Ukrajna, Irán, Horvátország: hazánk határain túl dől el az üzemanyagárak sorsa – szakértő világítja meg a helyzetet
Hazánk lassan egyetlen lehetősége marad a Barátság kőolajvezeték a kifizethető benzinárak megőrzésére.

A rendszerváltás utáni legkomolyabb külső fenyegetéssel néz szembe hazánk az ukrán elnök és kormánya képében.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, hogy a Barátság kőolajvezetéknek „semmi baja nincsen”, a rendszerüzemeltető ukrán vállalat tisztviselői folyamatosan arról tájékoztatják a Mol-t, hogy a vezeték fizikailag készen áll, vagyis annak, hogy a szállításokat nem indították újra, kizárólag politikai oka van.
Ezért
hazudott és hazudik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Barátság kőolajvezeték körül kialakult helyzetről,
ezért nem tették lehetővé szlovák és magyar, valamint európai uniós szakértők odautazását és vizsgálatát – tette hozzá.
Szijjártó Péter emlékeztetett rá, Magyarország olajellátásának teljes biztonságát egy nagy szárazföldi vezeték és egy kiegészítő „tengeri” vezeték jelenti, egyúttal megengedhetetlennek, botrányosnak nevezte, hogy az ukránok jelenleg blokkolják a szárazföldi fővezeték működését.
„Ha a Barátság kőolajvezetéken az ukránok tovább szórakoznak, akkor egy dupla bűnt követnek el Magyarországgal szemben, ez egy minősíthetetlen rosszindulat”
– jelentette ki. Hangoztatta, „az ukránok ezt nyilvánvalóan meg fogják emlegetni, mert Magyarországgal szórakozni következmények nélkül nem lehet”.
Az ukrán elnök politikailag zsarolja Magyarországot, a választás előtt néhány héttel olajellátási válságot akart előidézni Magyarországon,
ami nyilvánvalóan a kormánynak kellemetlen, az ellenzéknek kedvező lett volna, de a szlovákokkal, szerbekkel összefogva kivédték ezt a zsarolási kísérletet, sikerült megakadályozni az ukrán elnököt célja elérésében – mondta.
Hangsúlyozta, „nem lesz Magyarországon olajellátási válság”, az ukránok miatt a tartalékokat csúcsra járatták, azok egy részét felszabadították, a dízelkiszállítást megállították, az uniós döntéseket blokkolják. „Márciusban a szerbektől is érkezik dízelszállítmány, és nem csak kőolajvezetéket építünk a szerbekkel, hanem dízelvezetéket is, szóval
az ukrán zsarolási potenciált nem csak mostanra, hanem a jövőre nézve is jelentős mértékben csökkentjük” –
fogalmazott.
Szijjártó Péter hangot adott azon véleményének, hogy egy magyarországi olajellátási válság előidézéséhez vezető megállapodásokra a néhány héttel ezelőtt rendezett müncheni biztonsági fórumon került sor, ahol ott volt a horvát miniszterelnök, a Tisza Párt vezetője, ott voltak a németek, az ukránok.
„Nyilvánvaló, hogy Volodimir Zelenszkij úgy zsarolja Magyarországot, hogy abban Brüsszellel, Berlinnel és a magyar ellenzékkel, a Tisza Párttal is összejátszanak”
– fűzte hozzá.
A külgazdasági és külügyminiszter úgy vélte, „a Tisza Pártnak nem Magyarország biztonsága és nem Magyarország számít, a Tisza Párt egy brüsszeli párt, Brüsszelből utasítják, és azért akar választást nyerni, hogy a brüsszeli akaratot hajtsa végre, ez most mindennél világosabban kibukott”.
Ezt is ajánljuk a témában
Hazánk lassan egyetlen lehetősége marad a Barátság kőolajvezeték a kifizethető benzinárak megőrzésére.

Értékelése szerint „most azért nagyon veszélyes ez a helyzet”, mert a közel-keleti konfliktus a tovább terjedés irányába mutat.
A Közel-Keletnek kulcsszerepe van a világ energiaellátásában,
a Hormuzi-szoroson keresztül – amelynek most a lezárásáról szólnak hírek – zajlik a világ olajkereskedelmének harmada, benne Kuvait, Katar és Irán olajkereskedelmének 100, a szaúdiak olajkereskedelmének 90, az Egyesült Arab Emirátusok olajkereskedésének kétharmada, a világ cseppfolyósítottgáz-kereskedelmének 20 százaléka – sorolta.
Rámutatott egyúttal, hogy egy ilyen szituációban, amikor a világ energiakereskedelmi folyamatai abszolút a bizonytalanság irányába mozdulnak, az eurázsiai régió ellátása kiszámíthatatlanabbá válik,
megnő a jelentősége a megbízhatóan, kiszámíthatóan működő szárazföldi csővezetékes szállításnak.
Szijjártó Péter a szombaton kitört közel-keleti háborúról azt mondta, „nekünk Magyarország biztonsága az első számú kérdés. Magyarországnak minden háborúból ki kell maradnia, és mi ennek megfelelően hozunk döntéseket”. „Ez egy veszélyes helyzet, és
ebben a veszélyes helyzetben az energiabiztonságunkat kockára tenni semmiképpen sem szabad,
és akik ebben a veszélyes helyzetben súlyosan kockáztatják az energiaellátásunkat, azok súlyosan kockáztatják Magyarország biztonságát is” – hangoztatta.
(MTI)
Nyitókép: MTI/AP/DPA/Felix Hörhager
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Mindezt az orosz védelmi minisztérium erősítette meg, ukrán oldalról nem érkezett jelentés.


Ha nem megy önként, megy kényszerrel.


Ukrajna információi szerint az orosz hadsereg egy kiterjedt támadás előkészítésén dolgozik.
