Több százezer magyar fog örülni a hírnek: a kormány bejelentette az intézkedést, amire mindenki várt

A kormány számításai szerint 30 milliárd forint megtakarítás marad majd a családok kasszájában.

A jövő évi választás után nem lenne tiszta a lelkiismeretem, ha csöndben maradnék csak azért, hogy ne bántsanak többen – mondja Szabó Zsófi. Miért most állt ki a kormány mellett? Mit szólt a reakciókhoz? Hogyan lehetne vonzóbbá tenni a fiatalok számára a konzervatív politikát? Interjú a műsorvezetővel.


1988-ban született Orosházán. Színésznő, műsorvezető, influenszer, Szabó Gyula Kossuth-díjas színész lánya. Gyerekszínészként kezdte a pályafutását. Tanulmányait a Szent Margit Gimnáziumban és a Budai Nagy Antal Gimnáziumban végezte, illetve a Kodolányi János Főiskolán tanult. 2009 és 2014 között a Jóban Rosszban című sorozatban szerepelt, ezenkívül tévéműsorok vezetője volt, színházi darabokban játszott, és énekesi karriert is folytatott. Egy gyermek édesanyja.
Nagy visszhangot váltott ki, hogy beállt Orbán Viktor és a Fidesz mögé. Miért most vállalta fel politikai hovatartozását?
Tizenöt éve ismeri és követi a tevékenységemet a nyilvánosság, így hozzászoktam ahhoz, hogy foglalkoznak velem, de az a mértékű visszhang, amit
a lépésem kiváltott, még nekem is meglepő volt. Az, hogy a kiállásommal hirtelen politikai jelenlétem lett, kissé ijesztő is volt. S hogy miért pont most: idősebb vagyok, van egy gyermekem, s anyaként bátrabb vagyok. Úgy éreztem, ki kell állnom az emberek elé, és azt a népszerűséget, amire szert tettem, máshogy kell használnom. Én még akkor lettem ismert, amikor autogramkártyát osztogattunk, és közönségtalálkozókon beszélgettünk emberekkel. Akkoriban jó érzés volt ismert embernek lenni, a többség kedvességgel fordult felém, sok támogató üzenetet kaptam. Ma már ennek az ellenkezője a jellemző. Hírességként sokkal inkább támadásnak vagyok kitéve, emiatt én is kénytelen voltam falakat húzni, így az életemnek csak egy kis része látszik a közösségi médiában.

Azzal viszont, hogy kiállt a kormány mellett, pont hogy többet mutatott az életéből.
Amíg megfogadtam a tanácsot, hogy ne politizáljak, addig is rengetegen bántottak. Hogy került ide, miért került ide, ki tette oda, tehetségtelen – csak hogy néhány visszatérő rosszindulatú megnyilvánulást említsek velem kapcsolatban. Most viszont úgy éreztem, szükség van arra, hogy kiálljak azon értékek mellett, amelyek mentén felnőttem. Elevenen él bennem, amikor édesapám találkozott Orbán Viktorral, és előtte órákon keresztül a kertben keresgélt egy négylevelű lóherét, mondván, ezzel is szeretne szerencsét kívánni neki. Apukám aztán évekig emlegette, milyen jó, hogy akkor odaadta a miniszterelnöknek a lóherét…
A családjában fontos a politikai elköteleződés?
Édesapám vallásos családból származott, egész élete folyamán fontosak voltak neki a keresztény értékek. Úgy élte az életét, és nekem is azt az útmutatót adta, hogy a politika nem verhet éket a művészet és az emberek közé. Amikor saját jogon ismert lettem, ezt tekintettem irányadónak, ezért nem beszéltem az elköteleződésemről – annak ellenére, hogy mindig a Fideszt támogattam. Az ismerőseim, a barátaim, a családtagjaim is e politikai oldalhoz tartozónak vallják magukat. Most annyi történt, hogy a korábban említett falakból egyet lebontottam az emberek és magam között. Mégpedig – visszatérve az eredeti kérdésre – azért, mert 37 éves vagyok, iskolás a gyermekem, látom, hallom, hogy mi történik itthon és a világban. Hiba lenne, ha a négyszázezer követőm számára nem konkretizálnám, hogy mit gondolok a körülöttünk zajló folyamatokról. A jövő évi választás után nem lenne tiszta a lelkiismeretem, ha csöndben maradnék csak azért, hogy ne bántsanak többen.
Miután műsorvezető volt a digitális polgári körök országos találkozóján, jelentős számú követője elfordult öntől. Hogyan érintette ez?
A DPK-találkozó és a Békemenet óta több ezren csatlakoztak az oldalam követőtáborához,
de valóban voltak, akik kikövettek. Tiszteletben tartom, ha valaki e döntésem miatt nem érdeklődik többé a tartalmaim iránt, annak viszont nagyon örülök, hogy másoknak meg épp ezzel a lépéssel lettem szimpatikusabb. Lehet, hogy a virtuális térben hangosabbak a negatív véleményformálók, de a való életben rengetegen odajönnek hozzám, hogy a támogatásukról biztosítsanak. A jobboldali értékrendű emberek most sokkal jobban figyelnek rám, örülnek a kiállásomnak. Az utálkozókkal pedig próbálok nem foglalkozni. Szerintem az én esetem jó példa lehet azoknak, akik nem mernek a politikáról beszélgetni a környezetükkel, inkább csöndben maradnak.
Mire gondol?
Halljuk, hogy milyen hangos a baloldali sajtó és az ellenzéki szimpatizánsok. Nézzük meg a fiatalokat: azt gondolják, hogy menő ellenzékinek lenni, de hogy miért, arról fogalmuk sincs. Csak ezt látják. Mutassuk meg, hogy jobboldalinak lenni a menő! Hiába mondják azt, hogy legyél rendszerváltó – ne legyél az, állj ki a jobboldali értékek, a béke, a szeretet mellett! Az a tizenkétezer ember, aki ott volt a DPK-gyűlésen, testközelből megtapasztalhatta, hogy mit jelentenek ezek a szavak ebben a közösségben. Elmondhatatlan érzés volt ott állni és levezetni a műsort, szakmailag is óriási sikerként könyveltük el. És már küszöbön a folytatás: kezdődik a DPK országjárása, amelyet Rákay Philippel együtt vezetünk majd nagyvárosokban, ami hatalmas megtiszteltetés. Remélem, hogy városról városra ugyanazt fogjuk érezni, mint Budapesten: azt, hogy ebben a közösségben erő van.

A fiataloknak hogyan lehetne vonzóvá tenni a jobboldali politikát?
Ömlik az online térből a politika, ez még akár csak tíz éve is egészen más volt. A mi gyerekkorunkban nem létezett közösségi média, ma viszont már a gyerekek is látják, hogy mi történik a közéletben. Megy a buzdítás, a szemük előtt zajlik egymás sértegetése is. Általános rossz közhangulatot akarnak teremteni, és ennek sokan felülnek a saját frusztrációjuk miatt. Szerintem ha jól érzed magad a bőrödben, örülsz annak, hogy biztonságos országban élsz, és a szüleid támogató környezetben nevelnek fel, akkor nagyobb eséllyel jobboldali vagy. Ha frusztrált és elégedetlen vagy, ha úgy érzed, hogy már az sem baj, hogyha neked nem lesz jobb, akkor könnyebben ülsz fel a digitális térben gerjesztett provokációnak. De ezen lehet változtatni. Én is jó példa vagyok arra, hogy a jobboldal milyen sokféle tud lenni, hányféle módon lehet képviselni a konzervatív, keresztény értékrendet.
Én is hihetek Istenben, és lehetek konzervatív annak ellenére, hogy vasárnaponként miniruhában készítek interjút.
Ugyanaz az ember vagyok a jobboldali kiállásom után, mint előtte. A Békemeneten rengeteg fiatallal vonultam, történelmi pillanatként éltük meg azt a napot. Megjegyzem: senkitől nem hallottam hőzöngést, mocskolódást. Nem magyarpétereztek, nem ellenzékeztek. Csupa pozitív gondolkodású ember gyűlt össze, miközben az ellenzék megmozdulásán zúgott a „Mocskos Fidesz!”. A pozitív és jó dolgokat kell erősíteni, és ezt szolgálják a DPK-k is. Olyan közösségek alakultak, ahol jó lenni.
Ha már Békemenet: Hadházy Ákos ellenzéki politikus előszeretettel vadássza közéleti szereplők luxusdarabjait, és kiszúrta, hogy ön több százezer forintos napszemüveget viselt.
Három éve hordom azt a szemüveget, de a baloldalnak most tűnt fel, csak mert a szemében most lettem fideszes. Nevetséges! A szemüveget nem a Fidesz miatt szereztem, hanem azért, mert influenszerként, műsorvezetőként pénzt keresek.
Az, hogy a TV2 vállaltan kormánypárti, szerepet játszott abbéli döntésében, hogy 2024-ben visszatért a csatornához?
2009-ben kezdtem a TV2-n, ez az „anyacsatornám”, itt váltam országosan ismertté. 2014-ben mentem át az RTL-hez, kizárólag szakmai kihívások miatt. Akkoriban még nem volt annyira egyértelmű, hogy az RTL ellenzéki, a TV2 pedig kormánypárti. Aztán jött a tulajdonosváltás, illetve az RTL-nél az uniós nyomás hatására kezdett megváltozni a klíma, de részleteket én sem ismerek. Tíz évig voltam a csatornánál, a vége felé bizonyos helyzetekben érzékelhető volt az irányváltás. A Reggeli című műsorban olyan társadalmi témákkal foglalkoztunk, amelyekben én műsorvezetőként máshogy gondolkodtam. Csodálatos csapat dolgozott ott is, politikai nézetektől függetlenül, de azzal az iránnyal, amit aztán vett a csatorna, már nem tudtam azonosulni. Tehát tudatos döntés volt a részemről visszatérni a TV2-höz. Azóta fellélegeztem, hitelesen tudok a Mokka stúdiójában kérdezni közéleti témákban is.
A közbeszéd állapotáért sokan a kormánypártokat is felelőssé teszik, mondván, a bevándorlók vagy éppen az Európai Unió elleni feszültségkeltéssel ők is hozzájárultak a romláshoz. Mit gondol?
Nem vagyok politikus, sem közgazdász, mindennapi nyelven beszélek. Sokat utazom, és látom, hogy az európai nagyvárosokban, mint Párizs vagy Milánó, rengeteg a bevándorló. Ez az az állapot, amit Orbán Viktor nem enged Magyarországon. Elnézve a tevékenységét, azt, hogy mennyit dolgozik, kikkel találkozik, hová megy a világban, bizton állíthatjuk: nem olyan ember, akinek baja lenne a külföldiekkel. Azt viszont nem fogadja el, ha tönkreteszik egy térség kultúráját, biztonságos életét. Nem értem, mi nem világos ebben a kommunikációban. A miniszterelnök az ország vezetőjeként szeretné megőrizni a normalitást, ami sajnos sok helyen már nincs meg a világban. Nem gondolom, hogy jelenleg más képes lenne erre. Ami a közbeszéd rossz állapotát illeti, nyilván megy az oda-vissza üzengetés mindkét oldal részéről, ennek szerintem az intelligencia szab határt. Az viszont nem fér bele, hogy a kormányfőt, a családját olyan jelzőkkel illessék, amilyeneket rendszeresen használnak a baloldalon. Az agressziónak semmilyen formája nem elfogadható, sem a virtuális, sem a valós térben.

Sokat járja az országot az Újratervezés című műsor vezetőjeként, amelyben különösen nehéz sorsú embereknek segítenek. Hogy látja, a politika tehetne többet a szegénység felszámolásáért?
Amikor az egészségügy helyzetét vagy a szegénységi mutatókat róják fel a kormánynak, csak azt nem teszik mellé, hogy minden ország küzd hasonló kihívásokkal, és sehol nem tudják egyik napról a másikra felszámolni a problémákat. Mindig lehet fogást találni a kormányzáson, de érdemes a pozitívumokról is beszélni, arról, hogy mi az, ami nálunk jobban működik, mint máshol. Vegyük a családokat: a mostani kormány legfőbb célja az ő támogatásuk, az, hogy élhetőbb és erősebb ország legyünk. Lehet, hogy valaki nem ért egyet a kormány minden lépésével, de nem lehet elmenni amellett, hogy
a miniszterelnök reggeltől estig az országunkért dolgozik – azokért is, akik ellene vannak.
Ennek eredménye az is, hogy hazánk felkerült a világpolitikai térképre, és ilyen kis országként példátlan lehetőségeket kap, mások irigyelnek is minket emiatt. Hatalmas dolog, hogy a kormányfőnek lehetősége van bármikor felhívni Donald Trumpot vagy Vlagyimir Putyint, hogy belefolyik a béketárgyalásokba, ez mind az ország javát szolgálja.
Állandó kritika – Novák Katalin államfő és Varga Judit igazságügyi miniszter távozása óta még inkább –, hogy kevés a nő a jobboldalon. Hogy látja, szükség lenne több nőre a Fideszben, a kormányban?
Egyértelműen igen. A mostani női politikusok közül Szentkirályi Alexandrát emelném ki, karizmatikus személy, és keményen beleáll a politikába. Minden egyre hangosabb, de a politikának nem kell mocskosnak lennie, és ebben a nők sokat tudnának tenni. A női jelenlétnek van egyfajta ereje, elő tudná segíteni, hogy ne kővel, hanem kenyérrel dobjunk vissza a támadókra.
Nyitókép: Földházi Árpád