Magyar őstörténettől a nyelvújításig: sikeres tanévet zárt az MCC középiskolás programja

A program kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a diákok a történelmi események mögött meghúzódó társadalmi folyamatokat és emberi sorsokat is megértsék.


A program kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a diákok a történelmi események mögött meghúzódó társadalmi folyamatokat és emberi sorsokat is megértsék.


Hat meccsel robog tovább a foci-vb csütörtök este és péntek hajnalban.


A beruházások révén csaknem 5000 megawattnyi új, elsősorban megújuló energiatermelő kapacitás előtt nyitják meg az utat.


Bár a legtöbb szülő számára sokszor kihívás, hogy milyen programokat szervezzen gyermekei számára a szünidőben, szerencsére tematikus táborok sora segíthet emlékezetessé és könnyebbé tenni a nyarat. Ezek között akad olyan is, ami az egész vakációt lefedi. Összeállításunk.


Navracsics Tibor emlékeztetett arra, a Tisza a választási kampányban és a választási programjában mást ígért a jogalkotással és az alkotmányozással kapcsolatban.


A város kulturális életében is fellendülést hozott az új intézmény.


Most sokáig ez lesz a módi.


A zárótábor nemcsak az elmúlt időszak lezárását, hanem a következő szakmai fejezet kezdetét is jelentette a diákok számára.


A tehetséggondozó intézmény felsőoktatási programja mindenki előtt nyitva áll.


Mentorálással, szakmai támogatással és havi ösztöndíjjal segítik a kiemelkedő középiskolás tehetségeket.


A felsorolás közel sem teljes, de máris hoztunk nektek néhány példát a fejlesztésekre.


A résztvevők a nyílt nap során nemcsak a képzésekbe, hanem a FIT közösségi életébe is közelebbről bepillanthattak.


Önazonosságunk alapja nem változhat: közösségünk a magyar polgárosodás közössége.


Kollár Liza, az MCC Roma Tehetség Program középiskolás diákja hálás azért, hogy a művészi tehetségét is kibontakoztathatja.


Opera- és musicalbemutatók, lézershow-val egybekötött könnyűzenei koncert, jazz- és borfesztivál: május 16-án elrajtolt a Margitszigeti Szabadtéri Színház négy hónapos kulturális rendezvénysorozata. Bán Teodóra művészeti vezetőt kérdeztük.


Sikerült Magyarországot bekapcsolni a nemzetközi oktatási vérkeringésbe, és hazai szinten is új diskurzusok indultak el.


Tűcsereprogramok, dekriminalizáció és Soros-NGO-k: a Tisza Párt körül sorakozó aktivisták és „szakértők” radikálisan átírhatják Magyarország drogpolitikáját.


A május 9-ig tartó eseményen az előadások mellett koncertek, kertmozi, családi programok és honvédségi bemutatók is várják az érdeklődőket.



Bukarest 298 harcjármű beszerzését tervezi, a program jelentős részét uniós hitelből finanszírozzák.
