Mutassuk meg, hogy jobboldalinak lenni a menő! – Szabó Zsófi a Mandinernek

Miért most állt ki a kormány mellett? Mit szólt a reakciókhoz? Hogyan lehetne vonzóbbá tenni a fiatalok számára a konzervatív politikát? Interjú a műsorvezetővel.


Miért most állt ki a kormány mellett? Mit szólt a reakciókhoz? Hogyan lehetne vonzóbbá tenni a fiatalok számára a konzervatív politikát? Interjú a műsorvezetővel.


Kövessék Gyürky Enikő tartalmait is!


A Met-gála az amerikai újgazdagok látványos felvonulása.


„Politikai akciók uralják a közvéleményt, a közvélemény pedig uralja a Lázárinfót!” – írta közösségi oldalán az építési és közlekedési miniszter.


Az LMBTQ-lobbi nem pihen: a Háttér Társaság ezúttal a 18-26 évesekre vetette ki a hálóját egy érdekes elnevezésű kilencalkalmas önismereti tréninggel.


Ramachandra Byrappa, a Külügyi Intézet vezető kutatója szerint Európa két végzetes lehetőség között lavíroz, miközben a valódi döntések nélküle születhetnek meg.


A Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi elnöke volt az Ultrahang vendége, ahol a normalitás és Trump annak visszatérését célzó rendeletei kerültek szóba.


A szélsőségesek felszisszenése jó jel lesz.


KÉT MAGYARORSZÁG -- Az apa férfi, az anya nő, a Teremtés rendjét pedig meg kell védeni a sátánistáktól.


„Make Amerika great again!”, „Nekünk Magyarország az első!”. Így fordíthatjuk le Kölcseyt mai nyelvre – így beszél a normalitás, ez a régi, elveszett világunk visszajövetelének ígérete.


Amúgy nem titkolja, a dal „bejön” neki.


A kérdés, hogy mit tehetnek mindebben az európai konzervatívok és reformerek?


A legveszélyesebbek mindig az ideológiáktól túlfűtött fantaszták, akik emellé hatalommal is rendelkeznek.


Mennek, csupa hangsúlyos kis »p« meg »f«, a senkik önmegvalósításának puha, kipárnázott, kicsit sem göröngyös útján.


Az Alapjogokért Központ vezetője azt is hangsúlyozta, hogy „bízunk Trump győzelmében, aki visszahozhatja a normalitást és a józan észt, Ukrajnába pedig a békét”.





