Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Amerika elszánta magát.

Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében – közölte a Központi Parancsnokság kedden.
A közel-keleti térségért is felelős amerikai irányítási törzs közösségi médiában megjelent közleménye szerint a washingtoni idő szerint a kedd esti órákban végrehajtott légicsapások megerősített iráni rakétalétesítmények ellen irányultak.

„Irán tengeri rakétái ezeken a helyszíneken kockázatot hordoztak a nemzetközi áruszállításra a szorosban”
– olvasható a közleményben.
Donald Trump elnök kedden többször elégedetlenségét fejezte ki a NATO-szövetségesek döntése miatt, akik nem küldtek hadihajókat a hajózási útvonal védelmének megteremtésére. Az elnök kérdésre válaszolva közölte, hogy felülvizsgálhatja az Egyesült Államok és a NATO viszonyát, és nem zárta ki a kilépést sem.
Szintén kedden az Egyesült Államok iraki nagykövetsége azonnali távozásra szólított fel minden amerikai állampolgárt Irakból, a megnövekedett terrorveszélyre hivatkozva.
„Iránhoz közel álló terrorista fegyveres csoportok által elkövetett támadások köznyilvános helyszíneken, így szállodákban jelentős veszélyt jelentenek
a közbiztonságra” – olvasható a közleményben.
(MTI)
Nyitókép: Wikipedia