Tudjuk: a történelem nemcsak a tankönyvek, szakkönyvek lapjain olvasható, hanem minden család lelkében is. Az emberek vagy elnyomják és helyreállítják a trauma emlékeit, vagy hamis traumás emlékeket alakítanak ki.
Az emlékezet – legyen szó egyéni vagy kollektív emlékezetről – dinamikus, mivel magában foglalja mind a tényleges tapasztalatokat és eseményeket, mind pedig azt a megfontolást, hogy milyen jelentéssel és jelentőséggel kellene bírniuk ezeknek a jelenlegi és a jövőbeli életünkre nézve. Margitttai Gábor sokat segít abban, hogy műve értő feloldást hozzon, egyúttal megelőzze, hogy hamis traumás emlékek alakuljanak ki, miközben ellentart a nemzeti identitást támadó ideológiai erőknek is.
Bár némiképp vegyes színvonalúak a fejezetek, mindegyikben csodás leletekkel ajándékoz meg minket a szerző. Számomra a legértékesebb az erdélyi Teleki család múltjának feltárása a Németországból hazánkba települő Teleki Katalin grófnő segítségével. Édesapját – a grófi birtok utolsó urát – a románok ugyanabba a lágerbe vetették 1949-ben, amelyet Visky András könyvéből jól ismerünk; majd pedig azzal tarthatta el családját, hogy döghúst szállított egy szőrmerókatelepre. Hajdan a gernyeszegi parkban a páfrányfenyő lehulló levelei borították aranyossá ősszel a kastélyparkot, s erről a fáról – amely fajtájára nézve egyezik Enyedi Ildikó legújabb filmjének „főhősével” – az idős gróf haláláig szeretett mesélni lányának. A grófnővel készült beszélgetésben több idősík egymásra feszítésével bontakozik ki egy olyan család képe, amely a legnagyobb hányattatások, világfelfordulások közepette,
fenyegetettséget és nélkülözést elszenvedve is képes volt szeretetben, hagyományt, kultúrát és tudást átadva felnevelni a gyerekeket.
Az MCC Press kiadványa lebilincselő olvasmány mindazoknak, akik közös múltunk mozaikjainak eddig fel nem lelt kirakóira kíváncsiak.