„Gyomorforgató, amit művelsz!” – durván kiosztotta Magyar Pétert Takács Péter

Magyar Péter bejegyzése arról számolt be, hogy az esztergomi mentőállomás vezetője csütörtök este a Dunába vetette magát.


Magyar Péter bejegyzése arról számolt be, hogy az esztergomi mentőállomás vezetője csütörtök este a Dunába vetette magát.


A Tisza Párt elnöke rácsatlakozott a A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének bejegyzésére, melyet az OMSZ szégyenletesnek nevezett és visszautasított.


A férfi szeptember 2-án este, Tisza-tó menti otthonában bántalmazta felnőtt testvérét, akihez ezt követően mentőt hívott, majd a kiérkező ápolókat azzal fenyegette meg, hogy megöli őket.



Az új egyezmény augusztustól léphet életbe.


A reptéren azóta újra indult a forgalom, de a légikikötő közelében lezártak több fontos főútvonalat.


Az üggyel kapcsolatban a Bors megkereste az Országos Mentőszolgálatot is, ahol megerősítették: a bombariadó nem okozott fennakadást a sürgősségi betegellátásban.


Elképesztő lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot.


De szép ajándék lenne a sorstól, ha ez a véglény egyszer itt Magyarországon szorulna orvosi ellátásra.


Rosszullét miatt hívott mentőt Kolozsváron egy magyar család hozzátartozója egy idős férfihez, de amit jótettéért kapott, azt nem tette zsebre.


A férfit a mentősök az égési centrum szállították.


Az esetek között a sok szén-monoxid-mérgezés, közlekedési baleset és tűzeset mellett különféle rosszullétek voltak a leggyakoribbak.


A megválasztott amerikai alelnök a közösségi oldalán reagált.




A zavart férfi a homlokzatfelújításhoz használt állványzaton mutatott be néhány akrobatamutatványt – szerencsére senki nem sérült meg.


A tragédiát okozó 20 éves sofőr és az egyik utasa az ütközés után gyáván elfutottak.


A területi hadkiegészítő központnál tört ki a balhé.


A szívószállal végrehajtott gégemetszés vagy a sérült végtagok falhoz lökése „maradjon meg a fikciónak” – hangsúlyozták közösségi oldalukon.


Egy testvérpár a korábbi nézeteltérését akarta rendezni a haragosukkal, az esethez még mentőt is kellett hívni.
