Vályi István hiába gyalázza Szabó Zsófit, attól még semmiféle értéket nem tud felmutatni – Magyar Péterhez hasonlóan

2025. november 17. 11:11

Ha ne adj' Isten a tiszások nyernének, a magyaroknak még annál is sokkal rosszabb lenne, mint Gyurcsányék idejében.

2025. november 17. 11:11
null
Horváth K. József
Mandiner

Vályi István újságíró, a zsoltibácsis rágalomhadjárat egyik főszereplője szájára vette, szájára merte venni Szabó Zsófit, a gyönyörű fiatal nőt, az édesanyát. Zsófinak egyszerűen annyi a „bűne”, hogy a Mandinernek, azaz egy kormánypárti lapnak adott interjúban azt merészelte mondani: 

Mutassuk meg, hogy jobboldalinak lenni a menő! Hiába mondják azt, hogy legyél rendszerváltó – ne legyél az, állj ki a jobboldali értékek, a béke, a szeretet mellett!” 

Ezt is ajánljuk a témában

Ez látszólag különösen szokatlan beszéd azokkal a fiatalokkal szemben, akik a legszívesebben O1G-znek, a Fideszről mindenféle megalapozottság nélkül ocsmány dolgokat üvöltöznek, és akiknek kedvenc gyülekezési helye Magyar Péter gyűléseinek helyszíne, ahol artikulátlan hangon ordítani lehet. Mert úgy gondolják, ha ők ezt teszik, akkor már megfelelnek a „rendszerváltó” gondolatnak, amelyet Pojáca rajtuk keresztül akar mind szélesebb körben terjeszteni az országban. És ők ezt támogatják. Méghozzá teljes mellszélességgel. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Ettől minden jobboldalinak megdobban a szíve: ezt üzenték Kapu Tibornak, Szabó Zsófinak es Curtisnek

Ettől minden jobboldalinak megdobban a szíve: ezt üzenték Kapu Tibornak, Szabó Zsófinak es Curtisnek
Tovább a cikkhezchevron

Hogy pontosan mit támogatnak? Természetesen a nagy semmit. Ugyanis azok, akik a gyűlések helyszínén hőbörögnek, semmiféle olyan értéket nem tudnak felmutatni, amit – ha kezükben lenne a hatalom – követnének. Nincs ilyen! Legfeljebb az, hogy Orbán, takarodj!

Vályi olyan rágalmakkal operál, amikre semmiféle bizonyítéka nincs. Más ügyekben meg folyamatban vannak az eljárások. Egy enyhébb mondat Vályitól a 24.hu-ról: 

És zavarja őket sok minden, ami téged nem és nem csak a hangjukat, hanem a kezüket is a magasba tudják emelni, mert nincs olyan szék alattuk, amelyikbe görcsösen kapaszkodniuk kell.” 

Ezt is ajánljuk a témában

Zsófinak éppen nincs szüksége arra, hogy a székébe kapaszkodjon. Tehetségét legutóbb műsorvezetőként is megcsillogtatta a győri Háborúellenes Gyűlésen, ahol legalább olyan nagyszerűen helytállt, mint korábban a Digitális Polgári Körök budapesti találkozóján. A most 37 éves színésznő már eddig is nagyszerű karriert tudhat maga mögött. A közönség láthatta például a Jó estét nyár, jó estét szerelemben, a Hair-ben vagy az Egy szerelem három éjszakájában. Magánélete színesre sikeredett, de minden kapcsolatából úgy jött ki, hogy becsülete, tisztessége, gyermekéhez fűződő anyai szeretete megmaradt. 

Hogy fontos számára az „Isten, haza, család” értékrend, az a baloldal számára nagy probléma. Ráadásul tehetetlenek is vele szemben, ezt Vályi István mocskolódásának minden mondata alátámasztja.

Vályi nem tud használható érvet mondani arra, hogy miért rossz, amit Zsófi képvisel.

Iskolás a gyermekem, látom, hallom, hogy mi történik itthon és a világban. Hiba lenne, ha a négyszázezer követőm számára nem konkretizálnám, hogy mit gondolok a körülöttünk zajló folyamatokról. A jövő évi választás után nem lenne tiszta a lelkiismeretem, ha csöndben maradnék csak azért, hogy ne bántsanak többen.”

Tudatta, hogy mindig a Fideszt támogatta, az ismerősei, barátai, családtagjai is e politikai oldalhoz tartozónak vallják magukat.

Édesapja néhai Szabó Gyula, Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, aki találkozott Orbán Viktorral. Előtte órákon keresztül a kertben keresgélt egy négylevelű lóherét, mondván, ezzel is szeretne szerencsét kívánni neki. „Apukám aztán évekig emlegette, milyen jó, hogy akkor odaadta a miniszterelnöknek a lóherét…”

Nagyon jó, mert talán ez a hagyomány szerint szerencsét hozó, pillangósvirágú növényke is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Orbán 15 éve stabilan irányítja az országot, s a Trump elnökkel való minapi találkozóján megalapozta a magyar-amerikai kapcsolatok aranykorát. Ennél nemesebb ajándékot nem is vihetett volna neki, mert ezzel – művészetén kívül – úgy érezhette, hogy hozzájárul a miniszterelnök személyes sikeréhez, a magyarok közösségi boldogulásához. Szabó Gyula haláláig gondolhatott rá, hogy így, ezzel a kis négylevelűvel – megkönnyítve a lelkét – tevőlegesen hozzájárulhatott az ország boldogulásához. Leánya, unokája biztonságához, jövőjéhez. És ez Zsófinak is nagyon fontos.

Senki nem tudta olyan szépen szavalni gyönyörű, mély hangján Ady Karácsonyi ének című versét, mint ő. Íme az első szakasz: „Harang csendül, / Ének zendül, / Messze zsong a hálaének / Az én kedves kis falumban / Karácsonykor /Magába száll minden lélek.”

Ezzel szemben a tiszás vádakat Zsófi fejéhez vágó Vályi semmiféle értéket nem tud felmutatni, képtelen irányt mutatni, csakúgy, mint Pojáca. Brüsszel üres érveit képviselik, értékek nélkül. Mert a migráció, a háborúpártiság, az LMBTQ-propaganda óvodásokra eresztése, az adóemelés, a rezsicsökkentés megszüntetése minden, csak nem érték. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ha ne adj' Isten a tiszások nyernének, a magyaroknak sokkal rosszabb lenne, mint Gyurcsányék idejében, 2010 előtt.

De ne aggódjon a kedves olvasó, nem nyernek. Még az sem lehetetlen, hogy Vályit is eléri addig az igazságszolgáltatás erős marka. 

Szabó Zsófi pedig boldogan élheti megvallottan jobboldali életét, jó példát adva a családot szerető fiataloknak. Akár azzal is, hogy büszkén viseli az Orbán Viktor rajzával díszített fehér pulóvert. 

(Nyitókép: képernyőfotó)

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madre79
2025. november 17. 17:13
Ez a tahó miért nem megy vissza oda, ahonnan jött?
Válasz erre
1
0
csulak
2025. november 17. 16:11
Mit ajánl Magyar Péter? Magas rezsiszámlákat. Drága benzint, áramot és gázt. A családtámogatások eltörlését. Gender ideológiát. Ukrajna támogatását a mi kárunkra. Az agrártámogatások megszüntetését. Magas munkanélküliséget. Drog liberalizációt Migráns áradatot. A fiatalok adómentességének eltörlését. Magas adókat. Szavazz a nyomorra!
Válasz erre
0
0
tapir32
2025. november 17. 15:56
Mit ajánl Magyar Péter? Magas rezsiszámlákat. Drága benzint, áramot és gázt. Magas inflációt. Magas munkanélküliséget A családtámogatások eltörlését. Gender ideológiát. Ukrajna támogatását a mi kárunkra. Az agrártámogatások megszüntetését. Magas munkanélküliséget. Drog liberalizációt Migráns áradatot. A fiatalok adómentességének eltörlését. Magas adókat. Nyugdíjak megadóztatását. A háború támogatását. Szavazz a nyomorra!
Válasz erre
1
0
balbako_
2025. november 17. 15:33
Szabó Zsófi egy egészséges, tehetséges,sikeres, szép magyar ember. Ez a Vályi meg az ellenkezője. Zsófinak jó egészséget, további sok sikert kívánok és lépje át ezt a pondrót. A kutyaugatás nem hallatszik fel a mennyországba.
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!