Rendkívüli döntést hozott a magyarok miatt az Európai Tanács: Zelenszkijnek már az egekben a pulzusa

Elhalasztották a szavazást.


Elhalasztották a szavazást.


Alaposan helyretették a fölényeskedő ukrán elnököt.


A háborús kiadások mellett egyre nehezebb fenntartani az állam működését.


Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója egy szerdai háttérbeszélgetésen közölte, a Fővárosi Önkormányzat március elején csak további 10 milliárd forintos folyószámlahitel segítségével tudja kifizetni a dolgozók béreit.


Az Európai Bizottság elégedetten ünnepel.


A Nemzetközi Valutaalap Ukrajnának szánt, 8,1 milliárd dolláros hitelprogramjának jóváhagyása akár heteken belül megtörténhet.


Deák Dániel hangsúlyozta, immár nem tagadják, hogy Magyar Péteréknek szurkolnak, mert ha ő kerülne hatalomra, nem ellenkezne a brüsszeli törekvésekkel szemben.


Gyorsított eljárásban tárgyalják a 90 milliárdos hitelcsomagot.


Mindeközben Kijevben csak várakoznak.


A SAFE hitel egy védelmi hitel, nem pedig egy háborús hitel!


Az országos főépítész szerint a magyar ingatlanpiac átalakulóban van az Otthon Startnak köszönhetően, mely egy új irány „a minőségi, élhető, megfizethető magyar otthonok felé”.


Természetesen most is a jogállamisági aggályok miatt.


Egy pillanatra az RTL Klubon is megjelent a valóság.


„Ideje lenne a józan észre hallgatni” – szögezte le a miniszterelnök.


Több mint 20 ezer fiatal tudta eddig megvásárolni első otthonát a szeptember elején indult Otthon Start Programnak köszönhetően. Hogy értékelik az elmúlt időszakot az az ingatlanszakértők? Milyen különbségek tapasztalhatók a fővárosban és vidéken? Ennek jártunk utána.


A brit lap szerint Oroszország megfélemlítési taktikát alkalmazhatott Belgium ellen annak érdekében, hogy a belgák blokkolják az Ukrajnának nyújtandó helyreállítási hitelt.


Valójában az fáj a Politicónak, hogy Magyarország is megúszta az európai gigahitelt.


Az ukrán elnök még meg sem kapta a hitelt, de már kilátásba helyezte, hogy nem is fogja azt visszafizetni.


Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.


„Az volt a kérdés, hogy ki az, aki ebben nem hajlandó részt venni. Ez három ország volt: Szlovákia, Csehország és Magyarország.”
