Életük a bor – a szekszárdi Heimann család a Mandinernek

Heimann Zoltán szekszárdi sváb gazdálkodó családba született, a borkészítés alapjait ebben a közegben szívta magába.  Az 1991-ben indított családi vállalkozásban 2009 óta dolgozik főállásban. Állandó helye van a Borászok Borásza ötvenes listáján, és többször jelölték az Év Bortermelője díjra. Feleségével, Ágnessel a közgázon ismerkedtek meg: a vendéglátás, rendezvényszervezés és az általános ügyvezetői munkák jó része továbbra is Ágnes asztala, míg a borászat terén fiának, ifj. Heimann Zoltánnak engedte át az irányítást. Ifj. Heimann Zoltán 1987-ben született: számára gyerekkorában a szőlőművelés nem volt a mindennapok része – tizennyolc éves korára mégis ebbe az irányba fordult.

Pincesor borászportré-sorozatunk újabb része következik.

Interjú: Sámson Gergely. Fotók: Kováts Gábor.

***

Szekszárdon a városból kiérve rögtön a szőlősorok között találjuk magunkat, ahol a hajmeresztő dűlőutakon, ligetek, szőlők és présházak között haladva

Így jutunk el a domboldal fölött magasodó Heimann birtokközponthoz, amelyet minden irányból szőlő vesz körül. A ház előtt, a völgy fölött terasz, ahol a szóda hideg, a kávé helyi, a kadarka pedig bármikor jól esik. Ágnes a szokásos mosolyával fogad minket, majd rövidesen megjelenik férje és fia, a két Zoltán. Régóta terveztük ezt a beszélgetést.

„A fene se gondolta volna, hogy egy nap ebből fogunk megélni – kezd bele a családfő nyugodt basszus hangján. – Mivel akkoriban nem itt éltünk, a gyermekeink számára a szüret, a muslicák, a ragadó must világa idegen volt. Persze, igyekeztünk a borkultúra vonzó oldalát is bemutatni nekik. Zoli tizennégy éves, amikor egy borkóstolón elhangzik a szájából a következő mondat: »olyan bikavérünk van, hogy attól az ember még a saját feleségét is megkívánja« – szün-szün, majd kitör a vinnyogó röhögés.”

Egyértelmű volt, hogy az ő útja is a borászat lesz?

Zoltán: A stratégiánk ez volt: bevonni, részt adni neki az egészből, hogy magáénak érezze, és legyen kedve a borászattal foglalkozni. Mint ahogy a liliputi manók lekötik Gullivert sok kis madzaggal. Amikor már a borászat felé fordult és Németországban tanult, az volt a nagy kérdés, hogyan vesszük rá, hogy hazajöjjön. Hiszen onnan kintről az ember már máshogy látja a mi kis iszapbirkózásainkat. De hazajött, és nekem át kell adnom azt a szerepet, amelyben ő megvalósíthatja önmagát. Az én sikerélményem most már az ő sikerélménye. Ezt elfogadni komoly kihívás volt számomra, de úgy gondolom, megérte.

Mi változott azóta, hogy hazatért?

Zoltán: Minden.

Ágnes: Zoli belépésével a feladatokat is újraosztottuk a cégen belül.

Ifj. Zoltán: A hobbi borászatból professzionális cég lett, tőlem függetlenül is változtak dolgok. Bizonyos ötleteknek nem volt meg a helye, másokat pedig finomítottunk és beépítettünk. Lezártunk egy útkereső időszakot, és talán a legfontosabb, hogy a letisztult formában megmaradó klasszikus boraink mellett kadarkából és kékfrankosból útnak indítottunk egy új, termőhelyi borcsaládot.

Zoltán: Mindig van egy bajnok, akinek a víziója és energiája meghatározó. Ez a személy a kezdetekkor édesapám volt, mi pedig Ágival a hobbi és az árutermelés mezsgyéjén kerestük a helyünket. Most Zoli fiunk került a centrumba, a mi szerepünk pedig az, hogy a hátteret biztosítsuk. Gondoljunk bele: hazajön egy világot látott fiatalember, aki értelemszerűen kissé negatívabban látja a mi valóságunkat. A forradalmi hevületét annak a fiatal bikának a képével tudom érzékeltetni, aki szét akarja rúgni a karámot. Nekünk ezt úgy kellett megakadályoznunk, hogy közben ne törjük le a szarvát. „Borzasztó, azt hallottam, hogy egy generációváltás akár több évig is eltarthat!” – mondta Zoli Geisenheimből hazatérve. Azóta jó pár év eltelt, véget értek a hatalmi harcaink,

és már nem beszélünk generációváltásról, mert megtörtént.

Ezek szerint küzdelmes volt az új időszak kezdete?

Zoltán: Hajaj! Azzal jött haza, hogy vágjuk ki a merlot-t, mert arra itt nincs szükség. Édes fiam – mondom –, ez a legnagyobb termőterületünk, ebből élünk! Mindent át akart alakítani, de abban azért csak megállapodtunk, hogy ami a fő bevételi forrásunk, azt békén hagyja.

Ifj. Zoltán: Mindent is akartam csinálni – most már azt mondom, ez nem mindig sikerült a legjobban. Épp hogy hazajöttem, máris rengeteg megkeresés érkezett a média részéről, én pedig nem mondtam nemet.

Ágnes: Ekkor még nem volt lehetősége letenni valamit az asztalra, korán jött a kitüntetett figyelem.

Zoltán: Megvolt a veszélye, hogy Zolit elkapja az ékszíj, és okoska megmondóemberré válik. De nem ez történt, hál’Istennek. A hibákat neki is el kellett követnie, ez így volt rendjén. Amikor hazatért, meg akarta mutatni, hogy itt ő a főnök, én pedig rendre kiléptem a konfliktusokból, amivel ő nem tudott mit kezdeni. Kis idő múlva világossá vált, hogy nincs szükség a hatalmi játszmákra. Tudtuk, hogy ez fog történni.

és rengeteg keserűségem származott abból, hogy nem engedték. A játszmákba pont ezért nem álltam bele. Minek?

Ifj. Zoltán: Meghatározó élmény volt számomra, hogy a szüleim egyenrangú partnerként tekintettek rám, és megalapozatlanul is megkaptam a bizalmat. Hálás vagyok, hiszen tudjuk, hogy ez nem mindnehol működik így.

Nem hétköznapi helyzet, hogy családtagokként alkotják egy cég vezetőségét. Hogy képzeljük el a közös munkát?

Ifj. Zoltán: Mindhárman elő tudunk állni zseniális és gyötrelmes ötletekkel is. De sem a tapasztalattól, sem a novumtól nem lesz valami automatikusan jó, minden gondolat megmérettetik külön-külön. Persze egy ilyen felállásban könnyen adódik, hogy ketten összezárnak a harmadik ellen, ezt is meg kellett tanulnunk kezelni. Nálunk a döntés megszületéséhez mindhármunk igenjére szükség van, a kétharmad nem elég.

Ágnes: Én sosem dolgoztam multis környezetben. Azok a cégek hatékonyan működnek, de nem tudnám megszokni, számomra idegen világ. A mi módszerünk talán nem a leghatékonyabb, de működik. És nekünk is, ugyanúgy mint más cégeknek, a piaci versenyben kell helytállnunk.

Zoltán: Én pedig általában elsőszámú vezető voltam, így nehéz volt megszoknom, hogy nincs apparátusom, amely végrehajtaná az elképzeléseimet. De jobb megosztani a felelősséget.

Ági mondta egyszer: jó, hogy azokkal dolgozunk együtt, akiket a legjobban szeretünk. És valóban, nekünk sosem gyomorszorító érzés bejönni a munkahelyre.

Mennyire tudják szétválasztani a munkát és a családi életet?

Zoltán: Semennyire. Ha nincs a pandémia, nekünk nem nyolcórás a munkaidőnk. Esténként itt vendégek szoktak megjelenni, kóstolókat tartunk. Reggel a borral kelünk, szüret alatt éjszaka felriadunk, hogy mi lehet az erjesztéssel. Sokat kóstolunk, és nem mindig sajátot. Zoli ilyenkor zoknit húz a palackokra, és meg kell mondanunk a termőhelyet, a fajtát, az évjáratot… A nyaralások, kerékpártúrák, mondanom sem kell, könnyen pincelátogatásba torkollnak. Erről szól az életünk.

Ágnes: A járványhelyzet miatt a rendezvények kiestek. Nem csak a sajátjaink, de a szakmai események, fesztiválok is. Emiatt több időnk, energiánk jut önmagunkra és egymásra, az unokákra. Az estéink szabadok.

Zoltán: Amikor hazaérve nincs több teendő, még keresem a helyem. Esténként ismeretterjesztő cikkeket olvasunk, zenét hallgatunk: az utóbbi időben például Liszt oratóriumait.

Ifj. Zoltán: Mi pedig Mekk mestert nézünk, memory-zunk és legózunk a gyerekekkel.

Ágnes: A napi munkabeosztásban is törekszünk arra, hogy Zoli megmaradhasson kisgyermekes apukának, és tölthessen időt a családjával.

Azon kívül, hogy több lett a szabadidejük, a lezárás hogyan alakította át az életüket?

Zoltán: Bő egy éve a düsseldorfi Prowein szakkiállításra készültünk, hogy bemutassuk az új borcsaládunkat, a Heimann & Fiai borokat. Az élet felülírta a terveinket.

hanem továbbmegyünk az új termék bevezetésével, exportoffenzívával, és beindítjuk a biogazdálkodást. Ezek komoly stratégiai döntések voltak. Újságíróknak, bloggereknek, kereskedőknek küldtünk kóstolómintákat szerte a világba. Zoli megszámlálhatatlanszor ült le a kamera elé, és mutatta be a borainkat. Ennek eredményeképp Németországtól Anglián keresztül Amerikáig komoly fórumokon jelentek meg a borainkkal jól rezonáló írások. Maximálisan megérte.

Ágnes: A kényszerhelyzet hozadéka, hogy a piac szereplői idő- és költséghatékony megoldásokat találtak, más ágazatokban ugyanígy. Egy óra alatt lezajlott az a megbeszélés, amiért máskor ki kellett volna utazni.

Miért volt szükség az új névre és az új csomagolásra?

Ifj. Zoltán: A Heimann & Fiai borokkal a helyi fajtákról szeretnénk mesélni, új szemlélettel. Ennek része a bioművelés, és az is, hogy nem a fahordós érlelésre helyezzük a hangsúlyt. Ha a külföldi fogyasztó fejével gondolkodom,

Az igazi siker az, ha eljutunk olyan fogyasztókhoz is, akik nem voltak kíváncsiak a magyar borra. A kulcs az, hogy egyedi terméket tegyünk le az asztalra. Úgy érzem, külföldön semmi mással nem tudjuk felhívni a figyelmet, csak a hazai fajtáinkkal. A világra nyitott fogyasztók száma pedig évről-évre növekszik.

Zoltán: A világpiacon óriási mértékben tör előre a tömegtermelés, a piac elsöprő többsége erről szól. Ehhez tartozik egy árszint, amelyen belül sikert lehet elérni. A közönség egy szűkebb szegmense kíváncsi a sangiovese-re, a vinho verde-re, a grenache-ra, a saperavira… – keresik az újdonságokat. Ez rétegpiac. A kérdés, hogy sikerül-e ebbe a szegmensbe belekúszni. Itt lehet magasabb árat kérni, nem a tömegszerűségben. Ez a folyamat már évtizedekkel ezelőtt elindult, a környezeti ártalmak, a felmelegedés, az emberek tudatossága pedig mind katalizálja a szemléletváltást.

Ifj. Zoltán: Nehéz megfogalmazni, hogy mi szerint válasszuk szét a „kézműves” és az iparszerű bort,

Ez lehet a hosszú távú megoldás Szekszárd és a többi magyar borvidék számára?

Zoltán: Nem mondjuk, hogy Szekszárdnak feltétlenül követnie kell minket, ezt egyesek talán félreértik. A stratégiánk a saját léptékünkön belül a lehetséges irányok egyike, és ebben az irányban úttörő szerepet vállalunk. A borvidéken jelen van a szőlő- és folyóbor-értékesítés, alacsony, közepes és magas árkategóriájú palackos borok értékesítése, amelyek különböző fogyasztói szegmenseket céloznak meg. Mi szeretnénk magunkat a piramis felső részében látni, de ez nem jelenti, hogy a többire ne lenne szükség. A magyar borászatra egységesen igaz: ha hosszú távon sikeresek szeretnénk lenni, a hozzáadott érték felé – ha úgy tetszik, a magasabb ár felé – kell elmozdulni. Vagyis a szőlőből jó lenne bort, a borból palackosat, a palackos borból pedig minél jobb minőséget készíteni. Látva az ország világpiaci kitettségét – hiszen az Európai Unión belül már nem beszélhetünk önálló hazai piacról –, hosszú távon nincs más lehetőségünk, mint a globális piacon elhelyezni magunkat. És tetszik, nem tetszik, olyan szereplőkkel osztozunk – nézzünk akár Spanyol-, Olasz- vagy Franciaországra –, amelyek rendkívül költséghatékonyan dolgoznak. Az alacsony árfekvésű borok importját ebben a pillanatban nem látom, hogy bármilyen módon meg tudnánk akadályozni. Tehát

Ifj. Zoltán: Aki itt, Szekszárdon él, talán úgy érzi, hogy szükség van szekszárdi fehérborra, de messzebbről nézve ez már nincs így. Ha egészen messziről – mondjuk San Franciscoból – tekintünk magunkra, akkor semmi értelme másról kommunikálnunk, mint a helyi fajtáinkról. A magyar piacon népszerűek és fontosak a világfajtákból készült házasítások. Most már nem gondolom, hogy ezt le kellene bontanunk ahhoz, hogy hitelesek lehessünk mint helyi fajtákkal foglalkozó termelők, ennyiben én is változtam az utóbbi években. Ezek a termékek a magyar piacnak szólnak, nem külföldön szeretnénk velük áttörést elérni.

Zoltán: Nem szeretnénk szembeállítani a két irányt. Mi „és”-ről beszélünk. Amellett, hogy továbbra is készüljenek el az itthon népszerű, bordeaux-i stílusú borok, képviselnünk kell azt az irányt, amellyel a világpiacon újdonságot tudunk felmutatni, és nemzetközi sikereket érhetünk el.

Szóba került már a bioművelés. Ez a téma egyre gyakrabban előjön a borászokkal beszélgetve. A szekszárdi adottságok alkalmasak a biozásra?

Ifj. Zoltán: Ha a közhiedelemre hallgatunk, akkor nem, de ha a tapasztalatunkra, akkor igen.

Inkább az emberi oldal és a költségek növekedése okoz fejtörést.

Ágnes: Többször kell permetezni, mert az organikusan használható szerek – mint a réz, a kén, a narancsolaj vagy az algaextraktok – a konvencionális szerekhez képest gyengébbek. A fürtök kisebbek lesznek, ez tovább növeli a fajlagos költséget, de előnye is van: a vastagabb héj segít elkerülni a kadarkánál gyakori szőlőbetegségeket. A különbség a szőlő ízén is érződik, a bio bogyók koncentráltabbak, markánsabbak. A nagy kérdés az, hogy a megnövekedett költséget tudjuk-e érvényesíteni az árban.

A fogyasztók visszaigazolják, valóban fontos üzenet a bio?

Ifj. Zoltán: Bizonyos piaci szegmensekbe a bioművelés a belépő. Nekünk fontos, hogy kézzel szüretelünk, és hogy átválogatjuk a szőlőt. Tartani szeretnénk az általunk elképzelt minőségi szintet, ennek pedig fontos része a bio üzenet.

Zoltán: Mi

A kilencedik generáció tagjaként nem mindegy, mit adok át a fiamnak és az unokámnak. Felelősségünk van a természettel szemben, ebben nyer értelmet a biogazdálkodás. Szeretnénk a talajt visszahozni a természetközeli állapotba, amelyben a biodiverzitás egészen más gazdagságot, ízt, minőséget ad. A szőlőt nem inkubátorban neveljük, hanem azt mondjuk neki: „te egy szereplő vagy a többiek között, erősödj meg, és ehhez adunk meg minden segítséget”. A természetes közegben termelt szőlőből készült bornak mások a dimenziói.

A klímaváltozás kihívásaira milyen válaszokat tudnak adni?

Zoltán: Régóta építkezünk a pécsi, szegedi és gödöllői kutatókkal. Friss meteorológiai és talajtani ismereteket, tudást hozunk ide, és dűlőnként vizsgáljuk, hogy az éghajlat milyen hatással van a szőlőre – ebből lehet tanácsot adni a termelőknek. Jó nekünk, ha az egyetemek a számunkra fontos témákban kutatnak, mi pedig szakmai gyakorlati lehetőséget tudunk adni a diákjaiknak.

Ágnes: A kihívás a szőlőművelés számára a legnagyobb. Azt, hogy a nap mennyit süt, nem tudjuk befolyásolni. A talajművelésben vannak még eszközeink a csapadék megőrzésére, illetve a zöldmunkában is rejlenek lehetőségek. De

A korábbi években kulturális programok is helyet kaptak itt a teraszon, és nem csak a szekszárdi közönség vett rajtuk részt. Növekszik az érdeklődés a borvidék irányába?

Zoltán: A jazzkoncerteket először csak a környékbeliek kedvéért szerveztük, aztán egy idő után már Debrecenből is jöttek a vendégek. De ezek a programok nem a tömegeknek szólnak, megőrizzük az intimitást.

Ágnes: A tagolt borvidékünk szeparált szálláshelyei jó lehetőséget biztosítanak azoknak, akik szeretnének elvonulni a nagyváros zajából, ezt egyre többen felismerik. A présházak új életre kelnek. Ennek mi is örülünk, mert a környéken megszálló vendégek a mi programjainkat is látogatják. A bort szeretnénk a kultúra más aspektusaival is összekötni. Kortárs magyar filmek, színház, zene, gasztronómia – mind megférnek a bor mellett.

Zoltán hosszú időn keresztül vállalt vezető szerepet a hazai boros közösségben. Mit lát a legfontosabb megoldandó feladatnak?

Zoltán: Mindenkinek más a stratégiája, és több sikeres stratégia létezhet. Ezeknek kell közös szellemiséget és célt adni. Ez az ország, sőt,

és a szocialista rendszer sem tett nekünk jót. Mindenki féltékenyen figyeli a másikat, mert akkor tudok nyerni, ha a másik veszít: ez a zéró összegű játszma, egy játékelméleti kategória. Ha ki akarom szorítani a másikat, ő is ugyanígy fog hozzám állni, így mindketten bukunk. A nyertes-nyertes játszma viszont megtanítja az embereket közösségben gondolkozni, és örülni egymás sikerének. Ha mindannyian jó bort készítünk, azzal növeljük a presztízsünket, így mindenki árat is tud emelni – ahelyett, hogy egymás alá kínálva érnénk el sikereket, és lértékelnénk a saját munkánkat. Ehhez át kell váltani a gondolkodásunkat, de azt nem lehet erőszakkal. Generációk munkája szükséges ahhoz, hogy ez a helyére kerüljön.

***

NÉVJEGYEK

Heimann Ágnes közgazdászként végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd rövid ideig textil-külkereskedelemben dolgozott. Ezt az időszakot leszámítva munkahelye mindig is a családi borászat volt, ahol gyermekeik, Zoltán és Gábor születése után az adminisztratív feladatokat látta el. Miután elvégezte a budafoki Soós István Borászati Szakközépiskola kétéves borász technikus felnőttképzését, a borászati operatív folyamatokban is vezető szerepet vállalt. A vendéglátás, rendezvényszervezés és az általános ügyvezetői munkák jó része továbbra is az ő asztala, míg a borászat terén fiának, ifj. Heimann Zoltánnak engedte át az irányítást.

Heimann Zoltán 

Feleségével, Ágnessel az egyetemen ismerkedett meg, együtt végezték el a közgázt. Első munkatapasztalatait a bor-külkereskedelemben szerezte, majd különböző vállalatok élén és a banki szférában dolgozott vezetőként. Az 1991-ben indított családi vállalkozásban 2009 óta dolgozik főállásban. Állandó helye van a Borászok Borásza ötvenes listáján, és többször jelölték az Év Bortermelője díjra, mígnem 2014-ben visszalépett, teret engedve másoknak. Hosszú ideig volt a Szekszárdi Hegyközség elnöke, és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja is volt. 60 évesen úgy döntött, hátrébb lép, hogy a fiatalabbak érvényesülhessenek.

Ifj. Heimann Zoltán 1987-ben született. A család állandó lakhelye abban az időben Solymár volt, így számára a szőlőművelés nem volt a mindennapok része – tizennyolc éves korára mégis ebbe az irányba fordult. Felvették a Kertészeti Egyetemre, de halasztással indított: Dél-Tirolban, Pannonhalmán, Egerben és Zalában töltött fél év szakmai gyakorlatot, hogy felvételizhessen a németországi Geisenheimba, ahol később a világ élvonalába tartozó borász alapképzést végezte. Ezután a Vinifera Master képzés keretében, Montpellier-ben és Udinében tanult, majd Ausztráliában szerzett további szakmai gyakorlatot. 2014-ben tért haza, azóta dolgozik a családi borászatban, jelenleg mint főborász.

***

Eddigi Pincesor-portrécikkeink:

Légli Ottó (Balatonboglár)

Sebestyén Csilla és Sebestyén Csaba (Szekszárd)

Jásdi István (Csopak)

Gilvesy Róbert (Szent György-hegy)

Gál Tibor (Eger)

Bock József és Bock Valér (Villány)

Bárdos Sarolta (Tokaj - Bodrogkeresztúr)

Horváth Zoltán (Mohács)

Balassa István (Tokaj)

Alkonyi László (Tokaj)

Szilágyi László (Tokaj)

Demeter Zoltán (Tokaj)

Németh János (Szekszárd)

Gere Attila és Gere Andrea (Villány)

Berecz Stéphanie (Tokaj)

Franz Weninger (Sopron)