„A társadalomnak tudatosan bátorítania kellene a férfiakat!” – Böjte Csaba a Gránit Oroszlán Példakép Díjról

Kiből lehet ma férfi példakép, és milyen értékeket kellene képviselnie? Többek között erre kerestük a választ összeállításunkban.

Kiből lehet ma férfi példakép, és milyen értékeket kellene képviselnie? Többek között erre kerestük a választ összeállításunkban.
Újabb sikert könyvelhet el a Magyar Falu Program: közel 1500 kisbolt kapott állami támogatást, így sok településen továbbra is biztosított a helyi vásárlás lehetősége.
Egy másfél évtizede óta húzódó vita végére került augusztus elején pont, egy patinás, mintegy 200 éves cukrászda ajtajára pedig – sokak reménye szerint csak átmenetileg – lakat Budavár szívében.
Elsöprő többséget vásárolt az ukrán baromfi-feldolgozó egy meghatározó élelmiszeripari vállalatban.
Szakértők szerint az Ursula von der Leyen által kötött megállapodás technikailag, gazdaságilag és politikailag is kivitelezhetetlen, de azért akadnak kiskapuk.
A három nagy üzletlánc azt is elárulta, milyen szempontok mentén alakítják ki az akcióikat – semmit sem bíznak a véletlenre.
„A múlt tovább él a statisztikákban” – hívta fel a figyelmet Sebestyén Géza közgazdász.
Szakértők segítségével olyan témákat járnak majd körbe, mint a képalkotás, a projektgenerálás vagy az üzleti elemzés.
Ingyen nem küld semmit, de ha Zelenszkij brüsszeli/európai barátai közül lesz, aki fizet, akkor nincs ellenére a fegyverküldés.
Nem élte túl a zuhanást.
Hosszú távú stratégiai partnerségről van szó.
A személyzet nélküli üzemmódban a bolt egy telefonos alkalmazással használható.
Olyan eladóktól is vásároltak fegyvert, akiket pont az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) fegyverzett fel.
A kivonási folyamat már elkezdődött, és a következő hónapokban fokozatosan fel fog gyorsulni.
Érdemes előre tájékozódni a boltok nyitvatartásáról.
Zsigó Róbert miniszterhelyettes ezt két dologgal indokolta.
„A transzatlanti védelmi együttműködés erősebbé teszi a szövetséget” – jelentette ki nemrég Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
A tejtermékek és a tojás ára több száz forinttal csökkent, de a többi élelmiszer is jóval olcsóbb.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint például a kormánynak még számos kérdést meg kell válaszolnia a legfrissebb gazdasági intézkedéssel kapcsolatban.
Felülmúlta a várakozásokat az infláció januárban. A drágulás oka nagyrészt a kereskedelmi láncok áremelése, amelyet nem indokoltak a piaci folyamatok, és társadalmi szempontból káros.