Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Szijjártó Péter külügyminiszter arra kérte az ott tartózkodókat, hogy kövessék a helyi hatóságok utasításait.

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, Irán az éjszakai órákban folytatta a támadásokat a környező arab országok ellen – foglalta össze a szombaton délelőtt kiújult közel-keleti konfliktus eseményeit Szijjártó Péter külügyminiszter.
Alig egy nap leforgása alatt csak az Egyesült Arab Emirátusokra 137 rakétát és 209 drónt lőtt ki Irán, többek között Dubaj, Doha és a bahreini Manama repterére is. A bombázások miatt az érintett országok légterét lezárták, a szünetelő légitársaságok utasait folyamatosan különböző szálláshelyeken helyezik el – írja a külügyminiszter, és hozzáteszi, Abu Dhabi turisztikai hivatala bejelentette, hogy az ottragadt turisták költségeit átvállalják.
Ami a magyarokat érinti, a helyi követségek folyamatosan dolgoznak azon, hogy biztosítsák az ottragadtak biztonságát, és mihamarabb megoldják a hazautazásukat.
„A térségben tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma tegnap reggelről estére 1893-ról 4144-re nőtt”
– számolt be Szijjártó, és a helyi hatóságok utasításainak követésére kérte az ott tartózkodó magyarokat.
A külügyminiszter időközben arról is tájékoztatást adott, hogy Katarban és az Egyesült Arab Emirátusokban továbbra is tartanak a légtérzárak, az Etihad legközelebb hétfőn hajnali 2 órára, a Qatar Airways reggel 9 órára, az Emirates légitársaság pedig délelőtt 11 órára ígért tájékoztatást.
Nyitókép: Fatima Sbair/AFP