Lukas kezű baloldal

„Az egyik kesztyűt a Tisza sikerrel vette fel helyettünk: visszaszerezte az elrabolt nemzeti jelképeket. Pontosabban nem egészen helyettünk, hiszen ebben a harcban ott voltak a Tisza baloldali támogatói vagy legalább ebben drukkerei is. Április 12-én este az utcára özönlő fiatalok kezében a nemzeti zászló a progresszió, a változás forradalmi jelképévé is vált: egyszerre hazáé és haladásé, mint a reformkorban és Petőfiék kezében volt.

Amikor Magyar Péter még el-eltévedt a hagyományok között, és sokunk rossz érzésére pl. Wass Albertet idézett (azóta erős korrekciót hajtott végre a valóban polgári Márai és a baloldali Nagy Imre példává emelésével, a József Attila-szobor koszorúzásával), sokan féltek az átkos nacionalizmus horthysta vagy fideszes árnyékától. De van másfajta nemzeti érzés, amely éppen a közösségi szolidaritás, tettrekészség, felelősség hajtóereje. Amire oly régen szükségünk volt. Tegyük hozzá: egy olyan országban, ahol a Fidesz politikája hatalmas erőfeszítéssel vagdosta szét a szolidaritás szálait, mélyítette szakadékká a társadalmi különbségeket, nem is nagyon lehet más eleven kötőerőt találni, mint a pozitív nemzeti érzést. Különösen egy ilyen széles népfrontmozgalomban.

Ennek, ahogy magának a nemzetnek is, részese immár a baloldal is. Nem kell kirekesztettnek éreznie magát, szimbolikusan sem. De vannak saját kötelességei is a politikai jelképek világában. Függetlenül attól, hogy éppen lelkes tiszás, vagy óvatos, netán szkeptikus külső szemlélő. 

Hagytuk, hogy Kéthly Anna szobrát Kövér László avassa fel. Nem mutattunk annyi erőt, ami megakadályozta volna Károlyi és Nagy Imre szobrának elhurcolását. Most újabb jelkép, újabb történelmi szimbólum van veszélyben.” 

Nyitókép: Facebook