Magyar Péter leváltaná a közjogi méltóságokat, de ehhez az alkotmányjogászoknak is lesz egy-két szavuk

A köztársasági elnök leváltása sem olyan egyszerű dolog, ahogy azt a Tisza-kormány gondolja.


A köztársasági elnök leváltása sem olyan egyszerű dolog, ahogy azt a Tisza-kormány gondolja.


Kérdés, hogy az új többség mit vár a köztársasági elnöktől?


Pokol Béla azt javasolta Sulyok Tamás államfőnek, hogy Magyar belátható alkotmánysértéseire tekintettel vonja vissza szándéknyilatkozatát, és kérje meg a Tisza Párt vezetőségét, hogy jelöljenek meg egy másik személyt miniszterelnöknek.


A tárgyalásokat az OGY Hivatala főigazgatójának vezeti a Sándor-palota főigazgatójának jelenlétében.


Magyar Péter szerint Orbán Viktor már nem lehet miniszterelnök, Lattmann Tamás szerint ez „baromság”.


A választás estéjén Magyar Péter elszabadult: több állami intézmény vezetőjének lemondását követelte. Itt vannak a reakcióik!


Ha kihirdetik a szükségállapotot és elhalasztják a választásokat, akkor viszont elvész ennek a reménye és a folyamatok kiléphetnek a politikai rendszer jogi-politikai keretei közül, jöhet az erőszak és Magyarországtól az összes még meglévő uniós pénzt megvonnák.


Kell-e attól tartanunk, hogy a sokat emlegetett „lengyel modellt” Magyar Péterék idehaza is alkalmazzák? Miért érdemes Varsóra vetni a választás előtt a szemünket? Szakértőkkel ennek jártunk utána. Mutatjuk!


Keresztény emberként van dolgunk a politikával.


A Tisza Párt elnöke kétharmados felhatalmazásról és az Alaptörvény módosításáról is beszélt hallgatósága előtt.


Dornfeld László vezető elemző szerint az Európai Unió Bírósága egy „aktivista szervezet”, amely már régóta igyekszik a saját eszközeivel előmozdítani azokat a politikai ügyeket, amelyeket fontosnak tart. Ilyen a nemváltoztatás kötelező engedélyezése is, melyről nemrég született ítélet.


A dokumentumban többek között a házasság intézményének megnyitását is szorgalmazzák az azonos nemű párok előtt.


A történelem sajnálatos módon számos európai példát ismer arra, amikor a meglévő alkotmányos rend lerombolásával, válságtörvények vagy puccs révén alakítottak ki új, „jogállami–joguralmi” kereteket. A tiszás értelmiség hevességét látva a választás 2026-ban több szempontból is sorsfordító lehet. Mutatjuk!


A biztonság kedvéért megnéztük, hátha átírták közben az átmenetileg alaptörvénynek csúfolt alkotmányt.


Ehhez az alaptörvényt készül megváltoztatni.


Padlóra küldte a főpolgármestert az Alkotmánybíróság.



A Tisza Párt egyes körei nem csupán politikai ellenfelek leváltásáról, hanem a teljes politikai rendszer „eltakarításáról” beszélnek.


A korábban az alaptörvény eltörléséről deliráló jogszociológus nem tágít.


A hivatalos kampányidőszak a jogszabály szerint a választás előtt ötven nappal, azaz idén február 21-én indul. Összeszedtünk minden fontos információt.
