Ész megáll: az ateisták harangozás miatt(!) feljelentették a pesti ferenceseket

Olvasom, hogy feljelentették a pesti ferenceseket.

No nem a balatoni nyarak mosolyogtató vitáihoz hasonló az eset, amikor a városból a magyar tenger partjára érkező úrhatnám polgár úgy gondolja, minden róla szól, ezért hát háborog, ha vasárnap reggel nyolc magasságában megkondul a harang és szentmisére hív, épp úgy, mint az év másik 51 vasárnapján és nagy ünnepein.  (Nyaranta egyébként becsülendően tele vannak a partmenti települések templomai!) Nem, itt most kérem egészen másról van szó: néhány harcos ateistának az nem tetszik, hogy még tavaly ősszel az Alkantarai Szent Péter templom harangja 17 percig szólt egy Hadházy-féle tüntetés közepette. A kontextus: 

Azt pedig intellektuális erőnkre bízzuk, hogy belássuk, illendő-e templom mellett (de úgy általában is) obszcén dolgokat kiabálni (és táblákra írogatni), no meg politikai ellenfeleink vagy bárki más halálát kívánni. A pesti ferencesek többször is szóvá tették ezt, kérték a szervezőket, hogy táborozzanak le kissé arrébb, azok fittyet hánytak minderre. Ezután jött a hosszú harangzúgás, majd éles szóváltások,

aki megpróbálta csitítani a kedélyeket. A történet vége példás: a szerzetesek és Hadházyék leültek átbeszélni a dolgot, kiengesztelődtek és megoldást találtak a helyzetre.

És itt veszik fel a történet fonalát naprakész ateista felebarátaink, éppen négy hónappal az eseményeket és megbékélést követően, és feljelentést tesznek a kisebb testvérek ellen. Rendben van, ilyen a harcos ateizmus attitűdje:

Ezt még néhány, önmagát keresztényként definiáló publicista is megteszi haladó felületeken, sőt, teológust és szebb múltú véleményvezéreket is ismerünk, akik számára az egyetlen lényeges tényező a saját egyházuk szisztematikus ütlegeléséből származó figyelem. Engedtessék meg az ateistáknak, hogy küzdjenek a saját eszközeikkel.

A keresztény válasznak azonban krisztusinak kell lennie.

Sokkal inkább békességesnek, de határozottnak. A hitet mindig védőnek, de méltóság- és leginkább szeretetteljesnek. A Jézust követő ember válasza a szüntelen ima, amit azokért is kitartóan mond, akik ellenségesek vele szemben, akik feljelentik, akik támadják, akik gúnyolják, akik nevetségesként mutatják be hagyományait és egyháza tanítását, akik félresöpörnék őt. Akik harcolnak ellene (míg ő értük harcol), akik toxikus vallásosságról értekeznek, vagy ezen értekezéseknek platformot biztosítanak, akik politikát látnak már a rózsafüzér imádkozásában is. Szüntelen ima, bűnbánat, böjt, ellenségszeretet.

A ferencesek ezt egyébként nagyon jól tudják. Megtanulták már a legelején, Assisi Szent Ferenctől. Éppen idén ünneplik az egyháztörténet egyik legnagyobb szentje tranzitusának, azaz boldog halálának nyolcszázadik évfordulóját, a jubileum évében pedig a kiengesztelődés és a kegyelmek különösen is fontos helye az a megszentelt tér, amelynek harangja a fenti vádiratban szerepel. Ferenc tanítványai nyolcszáz év alatt először rendalapítójuk mellett, majd örökségéből merítve a saját bőrükön tapasztalták meg azt is, mit jelent a béke közvetítése (nem véletlenül hívta beszélgetésre Hadházy Ákost Kálmán Peregrin OFM templomigazgató, a találkozóból béke és megoldás fakadt),

És megtanultak kitartani Mesterük mellett. A ferences fa mély gyökereket eresztett, gyönyörű ágai nőttek és nem adja meg magát mindenféle szellőnek.

A katolikus egyházban éppen ma van Szent Ágnes szűz és vértanú emléknapja. Azé a lányé, aki mindössze 11 vagy 13 éves(!) lehetett, amikor a Diocletianus császár által folytatott brutális keresztényüldözés áldozatává vált. Alakja egyet jelent a rendíthetetlen hittel és azzal, hogy az egyház még a legvéresebb, legkegyetlenebb üldöztetést is túléli.

Mi történhet akkor egy méltatlan feljelentéssel…?!

***

(Nyitókép: MTI / Kocsis Zoltán)

***