Ágoston nélkül nincs nyugati gondolkodás

A kereszténység és a Nyugat nem az lenne, ami lett Szent Ágoston, a 4. és 5. század fordulóján élt egyházatya nélkül.

A kereszténység és a Nyugat nem az lenne, ami lett Szent Ágoston, a 4. és 5. század fordulóján élt egyházatya nélkül.
Kárpáti Tamás a keresztény tradícióval párbeszédben álló, metafizikus képei egyediek a kortárs magyar képzőművészetben. Szentendrei otthonának kertjében, majd a műtermében beszélgettünk vele.
Néztem ki a konyhaablakon, nem tudtam mit mondani. Sokáig nem tartott a csend, mert hirtelen másról kezdett beszélni, talán a vakondokról, amik kitúrják az eperpalántákat a konyhakertben. Győrffy Ákos írása.
A legkülönfélébb helyzetekbe került az Ibériai-félsziget több tízmillió lakója a minapi nagy áramszünet miatt. Ott élő vagy épp ott nyaraló magyarok is érintettek voltak a történtekben – az Andalúziában élő Andreát kérdeztük, ő mit élt át.
Közben azonban kénytelenek voltak elismerni egy fontos ukrán település elestét, s hogy az oroszok egyre közelebb kerülnek egy keleti kulcsvároshoz.
„A polgár és a polgári rend az emberi együttélés egyik legértékesebb, leghasznosabb, magasrendű terméke, mindaddig, amíg alkotó és hősies. A papucsos polgár, aki rádiót hallgat, szidja az adókat és a prolikat, nem eszménye senkinek.” Százhuszonöt éve született Márai Sándor – egy igazi polgári karakter.
Sayfo Omar szerint a Hamász hatalma nem csak izraeli támadások, hanem saját lakosságának elégedetlensége miatt is recseg-ropog.
Ha egy ember nem vállalja, aki ő, megszűnik létezni.
Túlságosan sötét, tragikus az, ami nagypénteken történt a Golgotán, túlságosan misztikus és hihetetlen a feltámadás, túlságosan elvont és nehezen értelmezhető a bűn alóli feloldozás.
Cseh László egy podcastban osztotta meg a hallgatókkal, hogy a visszavonulása óta mivel telnek a napjai.
Lakatos Márk ügye jóval túlmutat a napi politikai csetepatékon.
A véradás fontosságát sokan ismerik, de tudjuk-e pontosan, mi történik a levett vérrel, hogyan működik a vérellátás rendszere, és miért számít minden egyes véradás? Összeállításunk.
Nem megmondtuk? Stratégiai nyugalom!
Berúgta az ajtót a modernizáció a Corvinuson: az egyetem új kampuszán a Gellért tér felett létrejött egy úgynevezett makerspace, ahol a hallgatók és az oktatók a workshopokon szabadon kiélhetik a kreativitásukat.
Van olyan termék, amelynek az ára kevesebb, mint a felére mérséklődött.
Minden ugyanolyan fontos. Valamiért minden nagyon fontos. Ez a mondat járt a fejemben, miután félretettem a könyveit és kimentem a kertbe. Győrffy Ákos írása.
A gyerekek jogai erősebb törvényi védelmet kapnak.
Egy évvel ezelőtt még Jánosi György élete volt a tét, ma már boldogan él azzal a nővel, aki az utolsó pillanatban hívta hozzá a mentőket.