Szlovák legendáriumok nyomában

„Empátia kell hozzá, és akkor menni fog” – mondja lapunknak Őry Péter, a Magyar Szövetség alelnöke, amikor arról faggatjuk, lehetséges-e rendezni a szlovák–magyar viszonyt.

A kérdés apropója egy rendkívüli könyvbemutató volt a Gondolat Kiadó rendezvényhelyszínén. A szűk körben megtartott eseményen Ladislav Szalay szlovák író-publicista A propaganda dia­dala című kötetének magyar nyelvű kiadását ismertették – a szerző nélkül, aki tavaly nyáron, 96 évesen elhunyt. 

Szalay élettörténete tanulságos: ő nem azért szenvedett mellőzést a kommunizmus alatt, mert félig magyar volt, hanem mert a legsötétebb sztálinizmus idején a Szlovák Tudományos Akadémia Közgazdasági Intézetében egy kutatásában kimutatta, hogy Szlovákia gazdaságilag sokkal jobban prosperált Magyarország részeként, mint a későbbi Csehszlovákiában. Aztán újságszerkesztőként 1971-ben nem írta alá az értelmiségiek 1968-as reformmozgalmat elítélő, a „normalizá­ciót” üdvözlő nyilatkozatát, így a következő másfél évtizedben, 1989-ig, csak segédkönyvelő lehetett a Pravda napilapnál. Ezután kezdte publikálni azokat a könyveit, amelyekkel felrázta a nemzeti történelmi narratívát előtérbe helyező szlovák közéletet. Például az 1848–49 ​legendája a szlovák történetírásban című kötetében arra mutatott rá, hogy az állítólagos szlovák ellenállást a magyar forradalommal szemben egy szűk, egyébként lényegében cseh lutheránus identitású elit igyekezett szítani, amúgy csekély sikerrel. 

árulja el Éhn László, A szlovák nemzeti lét kezdete című könyv szerzője és Szalay könyvének lektora. 

A propaganda diadala – amelynek megjelenését Szalay eredetileg a csehszlovák állam megalakulásának centenáriumára, 2018-ra időzítette – értelemszerűen nem kapott nagy tapsot Szlovákiában. Ugyanis azt is leleplezte benne, hogyan csinált ebből a cseh tudatú, egyébként a szlovákságot a csehek egyik mellékágának tekintő politikuselitből hős szlovákokat a kollektív csehszlovák, majd szlovák történelmi propaganda, az ellen-Kossuth Ľudovít Štúrtól az 1918-as nemzeti ikonná nemesített Milan Rastislav Štefánikig. Olyanokból, akik kiragadták a magyar függésből és átadták a cseheknek a szlovákságot, és azzal éppen nem felszabadítók, hanem lényegében az önálló Szlovákia sírásói voltak, ráadásul érdemi szlovák tömegtámogatás nélkül. A mélyen vallásos, kilencven százalékban katolikus felvidéki szlovákok nem kis részben nem a függetlenséget hozó nagy testvért, hanem az eretnek betolakodót látták a protestáns-huszita csehekben. Hogy ez megváltozott, azért a két háború között és után a csehszlovák propaganda sokat tett.

ami a huszadik századi tehertételekkel együtt, mint a Beneš-dekrétumok, azóta is mérgezi a két nemzet viszonyát még akkor is, amikor a két állam kapcsolata a történelemben talán először tényleg jónak mondható. 

A könyvbemutatón egyébként az író fia, Tomáš Szalay is ott volt, aki nem mellesleg a Szabadság és Szolidaritás parlamenti képviselője is. Kérdésünkre kifejti, úgy tűnik, van a szlovákságnak olyan része, amely már nyitott például a dekrétumok kérdésének felülvizsgálatára, így, hogy a Vladimír Mečiar és Ján Slota nevével fémjelzett szélsőnacionalista korszakot talán sikerült maguk mögött hagyni, de garancia nincs semmire; és sokat lendítene a helyzeten, ha a felvidéki magyar párt végre visszakerülne a szlovák parlamentbe (addig viszont a Progresszív Szlovákiával karöltve nagy örömmel vadásznak a liberális magyar szavazókra, tehetjük hozzá). 

Őry Péter, a Magyar Szövetség alelnöke kérdésünkre arról beszél, hogy elsősorban a szlovákságnak kellene váltania. „Hogy hajlandók legyenek szembesülni a történelmük sötét foltjaival, és a magyarságot ne ellenségként érzékeljék, hanem megértsék, hogy a szomszéd, az szomszéd marad, egyébként az országon belül is” – vélekedik a politikus.

míg a szlovákok a nemzeti felkelésükre mutogatnak a második világháború kapcsán, és szívesen feledkeznek meg nemcsak a deportálásokról, de arról is, hogy 1939. szeptember 1-jén a németekkel karöltve indultak a független Lengyel­ország eltiprására. 

Ezzel szemben a magyarság kapcsán extrapolálnak kisebb jelentőségű eseményeket, és felnagyítják az ellenségeskedést – teszi hozzá Őry –; holott az ezerévnyi közös történelem után talán nincs két nép, amely ennyire közel állna egymáshoz kultúrában, mentalitásban, mint mi. 

 – véli Őry Péter.

Nyitókép: Szlovák nemzetépítés: Ľudovít Štúr szobra Pozsonyban
Fotó: Shutterstock