Az avar kori Mezőföld – akárcsak tágabban a Kelet-Dunántúl – kultúrája erős keleti, sztyeppi gyökerekkel rendelkezik, jellegzetességét a kora és közép avar korban, vagyis a 6–7. században mégis a romanizált és Meroving-germán eredetű leletek és kulturális hagyományok adják.
Nem lehet véletlen a romanizált hagyományok Csákberényben koncentrált jelenléte,
a germán időszak – 5–6. század – és a korai avar lelőhelyek topográfiai kapcsolata, valamint a római kori struktúrák – utak, kőből épült települések – avar kori térhasználatot meghatározó szerepe. Függetlenül attól, hogy minden bizonnyal voltak itt kelet-római és észak-itáliai hadifoglyok, esetleg önként betelepülő mesteremberek, azért szerintem zömében mégiscsak a helyi, továbbélő lakosságot kell e jelenségek mögött sejtenünk: azt a helyi, továbbélő lakosságot, amely biológiai értelemben a késő bronzkor óta kontinuus a genetikusok szerint, de kulturálisan és identitásában természetesen folyamatosan változott az évszázadok, évezredek alatt.
A közép avar korban – a 7. század második felében – aztán számos új temetőt nyitottak Mezőföldön, miközben a régieket is töretlenül használták.
A lélekszám ilyen mértékű gyarapodását problémás pusztán a belső népességszaporulattal magyarázni.