Itt van Magyar Péter legnagyobb problémája: „Ez nem vízió, hanem improvizáció”!

Miről is szól valójában a kormányzás?

Önazonosságunk alapja nem változhat: közösségünk a magyar polgárosodás közössége.

Egy párt nem ír új programot, mindig az eredeti, az alapító programját igazítja a kor megváltozott körülményeihez
– mondta nekem bő húsz évvel ezelőtt a tavaly elhunyt, akkor már veterán német kereszténydemokrata politikus, Bernhard Vogel. Akkoriban a Jövőnk című vitairaton dolgoztam, amely a szó szoros értelmében szintén nem volt új program.
Nem volt új, hiszen az 1998-as program a későbbiekre is kijelölte a pártunk küldetését:

„A Fidesz jövőképének középpontjában a polgár áll. Az anyagi és szellemi tulajdonára támaszkodó, önálló, embertársaival együttérző, önmagáért, közösségeiért és környezetéért – a közös jövőért – felelősséget vállaló ember. A szabad ember – aki otthon van a világban. Otthon van jelenében és múltjában, társadalmában, kultúrájában és természeti környezetében. Házában, hazájában: családja körében, állampolgári-nemzeti közösségében és Európában. Otthon van a világban, tehát szabadon kibontakoztathatja képességeit a maga és mások javára. Otthon van a világban, ezért megőrzi azt a jövőnek. Vagyis a Fidesz – Magyar Polgári Párt a polgárosodás programját képviseli, amely nem más, mint az otthonra találás és az otthonteremtés programja.”
Nincs ebben az idézetben egyetlen szó, amely idejétmúlt vagy fölösleges lenne. Ahogy születésekor, huszonnyolc éve vagy beszélgetésünk idején, húsz évvel ezelőtt, úgy most is a Fidesz küldetésének célját jelöli ki. Ennek a célnak a követése tette az egykor nemzedéki alapon szerveződő kis pártot Közép-Európa legsikeresebb politikai közösségévé.
Ugyanakkor, mi tagadás, az eltelt idő viszontagságai megviselték táborunkat is. Tizenhat évnyi kormányzás nyűgje, a pitiáner gáncsvetések,
a közénk keveredő szélhámosok, akarnokok vagy éppen saját gyarlóságunk talán sokakban elhomályosította eredeti küldetésünket.
Vannak, akik elfáradtak. Mások hitüket hagyták el, és úgy gondolják, az április 12-ei választási vereség eszméink történelmi veresége is.
Éppen ezért frissítő, új erőt adó cselekedet visszanyúlni közösségünk önazonosságának alapjaihoz. Persze egy harminc évvel ezelőtt megfogalmazott szöveg ma, negyedszázaddal az ezredforduló után sok szempontból aktualizálásra szorulhat, szükségessé válhat az időközben megjelenő új szempontok és a felhalmozott tapasztalatok rögzítése is.
Önazonosságunk alapja azonban nem változhat: közösségünk a magyar polgárosodás közössége.
Azé a polgáré, aki a saját erejére és tehetségére támaszkodva tartja el magát és szeretteit, hozza létre szabadon közösségeit. Azé a polgáré, aki nem konfliktusként, hanem összhangként éli meg helyi, regionális, nemzeti és európai önazonosságát. Aki össze tudja egyeztetni a piac versengését, valamint az együttműködés elvét és gyakorlatát. Aki nemcsak eltűri a demokráciát, de hisz is benne. Aki tiszteli és becsüli polgártársait, még akkor is, ha esetleg nagyon különböző politikai nézeteket vallanak.
A mai politikai környezetben naivnak, jobb esetben idealistának tűnhetnek ezek a gondolatok. Harminc évvel ezelőtt sem volt jobb a helyzet.
Mégis ez a küldetés volt az, amely az Országgyűlés legkisebb frakciójából a polgári oldalt integrálni tudó erőt, majd kormánypártot teremtett.
Most, a választási vereség után, amikor közösségünk önazonosságának alapjait keressük, ide kell visszanyúlnunk. Nem új küldetést kell kezdeni, hanem újra kell kezdeni. Vissza a forráshoz, friss forrásvizet inni. Erőt meríteni a megtett út tapasztalataiból, leszámolni a bűnökkel és a hibákkal, megőrizni az erényeket és az eredményeket.
Higgadtan kiigazítani a gyalázkodókat és felemelni a fejünket, mert a polgárokat csak felemelt fejjel lehet képviselni.
Hűnek maradni a polgárosodás, a polgári Magyarország eszményéhez és ismét kiérdemelni, megszolgálni a polgárok bizalmát.
A szerző volt közigazgatási és területfejlesztési miniszter
(Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner )