A szlávok vándorlása az utolsó demográfiai esemény volt, amely alapvetően rajzolta át Európa képét. Sikerük nem a hódításban, hanem egy pragmatikus, alulról szerveződő életformában rejlett.
Kutatók a korabeli DNS adatok alapján azt vizsgálták, hogyan alakította át a szláv migráció Közép- és Kelet-Európát a kora középkorban. A vonatkozó cikk a Nature-ben jelent meg 2025-ben.
A tanulmány a HistoGenes-be,
a világ legnagyobb archeogenetikai projektjébe illeszkedik: ez az első nagyszabású vállalkozás, amelyben a genetika, a régészet, a történelem és az antropológia kutatói multidiszciplináris alapon szorosan együttműködnek.
Az eddigi sikerekről a Mandiner is beszámolt: az avar elit eredetéről a Cell-ben, az avar társadalom szerkezetéről a Nature-ben, a hunok eredetéről a PNAS-ban jelentek meg tanulmányok.
Most a nemzetközi projekt régészeti vezetőjét, Vida Tivadar egyetemi tanárt, az ELTE Régészettudományi Intézete igazgatóját kérdeztük a „szláv-kérdéssel” kapcsolatban.
Ezt is ajánljuk a témában
„Az avarok példát szolgáltattak az emberiség történetének egyik legnagyobb, rendkívül nagy távolságot átívelő és gyors vándorlására” – rangos folyóiratban jelentek meg az új eredmények.
*
Mit kerestek és mit találtak? Milyen mértékben alakította át a szláv vándorlás Európát?
Európa mai sokszínű etnikai képe alapvetően a kora középkorban alakult ki és ma a hagyományos módszerek mellett a különféle népcsoportok eredetének és társadalomszervezetének kutatásában egyre nagyobb szerepet kap a genetika.
Az antik források részletesen tájékoztatnak a Római Birodalom területén királyságokat létre hozó germánok vándorlásairól vagy a zsákmányszerző sztyeppei nomád népek hódításairól, ám
a szlávok Kr. u. 6. század óta tartó terjedésének az írásos forrásokban alig maradt nyoma.
Hasonlóan nehéz helyzetben van a régészet is, mert a szlávokkal kapcsolatba hozható anyagi kultúra többnyire a rendkívül egyszerű, kézzel formált edények alapján határozható meg, és földbe mélyített házaik és eszközeik pedig nem köthetők kizárólag egy etnikumhoz. Ráadásul a szlávokra jellemző legmarkánsabb kulturális jelleget megjelenítő kis mélységű hamvasztásos
temetkezéseik az elmúlt évszázadokban a földművelés miatt gyakran megsemmisültek,
s ha mégsem, a bennük lévő égett emberi csontmaradványok nem alkalmasak genetikai vizsgálatra.
E forráshiányos helyzet miatt történészek és régészek régóta vitatták és vitatják, hogy a szláv népesség, anyagi kultúra és nyelv terjedését a tömeges népvándorlás vagy a helyi lakosság fokozatos „szlavizálódása” – kulturális átalakulása – vagy mindkettő együttesen okozta-e.
A HistoGenes projekt keretében 591 ősi egyén genomszintű adatainak új elemzése jelentős népességváltozást mutat, ami nagyobb mértékű migrációra utal.
Az archaeogenetikai vizsgálatoknak köszönhetően kiderült, hogy a 6–8. században Kelet-Németországban, Lengyelországban, Ukrajnában és az Észak-Balkánon jelentős változás történt a kora középkori népesség összetételében, amelynek több mint 80 százaléka északkelet-európai, újonnan érkező személyekből állt.
Ezt is ajánljuk a témában
Neves szaklapban jelent meg egy cikk, ami eddig elképzelhetetlen mélységben elemzi az avarok genetikáját, rokonsági és társadalmi viszonyait, akik makacsul ragaszkodtak hitükhöz, gyökereikhez.
Milyen módszerrel folytak a vizsgálatok?
Mivel a „szláv vándorlás” feltételezett időszakából, a 6-7. századból a halotthamvasztás szokása miatt nem vizsgálható genetikai minta, ezért egy-egy adott területen a népvándorláskorból (5-6. század) és a középkorból (9-11. század) származó népességet vizsgálták és hasonlították össze.
Mire jutottak a szakemberek?
Megállapítható volt, hogy a népvándorláskorból (4–6. század) származó temetők népessége erősen kevert és bennük mindhárom területen találhatók dél- és észak-európai származású egyének. Szembetűnő az is, hogy e politikailag gyorsan átalakuló korszakban kevés rokonsági kapcsolatot találunk a közösségekben.
Ezzel szemben a német- és részben lengyelországi vizsgálatok arra utalnak, hogy
a szláv korszakból (9–12. század) származó egyének eredet tekintetében egységesek.
A férfiak és nők ősi DNS-adatai megegyezőek és a balti és északnyugat-oroszországi, illetve a mai kelet-európai népek DNS-éhez hasonlítanak – tehát nem azokhoz, akik korábban a népvándorláskorban ugyanazon a területen éltek.
A rokonsági struktúra is látványosan eltérő. A szláv korszakban élt egyének számos közeli biológiai családi kötelékkel rendelkeztek, amelyek több generáción át fennmaradtak, és elsősorban a férfiak köré csoportosultak. A szláv korszak társadalmát tehát a kifejezett patrilokalitás – a házaspárok a férj apjának otthonában élnek – és a nagy társadalmi stabilitás jellemezte.
Összegezve tehát megállapítható, hogy
a 6. század és a 9. század között több európai régióban is jelentős populációeltolódás történt.
Az új népesség genetikai modellje erős balti- és északkelet-európai beáramlást mutat a mai Fehéroroszország, Nyugat-Ukrajna irányából a mai Lengyel-, Kelet-Német- és Csehország területére. Horvátország és Szlovénia középkori temetőiben pedig határozott nyomok találhatók a bevándorlók és a korábbi helyi népesség keveredésre.
Egyáltalán, kik azok a szlávok? Honnan és mikor indultak, hogyan terjeszkedtek?
A népesség száma alapján a szlávok ma Európa legnagyobb etnikai csoportját alkotják, nyelvük az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik. A 6. század óta népesítették Kelet-Európából kiindulva Kelet-Közép-, és Délkelet-Európát.
A HistoGenes projekt kutatásai alapján bebizonyosodott, hogy
a szlávok felemelkedése is alapvetően a vándorló népek története volt.
Genetikai jellemzőik arra utalnak, hogy eredetük a Fehéroroszország déli részétől Ukrajna középső részéig, a Dnyeszter és a Don folyók közötti területre terjedő régióban keresendő és ez a földrajzi terület egybeesik azzal, amit számos nyelvészeti és régészeti rekonstrukció már régóta sugallt. A kutatások legfőbb új eredménye a szláv vándorlások biológiai hátterének és mértékének megismerése.
Ezt is ajánljuk a témában
Rácz Zsófia vezető régész elmondta: létrejött egy közel száz egyénből álló hálózat Mongóliától a Kárpát-medencéig, és közvetlen bizonyítékot találtak az európai hunok ázsiai hun eredetére.
Létezett valaha egységes szláv identitás?
A szláv terjeszkedés nem egyetlen nép egységes vándorlása volt, hanem a különböző csoportok a maguk módján alkalmazkodtak és keveredtek – ami arra utal, hogy nem egy, hanem
több „szláv” identitás létezett.
Északon a korábbi germán népek nagyrészt elvándoroltak – ebben szerepe lehetett a Jusztiniánusz-kori pestis járványnak –, helyet adva a szlávok betelepülésének. Délen, a Balkánon a kelet-európai jövevények egybeolvadtak a meglévő késő antik gyökerű lakossággal. Ez
a mozaikszerű folyamat magyarázza a mai Közép-, Dél-, és Kelet-Európa szláv kultúráinak, nyelveinek, sőt genetikai állományának rendkívüli változatosságát.
A szlávok elterjedése valószínűleg az utolsó olyan kontinensméretű demográfiai esemény volt, amely maradandóan és alapvetően alakította át Európa genetikai és nyelvi képét.
Miben hoztak újat a szlávok Európába?
A szláv vándorlás alapvetően
más társadalmi modellt képvisel, egyfajta „demikus diffúziót” vagy alulról szerveződő mozgalmat,
amely gyakran kisebb csoportokból vagy átmeneti szövetségekből állt. A szlávok új területeken telepedtek meg anélkül, hogy rögzített identitást vagy elitstruktúrákat erőltettek volna.
Sikerük tehát nem a hódításban rejlett, hanem egy pragmatikus, egalitárius életformában
– amely mentes volt a hanyatló Római Birodalom súlyos terheitől és hierarchiáitól. Sok helyen a szlávok valódi alternatívát kínáltak a körülöttük széteső birodalmakkal szemben.
Érdemes megjegyezni, hogy a bevándorló népességre utaló genetikai adatok nem mutatnak jelentős nemi eltérést a migrációk során, ami azt jelenti, hogy egész családok költöztek együtt, és mind a férfiak, mind a nők egyformán hozzájárultak a kialakuló társadalmakhoz.
Az új genetikai eredmények a hiányos történeti és régészeti forrásokkal szemben feltárják a szláv vándorlások valódi léptékét – Európa múltjának egyik nagy hatású, mégis kevésbé hangsúlyozott fejezetét.
A legtöbb germán és sztyeppei birodalom néhány generáció alatt eltűnt, elitjeik beolvadtak a korábban általuk uralt általános népességbe, míg a szláv közösségek fokozatosan összetettebb politikai struktúrákat alakítottak ki,
és még mindig Kelet-Európa nagy részét lakják és uralják. E történelemi folyamatok lenyomata ma is jelen van a kontinens nyelveiben, kultúráiban és több millió ember DNS-ében.
Milyen hatással voltak a szlávok a Kárpát-medence térségére?
A történeti források a szlávokat legkorábban a Kárpátoktól délre, Kr. u. 534-ben az Al-Duna vidékén említik, amikor rabló csapataik betörtek a Kelet Római Birodalom területére és ugyanakkor kezdtek terjeszkedni északon a Cseh-medencében, a Morva folyó völgyében is. Sem az írott források, sem a régészeti leletek nem utalnak azonban arra, hogy a 6. században bejutottak volna a Kárpát-medence belső területeire, amelynek nyugati felén a germán langobardok, keleti felén pedig a gepidák királysága helyezkedett el.
A szlávok számára a 6. század végén az avar hadjáratok nyitották meg a kapukat
a balkáni-bizánci provinciák és a Kárpát-medence belső területei felé: a Zala folyó völgye és Erdélyben a Maros középső folyása mentén feltárt temetkezések esetében gondolhatunk olyan szláv betelepülőkre, akik együtt éltek az avarokkal. Ugyanekkor Erdélyben néhány kisebb önálló hamvasztásos temető keletről betelepült szlávokra utal, ezen kívül a felvidéki hegyes erdőzónában találhatók még szlávokhoz köthető hamvasztásos temetkezések.
Milyen viszonyban lehettek a szlávok az avarokkal?
A régészet nem tudja azonosítani azokat az avarokhoz csatlakozott szláv csoportokat, amelyek már felhagytak a hamvasztásos temetkezés szokásával és avar módra éltek és öltözködtek. Ebben a patt-helyzetben az új természettudományos módszerek, az ősi genetikai adatok nyitnak új fejezetet a kutatásban, amint arra az ausztriai Mödling avar kori temetőjének ugyancsak a HistoGenes projekt keretében publikált genetikai eredményei mutatnak rá (Nature 2024):
Mödlingben a vizsgált 496 személy több mint fele észak-kelet-európai ősökkel rendelkezik!
E váratlan és meglepő eredmény felveti a kérdést, hogy a mödlingi példa egyedi eset-e, vagy
az északkelet-európai eredetű népesség beáramlása az avar korban nagyobb mértékű volt, mint korábban sejtettük.
Erre a kérdésre a HistoGenes projektben vizsgált több más avar kori közösség összetételének vizsgálata adhat majd pontosabb választ.
Meg kell jegyeznünk, hogy az északkelet-európai komponens még nem feltétlenül jelez szláv népességet, mert a Kárpát-medencébe korábban letelepedő gótok és a gepidák is arról a területről származtak és ők is magukkal hozhatták az új génállományt.
A magyar honfoglalás idejére milyen szláv térnyerés és „beágyazottság” volt jellemző a magyarok célterületein?
Az Avar Kaganátus összeomlása (9. század) után felélénkült a szlávok térnyerése a Kárpát-medencében és
a peremterületről megindult a lakosság lassú beáramlása.
Keleti szláv hatás figyelhető meg a Felvidék keleti felén, a Szilágyságban és Erdélyben, ahol a viseletükben az avar elitet utánzó szláv előkelők hamvasztásos temetkezései fölé nagyobb halmokat is emeltek.
Dél felől a 810-es évektől az írott források szerint a terjeszkedő bolgárok elől menekülő abodritok és a timocsánok költöztek északra, településeik a Bácskában és a Bánátban lehettek.
Ebben az időben
a Nagyalföld belső területein az avarok tovább élő csoportjaival számolhatunk, nincsen szlávokra utaló régészeti és nyelvészeti nyom.
A 9. században ugyanakkor a Felvidék nyugati fele morva uralom alá került, a Dunántúl nyugati fele pedig frank érdekszféra lett és az ott alakuló grófságok vegyes összetételű népességében jelentős volt a szlávok szerepe.
Egyszer csak megérkeztek Árpádék.
Így van.
A magyar honfoglalók már demográfiailag jelentős szláv csoportokat találtak a Kárpát-medence peremterületein,
amelyek később kulturálisan és gazdaságilag integrálódtak az alakuló középkori magyar államba és fontos szerepet játszottak a korai Árpád-kori társadalom kialakulásában.
A különböző etnikai csoportokat azonban az azonos régészeti kultúra elfedi és
mindeddig nem folytak a honfoglalás korra, a Magyar Királyság teljes népessége biológiai hátterének megismerésére irányuló genetikai kutatások.
Ezért egy új archaeogenetikai vállalkozás a HistoGenes projekt eredményeire támaszkodva ezt a nagy feladatot tűzheti ki céljául.
Nyitókép: Edények a horvátországi Velim temetőjéből, 7-9. század (© Archaeological museum Zadar)
Erős újévi politikai rajt a Mestertervben: Kereki Gergő műsorában Mráz Ágoston Sámuel és G. Fodor Gábor elemzi Magyar Péter újévi beszédét, Bajnai Gordon színre lépését, az Orbán–Magyar nemzetközi sajtócsatát, a közelgő választás forgatókönyveit, a világrendszerváltás jeleit és az év eleji gazdasági intézkedések politikai hatását.
A 2024-es cannes-i premier után 2025 márciusában végre itthon is bemutatkozott a Bán Mór-regények ihlette Hunyadi-sorozat, ami aztán kapott hideget-meleget. A mi olvasóinkat ez érdekelte legjobban az azóta streamingen is látható tízrészes széria kapcsán.
Ezelőtt 43 évvel hunyt el a '48-as ágyúöntő székely leszármazottja. Egy magyar író, újságíró, aki az emigráció, és majdnem a világ legelső Gulag-krónikása lett.
A régész csak csontokért ment a polcok közé, de olyat talált, amire az egész világ felkapta a fejét. A titokzatos bronzszobor nem nagymacskát, hanem egy harci kutyát ábrázol, amiből az egész Római Birodalomban ez az egyetlen ismert példány.
Olvasóink történelem iránti érdeklődése töretlen, mutatjuk, melyek voltak 2025 legolvasottabb cikkei a témában!
A herceg elleni bestiális támadást előre eltervezték, mégis indulatból követték el, de azt is megtudjuk, hogyan étkezett Szent László és a Rurik-dinasztia leszármazottja. Kutatók a Mandinernek.
Az MCC főigazgatóját és a Nézőpont Intézet vezetőjét Kacsoh Dániel és Lentulai Krisztián kérdezte a Mandiner pódiumán, a Hungexpón.
Egy különleges felvétel a miniszterelnök közvetlen közeléből mutatja meg, hogyan zajlott a nagyszabású esemény.
A cégvezetők gazdaságról alkotott képe ma jóval kiegyensúlyozottabb, mint 3 vagy 6 hónapja – derül ki a neves McKinsey felméréséből. Ez éles fordulat a korábbi pesszimizmus után, és a globális beruházási kedv visszatérését vetíti előre, bár az EU-s politikai problémák többeket elbizonytalanítanak.
