Az ateisták nem értik

Az ateisták nem értik. De hát miért is értenék? Akkor nem lennének ateisták.

A meglehetősen harcos alapállású Magyar Ateista Társaságnak nem tetszik, hogy a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet imamozgalmat indított azok számára, akik így szeretnének hozzájárulni betegeik gyógyulásához. S mivel ez egy szekuláris humanizmusban hívő társaságnak skandallum, nem átallottak perre vinni a jó szándékú kezdeményezést.

Igen, ez is 2021 valósága: az önfelemésztő nihilizmus egy fokán az is per tárgya lehet, ha imamozgalmat indít egy intézmény – merő jó szándékból. A részvételre természetesen senki nem kötelezett senkit,

A csatlakozás önkéntes és nemes gesztus – sőt, a a keresztény hit szerint gesztusnál sokkalta több. Mégis, a helyzet jelen állása szerint bírósági ügy lesz belőle.

Az ateisták nem értik. Mint mondják, ez már az új ateizmus, amely amerikai mintára harcos, támadásokat indít, jogi úton is konfrontálódik, egyfajta szabadságharcot hirdet. A „körülöttünk minden elnyomás és mindenkit minden alól fel kell szabadítani” narratívája ijesztően ismerős: a woke baloldal éppen így gyűri maga alá nagy erővel a nyugati civilizációt, amely elkényelmesedésében kitermelte őt. Ugyanakkor mégiscsak faramuci a helyzet – az értetlenség szül heves offenzívát.

Az „új ateizmus” nagy szomorúságára azonban itt él velünk a régi kereszténység. Szent Benedek válaszútján jár ugyan, de sokmillió lélekben éltető módon lángol, életet ad, lüktet és táplál: kultúrát és nemzetet, családot és egyént. Megteremtette és újrateremti ma is mindazt, amiben élünk, s bár helyenként látványosan elkényelmesedett, máshol már az önfelszámolás gondolatát is elkezdte magáévá tenni, megannyi ponton új erőre kap, magára és Istenére talál. Ha visszaszorul; megerősödik. Ha támadják; evangéliumibb lesz. 

a jövőlátó építkezés küzdelme a rombolással.  

Ebben a küzdelemben helytállni morális kötelessége Közép-Európa kereszténységének. Imamozgalmakon, személyes életutakon és közösségi megújuláson keresztül, a szűk ösvény kihívásait vállalva újra és újra igent kell mondanunk a hétköznapjainkban.

És soha fel nem adni.