Nem csak Istenért és hitünkért kell kiállnunk, hanem az igazságért és a normalitásért is

„A történelem ismétli önmagát. A totalitárius ideológiák mindig is kizárólagos uralomra törtek. Nem tűrték meg a keresztény gondolatot. Egyes politikai áramlatok ma is új hódító progresszív ideológiákra hivatkozva a vallás és lelkiismeret szabadságát veszélyeztetik, más csoportok megtámadták templomainkat, papjainkat, szemétre dobnák a keresztény életfelfogást.

Érdemes megnéznünk hasonló kihívások idején hogyan gondolkodtak, mit mondtak vezető egyházi, történelmi alakjaink. A diktatúrák elszenvedői voltak Mindszenty József bíboros és Márton Áron püspök is. Életüknek számos közös vonása van, de egy mindenképp: mindketten aktív közéleti szerepet vállaltak, az üldöztetés árán is küzdöttek az elnyomó rendszerek ellen. Mindszenty József azzal magyarázta politikai aktivitását, hogy ő eredetileg csupán lelkipásztor akart maradni, de mivel a politika »ledöntheti az oltárt, és romlásba viheti a lelkeket« a lelkipásztor kötelező feladata a szavazópolgárok alaposabb tájékozottságát és felvilágosítását még a »pártpolitika vonalán is« elősegíteni.

Márton Áron ezt valahogy úgy fogalmazta meg, hogy »a keresztény ember két világ polgára. A hitét nem tekintheti ürügynek arra, hogy meneküljön az életfeladatok elől«.

Sokunk szomorú tapasztalata, hogy ma már nem csak Istenért és a hitünkért kell kiállnunk, hanem az igazságért, a józan észért és a normalitásért is. Ez is társadalmi felelősségünk. Mindenekelőtt védőkerítést kell építenünk saját magunkból az olyan önkényes áltudományokkal és ideológiákkal szemben, amelyek áthágják a természeti törvényeket. Ezt lelkiismeretünk nevében kell megtennünk. Félelem nélkül kell beszélnünk, mert nem egyik vagy másik párt nevében szólunk, ez számunkra lelkiismereti kötelesség.

A keresztények közéleti szerepvállalását több súlyos veszély fenyegeti. Ezeket Pajor András atya fogalmazta meg először Ormok és gyökerek c. művében:

Az első kívülről jön, és mindenáron azt szeretné elültetni a köztudatban, hogy a vallás szigorúan magánügy, erkölcsi követelményrendszere és az ebből fakadó közéleti fogalomtár nem befolyásolhatja az egyes emberek demokratikus döntéseit. Ezzel persze minden, többek között a nemzettudat, lelkiismereti szabadságjogok sora, az oktatás, a teljes élet megóvása és sok egyéb idetartozó kérdés, mely elsősorban vallási indíttatásból fakad, háttérbe kerül.

A másik az egyes keresztények félreértett szeretetfogalmán alapul, amely a békességre hivatkozva mindentől visszavonul, ami akárcsak az érzések világában is konfliktusforrás lehet. A művészek rendkívül plasztikusan fejezik ki Istent. Azok a művészek pedig, akik Isten jelenlétében élnek, még inkább. Ilyen művész lelkű író volt a skót baptista Oswald Chambers, aki eredetileg szobrásznak készült. Legismertebb műve a Krisztus Mindenek felett! c. könyv.

A mai – szeptember 7-i – elmélkedés címe »A Jóindulat forrásai«

»Az a víz, amelyet én adok neki, olyan víz forrásává lesz benne, amely örök életre buzog.« (Jn. 4,14.) »Nem véletlen, hogy Urunk nem csatornához, hanem forráshoz hasonlítja életünket. … Ha életedből nem tör elő ez a teljesség, te vagy a felelős érte, mert akkor a kiáradást gátolja valami.« A jóindulat forrása az ima. Minden válság – így a keresztény identitásválság kiindulópontja is a transzcendens iránti érzék elvesztése. A teremtmény eltávolodása a Teremtőjétől. Térjünk vissza a forráshoz!

»Imádkozzunk az egyéni lélek mélyén, a család szentélyében és hívek közösségében, a magyarság legyen az imádság nemzete.« (Mindszenty József)”

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP