Ikonikus ismeretterjesztő sorozatot zár be a Tisza alatt az MTVA

Indoklás nélkül mondták fel a szerződést.


Indoklás nélkül mondták fel a szerződést.


Jászok, kunok és külső-szolnokiak egyesültek egykor egy vármegyévé a Tisza mentén – huszonhetedik részével folytatódik megyejáró sorozatunk.


A Mavir adatai szerint pénteken a 19.15 óra körüli negyedórában volt az idei legnagyobb nyári bruttó csúcs rendszerterhelés, ami elérte a 6788 megawattot (MW), napi 29,1 Celsius fokos átlag hőmérséklet mellett.


A kutató szenzációs szintézisben veszi sorra őstörténetünk lezáratlan aktáit saját eredményeit fölhasználva. Őshazáról, honfoglalásról, identitás kialakulásáról és a periférialétről is beszélgettünk.


Az MCC Klímapolitikai Intézet kerekasztal-beszélgetésén arra keresték a szakértők a választ, hogyan hat a klímaváltozás vízbázisainkra, és miért tekinthető a víz stratégiai nemzeti kincsnek. Illetve, hol tartunk az ásványvíz fogyasztás kultúráját illetően.


Cselekedni kell, nem pánikolni: lucra megy a játék, az előrejelzések pedig kétségbeejtőek!


A kárpátaljai gyökerű népzenész-prímás alapította Szalonna és Bandája idén megosztott Kossuth-díjban részesült, ez alkalomból beszélgettünk zenéről, háborúról, békéről és a legnagyobb boldogságról.


A szerző sokat segít abban, hogy műve értő feloldást hozzon, egyúttal megelőzze, hogy hamis traumás emlékek alakuljanak ki, miközben ellentart a nemzeti identitást támadó ideológiai erőknek is.



A szlávok vándorlása az utolsó demográfiai esemény volt, amely alapvetően rajzolta át Európa képét. Sikerük nem a hódításban, hanem egy pragmatikus, alulról szerveződő életformában rejlett.
