Lánczi András: A valóság egy vonakodó lány – annyian csalják akarva-akaratlan, hogy nehéz kiigazodni rajta

Végső érvként sokan a valóság fogalmát veszik elő, amikor másra már nem tudnak hivatkozni: „s akkor szembejött a valóság” vagy „a valóság erősebb bármi másnál” – szoktuk hallani.

A valóságot ugyanis mi teremtjük, s akkor jön velünk szembe, amikor nem a mi akaratunk érvényesül. A valóság szinonimái: igaz, igazság, tény, realitás, faktum. Ehhez még hozzá­tehetjük az ógörög pragmatikótita szót, azaz a pragma (dolog) ki­bővített változatát. Amikor pragmatikusak vagyunk, akkor a valóságban vagyunk. Ha ez így van, akkor valójában (!) mindenki a maga oldalán akarja tudni a valóságot, ezzel a tárgyilagosság (real azt jelenti, hogy dolog, tárgy) helyzetébe kíván kerülni: bírja az igazságot, és a mércéje objektív.

A politikában mindenki meg van győződve arról, hogy a valóság, azaz az igazság oldalán áll. Csakhogy az ellenfél is ezt vallja. Ráadásul a filozófusok kezdettől fogva vitákat folytatnak arról, hogy mi is a valóság. Többségünk ma is azt hiszi, hogy az, amit látunk, hallunk, tapintunk, szagolunk. Csakhogy minden magyar versolvasó ismeri József Attila eme sorát: „az igazat mondd, ne csak a valódit”, vagyis

S innen ered mai állapotunk nyomorúsága is. Egyre kevesebb a megbízható pont, amihez bárki hozzáigazíthatja a véleményét. A valóság – így az igazság is – rejtőzködik, nem mutatja meg magát azonnal és bárki számára. A legtöbb ember azt hiszi, hogy közé és a valóság közé senki nem furakodhat, így a saját véleményének közvetlen útja van a valósághoz, az igazsághoz. Sajnos ennél nagyobb tévedésbe nehéz esni. Ami nap mint nap elénk tárul, az nem az igazság, hanem valamilyen közvetlen érzékszervi benyomás, valamint végtelen számú vélemény az igazságról. No de ezzel senki nem törődik, amikor egy olyan hatással, befolyásolással találkozik, amely azt ígéri, hogy fölülemelkedhet a napi nyomorúságos énjén. Hogy most közvetlenül a történelem (a valóság) szereplőjévé válhat.