Szabadnapos mentős házaspár hozta vissza a halálból a fiatalt, csoda történt Kemencén

2025. december 27. 10:06

Drámai pillanatok az esőben: megütötte az áram, és holtan esett össze az udvaron a férfi, de a sors mást akart. A szomszéd utcában lakó mentős házaspár azonnal rohant, és a saját felszerelésével kezdte meg az újraélesztést. Amikor a helikopter leszállt, a halottnak hitt férfi kinyitotta a szemét – egy évvel később pedig ikrei születtek.

2025. december 27. 10:06
null
Krupincza Mariann
Krupincza Mariann

A mentőállomásokon akkor sincs megállás, amikor a legtöbb otthonban meghitt karácsonyi zene szól, és bejgli illata árad a levegőben. Sosem lehet tudni, mikor fut be egy olyan segélyhívás, amely miatt azonnal indulni kell, hiszen sokszor csak másodperceken múlik egy ember élete. A Pest vármegyei Vámosmikolán annak jártunk utána, hogy miként telnek az ünnepek a mentőknél. 

„Már tizenévesen mentő szerettem volna lenni, de a kilencvenes évek végén nő még nem lehetett mentőápoló, így egy időre letettem erről az álmomról. 2018-ban aztán az új vezetők szemléletváltást hoztak: nőket is alkalmaztak mentőápolóként. Ekkor talált meg a lehetőség, én pedig éltem vele: Vámosmikolán volt egy hely, így teljesült a gyerekkori vágyam” – idézi fel pályája kezdetét Demeter-Moksony Gyöngyi mentőállomás-vezető. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A legrosszabb rémálom válhat valóra: Magyarország visszakaphatja Bajnai Gordont

A legrosszabb rémálom válhat valóra: Magyarország visszakaphatja Bajnai Gordont
Tovább a cikkhezchevron

Az 1500 lakosú Vámosmikolán működő állomáson két autó is szolgálatban áll: egy huszonnégy órás és egy tizenkét órás. Az egységek legtöbbször a község és a környék településeire – Bernece­baráti, Kemence, Perőcsény, Tésa, Nagybörzsöny, Ipolytölgyes, Letkés – vonulnak ki, illetve Esztergom és Budapest kórházaiban is gyakran megfordulnak. 

A településen tizenhárman látnak el szolgálatot, egyszerre négy bajtárs dolgozik. Az év végi beosztás már jóval az ünnepek előtt elkészült. Idén a korábbi gyakorlattól eltérően minden kolléga maga választhatta meg, hogy az év utolsó hetében mikor szeretne dolgozni. Így alakult ki a szentestétől újévig tartó beosztás, amelyben mindenki vállalt egy napot. 

Fotó: Ficsor Márton

Sokan csak törődésre és figyelemre vágynak 

Győrik Martina mentőápoló – aki Demeter-­Moksony Gyöngyi lánya, és már gyermekkora óta tudta, hogy olyan egészségügyi pályára szeretne lépni, ahol testközelből segíthet másoknak – a karácsonyi időszakkal kapcsolatban elmondja: bár még csak másfél éve dolgozik az állomáson, tapasztalata szerint sokszor nem is baleset vagy akut rosszullét miatt telefonálnak nekik, hanem azért, mert törődésre vágynak az emberek. „Néha gyanítható, főleg ilyenkor, a szeretet ünnepén, hogy egy-egy magányos idős ember valójában azért fordul hozzánk egy krónikus problémával, mert szeretetre, figyelemre van szüksége. Nekik egy beszélgetés vagy egy látogatás többet ér, mint bármilyen gyógyszer – hangsúlyozza a Pécsett mentőtisztnek tanuló fiatal nő. – Ilyenkor megugrik a háztartási balesetek száma is, például sokan megégetik vagy megvágják magukat sütés-főzés közben, illetve a hó és a fagy miatt gyakoribbak az autóbalesetek is. Arról nem is beszélve, hogy a családi összejöveteleken előkerülnek az alkoholos italok, ami szintén okozhat problémát. És 

ilyenkor derül ki az is, milyen sok magányos ember él közöttünk.” 

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2025. december 27. 13:07
Ismerem ezt a helyzetet... Egy hét alatt háromszor hívtak be éjjeli műtétre, reggelig, (és akkor még nem volt EU, hogy reggel haza KELLETT menni), végre péntekre volt egy laza nap, nem sokkal dél után könnyes búcsúval otthagytam kollégáimat, hogy aztán a 24-es végállomásán belebotoljak egy szürreális jelenetbe. Hiába volt ott már mentő, de rohamkocsi még nem, 10-12 perc után az újraélesztés meglehetősen fárasztó tud lenni. Az ember ilyenkor nem tud elfordulni, bármilyen fáradt, beleáll. Gondolom ez a házaspár se sokat van egyszerre szabadnapon, ha meg igen, hát nem pont akkor bassza meg az áram a szomszédot? Az élethez szerencse is kell, és most ők voltak ott az őrangyal helyett.
Válasz erre
7
0
Obsitos Technikus
2025. december 27. 12:59
Vajon ezt a cikket miért kell fizetőssé tenni? Miért nem teszik emelt díjassá a sok legaljafos bulvárt?
Válasz erre
5
0
Syr Wullam
2025. december 27. 12:21 Szerkesztve
Ha a mentőtisztnek azt mondod, hogy mentős (s-sel), megesz reggelire. Gondoltam, szólok. 🧐
Válasz erre
2
0
masikhozzaszolo
2025. december 27. 10:43
Ikrek. Egy év múlva. Ez a szőke mentősnő volt, aki felélesztette? Jó a technikája. Férfi, ráadásul ikreket. Ursula tapsol, ő megmondta! Akár ikreket is!
Válasz erre
1
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!