A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Elektrotechnikai Gyűjteményében kétszeresen is különleges tárlat nyílt március elején: a hazai kávézás történetét talán még sosem tálalták elénk ilyen okos, mégis szórakoztató módon, ráadásul közpénz felhasználása nélkül. A Fő a kávé című időszaki tárlatról Schneller Domonkos főigazgatót kérdeztük.
Nem sok kiállításon szerepel egymás mellett Mikes Kelemen, Blaha Lujza és Cseh Tamás neve. Mi a közös pont?
Természetesen a kávé és a kávézás, aminek mindannyian nagy kedvelői voltak, Cseh Tamás sokszor megénekelte, Mikes Kelemen a naplóiban emlegette, Blaha Lujza pedig az első nők között volt, akit befogadott a magyar kávéházak sokáig kizárólag férfiakból álló közönsége. Amikor úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk ezt a tárlatot, fontos szempont volt, hogy a kávézás történetét és az ehhez való kapcsolódásokat a magyar kultúra segítségével, azon keresztül mutassuk be.
Miért dolga ez egy közlekedési múzeumnak?
A legtöbben tényleg ekként ismernek bennünket, miközben, ahogyan a hivatalos nevünk – Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum – is mutatja, a gyűjteményünk közel felét a műszaki muzeológia tárgykörébe tartozó műtárgyak, azaz egy sokkal nagyobb merítés képezi. De valóban, az elmúlt 5 évben kizárólag közlekedési tárgyú tárlatokat rendeztünk. Többek között a kerékpártörténeti Bringára váltva, az Északi Járműjavító történelmét bemutató Volt egyszer egy Északi vagy a nagy járművekkel, illetve azok energiafelhasználásával foglalkozó Mivel megyünk? Energiamix a közlekedésben is ilyenek voltak.
Ahogyan a közlekedés eszközeivel foglalkoztak az Ikarus-gyár örökségéből merítő Ikarus fesztiváljaink, a hetvenéves Pannóniát ünneplő napunk 2024-ben és a Mozgó Múzeum programunk is; ennek lényege, hogy restaurált buszmatuzsálemeket állítunk forgalomba városnéző és múzeumpedagógiai tudásközvetítő nosztalgiajáratokként. A kifejezetten a műszaki muzeológia tárgyaira épülő kiállítás azonban mind ez idáig hiányzott, ezt szerettük volna most pótolni.
Hogyhogy nem mondjuk a transzformátorok evolúcióját a fókuszba állítva?
A Fő a kávé ötlete azután született meg, hogy nagyjából két éve sikerült gyűjteménybe vennünk egy jelentősebb méretű magángyűjteményt, benne az 1950-es évek végétől az 1980-as évekig igen jelentős hazai kávégépgyártás ikonikus darabjaival. Utoljára 2010 környékén volt érdemi, kávézással foglalkozó tárlat Magyarországon, így rögtön éreztük, hogy itt a téma, amire vártunk. A műszaki muzeológiának rengeteg csodálatosan szép tárgyi emléke van, például a tárlat fogadóterében is látható Kandó-féle villanymotor, ám ezekhez a közönségünk nehezebben tud kapcsolódni, mint a kávézáshoz szükséges berendezésekhez, eszközökhöz –
kávét inni, legalább reggel, sokunk mindennapjainak természetes része.
Ha pedig szakmailag nézzük, a kávéfőzés története elválaszthatatlan az elektromosság fejlődésétől; nagyon messze jutottunk attól az időtől, amikor a kávé még szabad tűzön, kondérokban főtt.
Most mégsem csupán ezeket az említett kávégépeket láthatjuk sorban, egymás után. Hanem még mit?
Pont amiatt, mert sok embernek van valamilyen érzelmi viszonyulása hozzá, ezt a témát nem biztos, hogy szerencsés lett volna kizárólag technikatörténeti megközelítésből körbejárni. Mert igaz ugyan, hogy a mai, újhullámos kávézók világa nem alakulhatott volna ki az ízeket a korábbiaknál sokkal jobban kidomborító kávégépek feltalálása és gyártása nélkül, ezeket felvonultatni önmagában ugyancsak nem sok mindenkit érdekelne. Ezért találtuk ki a hármas tagolást: egyszerre merítünk a technika-, a kultúr- és a gasztronómiatörténetből. Utóbbit ráadásul elég tágan értelmezve; sorra vesszük sok más mellett a különböző kávéfajtákat, a kávékészítési módokat, a termőterületeket. És persze a legnagyobb kávéfogyasztó nemzetek sem maradhatnak ki, még ha a hangsúly végig a hazai vonatkozásokon is van.
Aminek viszont Bécsbe nyúlnak vissza a gyökerei.
Igen. Évszázadok óta tartja magát az a legenda, hogy amikor Bécset 1683-ban a török sikertelenül megostromolta, a visszavonulás során otthagytak néhány zsák bogyót, amiről senki nem tudta, micsoda, némelyek teveabraknak gondolták. Végül egy élelmes lengyel, a kém és diplomata Jerzy Franciszek Kulczycki, aki viszont korábban ivott már kávét a török szultán udvarában, a hadi kölcsönei fejében elkérte az egészet, és hamarosan megnyitotta belőle Bécs első kávéházát. Hogy pontosan így történt-e vagy sem, nem tudjuk, de én egészen addig hiszek benne, amíg valaki nem bizonyítja be az ellenkezőjét.
Mikor követte Pest is a bécsi példát?
A 18. században. Először az utcán árusították a kávét, utána megjelentek a kávémérések, a század végére pedig már tíznél is több kávéház működött Pesten. A magyar irodalomban Mikes Kelemen a kezdőpont, nem véletlen, hogy ő az, aki most minket is kalauzol a kávézás korai korszakán keresztül. És ki más követné, mint Petőfi Sándor;
a reformkori kávéházi közeget többek közt a Pilvaxból származó kávépörkölő, két, a Pilvax-örökösök hagyatékából ránk maradt csésze és az ezek köré épített korhű enteriőr segítségével idézzük meg.
Érdekesség, hogy – főként a kiegyezést követő kávéházi aranykorban – nagyon szigorú követelményeknek kellett megfelelniük ezeknek az egységeknek. Az alapterületnek például minimum 150 négyzetméternek kellett lennie, és elvárás volt a legalább két biliárdasztal és az élő zene is.
Az aranykornak azonban a 20. század első harmadában vége szakadt, és eljött az eszpresszók ideje. Ennek mi volt az oka?
A közhiedelemmel ellentétben az eszpresszók nem a szocializmus a vívmányai, hiszen már 1936-ban megjelentek Magyarországon is. A divatjuk Olaszországból indult Luigi Bezzera forradalmi, gőznyomású találmánya nyomán (espresso) akinek az első kávéfőző gépet köszönhetjük a múlt század fordulóján. Onnantól kezdve pedig, hogy már egyre több helyen gépek főzték a kávét, sokkal gyorsabban sokkal több ember lehetett kiszolgálni, így értelemszerűen a kávéfogyasztáshoz kötődő szokások, az egésznek a rituáléja lassan megváltozott.
Először a kávéházakban kapott jelentősebb szerepet kapott a kávé, mert, hiába az elnevezés, a vendégek korábban inkább az alkoholos italok, a reggeli vagy a vacsora miatt tértek be ezekbe, vagy csak üldögéltek órákon át egy fröccs vagy egy pohár víz mellett – erről nem egy irodalmi anekdotát ismerünk. Azt követően viszont, hogy a kávéból a technikai fejlődés révén egyre több ízt lehetett kinyerni, azaz egyszerűen finomabb lett, már az alkoholhoz hasonló élvezeti cikként is számontartották.
Az eszpresszókban viszont már nem voltak szigorú követelmények a helyszínt vagy a minőséget illetően.
De több profitot termeltek ugyanannyi idő alatt. A második világháború után pedig – és itt jön képbe a kommunizmus – az akkori rendszer a kávéházat mint „polgári csökevényt” nem is tekintette támogatottnak,
ami megadta a kegyelemdöfést ennek a kultúrának.
Az ügynökök számára kiváló lehallgatási helyszínként is szolgáló eszpresszók évtizedekre átvették az uralmat, és az ötvenes években elkezdődött a hazai kávégépek gyártása is. Ugyancsak olasz mintára; az 1930-as évek második felében egy Achille Gaggia nevezetű olasz úriember feltalálta a rugós kávékarral működő kávéfőzőt, ami egy újabb fordulópontot jelentett.
Vagyis?
Mivel többé nem kellett minden egyes alkalommal a forráspont közelébe forralni a vizet, hanem 92-93 fokra felhevítve kézi, illetve rugós nyomással préselték át a kávéőrleményen, azokból egy csomó idegen vagy káros anyag nem mosódott ki. Ennek eredményeként jelent meg a ma már a világon mindenütt a frissen főzött eszpresszó védjegyének számító crema, azaz a világosbarna habos réteg is. Magyarországon ezeket a Gaggia-típusú gépeket kezdték el néhány éves késéssel gyártani, és elég komoly mennyiségben exportáltunk is kávégépeket a szocialista blokkon belül.
Ezekből jó néhány látható a mostani a tárlaton, illetve egy, az olasz életérzést felvillantó hatperces kisfilm, ami a híres olasz mozik „kávés” jeleneteiből és a nagy múltú La Marzocco kávégépgyár felvételeiből direkt erre a kiállításra készült. Legvégül pedig ráfordulunk napjainkra; a mai, újhullámos kávézásig, azaz a specialty és single origin kávék világáig és az ezek előállításához szükséges eszközökig. Mivel a tér korlátozott, szinte mindenhol felkínálunk QR-kódokat is; az információk jelentős része, több mint hetvenoldalnyi szöveg, történet, érdekesség, adat ezek segítségével érhető el.
Ez a tér ráadásul egy teljesen új kiállítóhely is, mire használták korábban?
Itt, a Kazinczy utcában a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak raktárai, használaton kívüli restaurátor-műhelyek és egyéb alulhasznosított helyiségek voltak, ezeket alakítottuk át. Az elmúlt évtizedben ez az első alkalom, hogy nem csökkent, hanem nőtt a rendelkezésünkre álló bemutatóhelyek száma, ami azért is külön öröm, mert féléves váltásokkal újabb és újabb tartalmakat szeretnénk itt a nagyközönség elé tárni. Hasonló kapcsolódó programokkal, mint amilyenek a Fő a kávé mellé is szerveztünk. Szombatonként például múzeumpedagógiai foglalkozások keretében különböző kávés workshopok, előadások lesznek,
március 15-én egy barista felügyelete alatt, a korabeli leírások alapján megpróbáljuk elkészíteni Petőfiék kávéját, később annak is utánaeredünk, hogyan lehet kávézni az űrben.
Emellett különböző hazai kávépörkölőknek és kávés hálózatoknak biztosítunk bemutatkozási lehetőséget, és alternatív kávékészítési eszközöket is bemutatunk.
Ők a tárlat fő támogatói is? A megnyitón nyomatékosan elhangzott, hogy mindezt plusz állami forrás nélkül, a normál működés keretein belül, magánszponzoráció bevonásával sikerült megvalósítani. Működhet ez a modell hosszú távon is?
Valóban, örömmel beszálltak mellénk sokan: magánszemélyek és gyűjtők adták kölcsön ingyen a féltve őrzött tárgyaikat, nagy kávégép-forgalmazók ajánlottak fel műtárgyakat, a hazai kávés szakma is egyöntetűen felsorakozott mögénk, és kaptunk támogatást a MOL – Új Európa Alapítványtól, a Market Építő Zrt.-től, a McCafé-tól, a Budapest Airport Zrt.-től, a VII. kerületi önkormányzattól és számos kisebb-nagyobb cégtől egyaránt. Reménykedem, hogy ez egyben minta is lehet a jövőre nézve, mert a civilizált országokban egyáltalán nem ritka az a szokás,
hogy a nagy vállalatok igenis szánnak valamennyit a profitjukból a kultúra támogatására.
Akár szponzorként, akár egyéb módon; hogy mást ne mondjak, a Škodának van vállalati múzeuma Mladá Boleslavban, a Mercedesnek Stuttgartban, a BMW-nek Münchenben. Májusban szeretnénk nyitni egy átfogó, közúti, légi és vasúti közlekedésbiztonsággal foglalkozó tárlatot, megkerestük az összes hazai autógyárat, reménykedem, hogy meglátják benne, bennünk a különleges lehetőséget. Ez az a múzeum, amely a hazai ipari és közlekedési örökséget gondozza, így a legközelebb állhat az említett autógyárak fókuszához.
És az ön számára melyik a legkülönlegesebb tárgy ezen a tárlaton? Már ha egyáltalán szeret kávézni.
Nagyon is! Délig általában tejes alapú fajtákat, mondjuk flat white-ot iszom, később jellemzően eszpresszót. A kedvencem, habár igen nehéz egy tárgyat kiválasztani, egy 1913-ban gyártott Omega kávégép, amit szintén egy magángyűjtőtől kaptunk kölcsön. Magyarországon alig egy-kettő van ilyen korú presszógépből, az őszi nagy milánói kávégép-kiállítás és -vásáron is csak néhányat tudtunk megcsodálni. Sok más mellett ilyen ritkaságokkal is találkozhat, aki eljön hozzánk. Sőt, ha elfáradna a sok látni- és gondolkodnivalótól, még egy jó kávét is megihat az udvarban – akár az Elektrotechnikai Gyűjteményünk részét képező régi neonreklám Omnia felirat alatt.
Milyen kávét ittak a márciusi ifjak a Pilvaxban? Kávé- és kakaókóstolóval, családi és szakmai tárlatvezetésekkel, barista kérdezz-felelek programmal és egy különleges kávés küldetéssel várják az érdeklődőket március 15-én, 10 és 17 óra között a Fő a kávé tárlaton az MMKM Elektrotechnikai Gyűjteményben (1075 Budapest, Kazinczy utca 21.). A belépés ingyenes.
Nyitókép és fotók: Szikora Zsombor, MMKM
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
„Miért cserélném le a világpolgárságot arra, hogy csak magyar legyek?” – vetette fel a Nobel-díjas író.
Összesen 23 piros lapot osztott ki a játékvezető. Évtizedek óta nem volt ekkora botrány brazil mérkőzésen.
Míg Bandholtz tábornok lovaglóostorral kergette el a Nemzeti Múzeumtól a betolakodókat, addig a magyar tiszt furfanggal igyekezett menteni a Hadtörténelmi Levéltár és Múzeum kincseit.
Mikor lehet jó nemcsak a magyar és a szlovák vezetés, de a két nemzet közötti viszony is? Egy rendkívüli kötet újranyitotta a kérdést, és újra rá kellett döbbenni: a történelem máig ható propagandaértelmezése áll a két szomszéd közé.
Az est az ünnepélyes díjátadó előtt sem nélkülözte a különleges programelemeket.
A korrupciós botrányok nem egyedi esetek, hanem egy rendszert alkotnak.
Az MCC háromnapos nemzetközi konferenciáján ezúttal is világhírű szakemberek gyűltek össze, hogy közösen megfejtsék, mi kell ahhoz, hogy Európába visszatérjen a béke, a jólét és a szólásszabadság.
A Tisza Párt vezére többször is jelezte milliárdos igényét.
