Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Az egész országot megrázta a kis Liza története. A kislánynál 2,5 éves korában diagnosztizálták az agydaganat egyik rendkívül agresszív fajtáját. Most családja a gyógyulására gyűjt, egy drága amerikai kezelés mentheti meg a kicsi életét.

Verseny az idővel: több tízmillió forintot kell összegyűjtenie egy magyar családnak, hogy megmenthessék kislányukat. Lizánál négy hónapja, 2,5 éves korában rosszindulatú agydaganatot diagnosztizáltak (diffúz középvonali glioma), ami sajnos nem műthető, ezért külföldi gyógykezelés szükséges az életben maradásához. A kezelés rendkívül költséges, ezért is szükséges gyűjtés.
Lizának van egy ikertestvére, akivel korábban mindent együtt csináltak, de most a mindennapok tele vannak kihívásokkal.
Liza teljesen egészségesen született, az ikertestvérével együtt ritkán voltak betegek. Idén augusztusban, 2,5 éves korában arcidegbénulás jelentkezett nála, amelyről kezdetben azt mondták, csupán átmeneti. Vizsgálatokra jártunk, de az állapota nem javult, sőt, a jobb szeme egyszer csak váratlanul befordult, ezért sürgősen ki kellett vizsgálni. Az MR-vizsgálat után biopszia következett és a szövettani eredmény sajnos nagyon súlyos eredményt hozott.

A beavatkozást követően Liza baloldali bénulást szenvedett, amelyet részben sikerült rehabilitálni, azonban a jobb oldali arcidegbénulás és szemmozgás hiánya továbbra is fennáll
– idézte fel a Blikknek a fájdalmas időszakot a kislány édesanyja, Tekla.
Liza egy igazi kis hős és minden nap bebizonyítja, mekkora erő van benne. Túlesett már 30 sugárkezelésen és 3 kemoterápiás cikluson. Jelenleg az egyetlen esélyt számára egy célzott külföldi kezelés vagy egy itthon nem törzskönyvezett gyógyszer jelenti – írta honlapján a Remény Alapítvány, amely a család nevében gyűjt a kislány kezelésére. Országszerte beindult az összefogás, hamarosan jótékonysági napot szerveznek Liza gyógyulására, de a Zalaegerszegi TE is felajánlott egy aláírt mezt jótékony célra.
Liza szerető családja, valamint a Remény Alapítvány kéri mindazok segítségét, akiknek lehetőségük van rá, hogy akár banki utalással, akár a felhívás megosztásával segítsenek abban, hogy össze tudják gyűjteni a kislány kezeléséhez szükséges összeget. Az átutalással kapcsolatos információk lentebb találhatók, online adományozásra pedig az alábbi linken van lehetőség.
Bank: Erste Bank
Bankszámlaszám: 11993001-02325172-10000001
IBAN: HU61-11993001-02325172-10000001
Swift kód: GIBA HU HB
Közlemény: Liza 1036