Sunak. 

A két évvel ezelőtti munkáspárti győzelem egy új, határozott progresszív politikai korszak hajnalát ígérte. Erre ráerősített az is, hogy a haladónak minősített, másképpen woke ideológiának címkézett törekvések a Konzervatív Párt másfél évtizednyi uralma alatt is úgy mentek keresztül a brit intézményrendszeren és társadalmon, mint kés a vajon. Várni lehetett, hogy a közel kétharmados baloldali győzelemmel ennek kiteljesedése fog csak jönni. 

Hol van már Margaret Thatcher karakteresen konzervatív és Tony Blair áramvonalasan balliberális, évtizednyi politikai korszaka? Pedig a 2024-ben hivatalba lépő miniszterelnök eleinte a nyugodt erő jelszavával is kampányolhatott volna: az addig is közismert, a lovagi címet elnyerő, vezető ügyészként is szolgáló Starmer a baloldal ellenzékben bolyongó évei után hiteles és kompetens vezetőnek tűnt – egészen a kormányzás átvételéig. 

„Lefagyva a hatalom kihívásaitól: hogyan fordított Starmer egy győzelmet tragédiába?” – ezzel a címmel jelent meg a baloldali The Guardian nagy elemzése hétfőn a kormányfő lemondása után. Hogy miért bukott meg, annak több oka is van. Bennfentesek szerint, akiket a lap is idézett: bár pedigréje alapján, papíron Starmer alkalmasnak látszott a miniszterelnökségre, hatalomra kerülve már nem tudta, mit is csináljon.

Mindezek előrevetítették, hogy Starmer a történelmi léptékű felhatalmazás ellenére sem fog tudni világos, egyértelmű irányvonalú kormányzást folytatni. 

A legbelsőbb munkáspárti körökben is sokan azt várták, hogy a jelentős győzelem után röviddel nagy ívű szakpolitikai bejelentések, reformtervek fognak napvilágot látni, ehhez képest Starmer fogta magát, és elment egy brit körútra a települési polgármesterek között. „Ezt nem lehet, nem így csinálunk politikát” – kommentálta a történteket a párt egy embere a The Guardiannek. 

Pedig a baloldalnak legalább két éve volt a felkészülésre, hiszen a Konzervatív Pártban már Liz Truss rövid miniszterelnöksége idején – amelynek időszakára esett II. Erzsébet királynő halála – a vereségre készülhettek. Keir Starmer addigra elnökként képes volt megreformálni a pártot: kiszorította az előző elnök, a radikális Jeremy Corbyn embereit, és régi elődjéhez, Tony Blairhez hasonlóan mérsékeltebb, centristább baloldali politikát kívánt megvalósítani.

A döntéshozatali problémák még mélyebbről eredtek: a Starmert közelebbről ismerők szerint gyakorlatilag nincs koherens filozófiája, nincs gondolata sem a politika tartalmáról, sem a közéleti cselekvés mikéntjéről. David Runciman politikatudós erről azt nyilatkozta: „Ha a dolgok szétesnek, egy belső filozófia tart össze. Margaret Thatcher ennek volt a példája. Starmer esetében viszont nem láttam ilyet, soha nem került a felszínre.” 

Keir Starmer személyes politikusi korlátain túl természetesen a közhangulat változása is hozzájárult a lemondáshoz, a közhangulat pedig nem ok nélkül változott meg az elmúlt két évben. A választók a mindennapi élet drágulását, az ott is gondokkal teli egészségügyi rendszer várólistáit, valamint a tömeges bevándorlással kapcsolatos, egymással összefüggő problémák halmazát tapasztalják a bűnözéstől a lakhatási problémák fokozódásáig. 

A baloldal nagy parlamenti többsége most is megvan, és hacsak nem lesz tömeges dezertálás, megmaradhat a három év múlva esedékes következő választásig. A brit politikai hagyományoknak megfelelően tehát a párt a kormányfőcseréhez nyúlt. Egyelőre annyi biztos, hogy hétfőn Keir Starmer bejelentette lemondását – a helyére pedig bejelentkezett Andy Burnham. 

Az 56 éves Burnham valójában régi motoros, már korábban is pályázott a párt vezetésére. Még Blair idején kezdett politizálni, hosszú ideig volt parlamenti képviselő, majd 2017 óta Manchester polgármestere, e tisztségében háromszor is megválasztották. Egy minapi körzeti időközi választáson nagy fölénnyel újra beválasztották a parlamentbe – így megnyílt az út a kormányfősége felé. Hétfői közleményében Burnham be is jelentette ebbéli szándékát, 

 – lapzártánkkor nagyon valószínű, hogy esélyt is kap ígéreteinek megvalósítására.

Nyitóképen: Magány: Keir Starmer bejelenti lemondását a Downing Street 10. előtt
Fotó: AFP/Henry Nicholls