Az Atya is így hajolt le hozzánk, hogy át­öleljen bennünket

A szürke november végi reggelen a vártnál is hűvösebb volt a lezúduló hideg széláramlat, amely a Széll Kálmán téri metró mozgólépcsőjén felfelé haladó sokaság arcába vágott. A szabad ég alá kilépve két szimpatikus fiatalba ütköztünk. A magas, jól öltözött, mosolygós fiú és a hozzá illő kedves lány nagy táblákat emelt fel, amikre csak ennyi volt írva: „Free hug” és „Ölelj meg!”. Nem lehetett nem észrevenni őket, és nem lehetett nem mosolyogni, hiszen a látványuk olyan jólesett az ember szívének. Ilyenek vagyunk mi, emberek: megölelni valakit és ölelést kapni egyaránt jó érzést kelt bennünk. Voltak az utazók között bátrak vagy inkább ölelésre éhesek, akik odaléptek, és kezdeti bizonytalansággal, de valóban megölelték a két fiatalt, majd boldog mosollyal továbbmentek. 

Kedves – gondoltam magamban –, kedves ötlet ez, hiszen egy szürke reggelen mindenkinek jólesik egy ölelés, még ha idegentől is. Ezen morfondíroztam, amikor a négyes-hatos villamos sínpárjain áthaladva, a zebra melletti villanyoszlopon egy nagy dobozt fedeztem fel arcmagasságban. Egy tenyérnyi lyuk volt az elején, és az volt ráírva: „Üvölts!” 

Ez a pár percen belül megtapasztalt két élmény túl sok volt nekem. Elgondolkodtatott: valóban ilyen a mi világunk? Olyan, ahol idegen emberek ölelése adhat szeretetmorzsát? Olyan, ahol a bennünk mélyen meglévő és elnyomott feszültséget egy dobozba üvöltve adhatjuk ki magunkból? Ilyen szeretethiányban szenvedünk? Ekkora feszültség és indulat van bennünk? Tényleg ilyenek vagyunk? 

Ebben a két jelenségben két nagy gondunk sűrűsödik össze. A szeretet hiánya szomorúvá és magányossá tesz, a feszültség mélyre szorítása pedig indulatossá és ellenségeskedővé alakít, gyakran akár tömegeket. De ennek nem feltétlenül kell így lennie! A Krisztus-hívők karácsonykor azt ünneplik, hogy az emberszerető Isten békét hoz a világba azáltal, hogy egy kisgyermek testében közénk jön. Vajon értjük ezt a mondatot? Ha Isten, a végtelen szeretet békességet hoz közénk, akkor miért szenved szeretethiányban és békétlen feszültségben a mai ember? Minden bizonnyal azért, mert nem tudja vagy nem akarja megélni a karácsony igazi lényegét, amely végtelenül egyszerű, ugyanakkor felfoghatatlan. 

Mert mi is történt Jézus Krisztus születésekor? Ha modellezni akarnánk, talán így tennénk: ha egy előttem fekvő vagy álló kisgyermeket fel akarok emelni és a karjaimba akarom venni, azt nem tehetem meg egyenes derékkal és térddel. Szükséges, hogy derékból lehajoljak hozzá, vagy legalább a térdemet behajlítsam, hiszen ő igen kicsi. 

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (János 3,16). Az Istennek fontosak vagyunk, ezért közénk jött, velünk volt, élte az emberi életet, és társunk lett. Jézusban átölelt minket, és teszi ezt most is, amikor az ő születésnapját ünnepeljük. 

Anselm Grün bencés atya így ír: „Krisztus betlehemi születését ünnepeljük, hogy elhihessük, isteni élet van bennünk. E nélkül az ünnep nélkül nem vennénk észre az isteni életet önmagunkban. Azt tartanánk életnek, ami kifelé látható: munkánkat, sikereinket és kudarcainkat, emberi kapcsolatainkat, az elismerést, figyelmet, szeretetet, mindennapi örömeinket és szenvedésünket. Elkerülné a figyelmünket, hogy maga Isten van bennünk. Sok-sok szimbólumra van szükség, hogy a tények hatalma ellenében higgyünk abban a titokban, hogy Isten belépett a világunkba.” 

Karácsony minden varázsa, a feldíszített fa, a fények és az ízek, az énekek, az érzéseink gyermeki szívünket hozzák felszínre. Újra és újra át akarjuk élni ezt a csodát, mert ismét gyermekek vagyunk, őszinték, üdék, romlatlanok és tiszta szívűek. Ilyenkor Isten bennünk születik meg, amiről Angelus Silesius így ír: „Szülessen meg bár Krisztus ezerszer Betlehemben, ha benned nem születik meg, örökre elvesztél.” Hitvalló Maximosz ugyanezt hirdette: „Isten Igéje, mely egykor test szerint megszületett… szakadatlanul meg akar születni azok lelkében, akik vágynak rá.” 

Isten bennünk lakásának felfedezése nélkül nem juthatunk el a „belső várkastélyba”, ahogyan Ávilai Nagy Szent Teréz ezt gyönyörűen meg­fogalmazta. Ezért csodálatos a karácsony ünnepe! Az Isten ölelésében tudunk örülni önmagunknak, életünknek és a másik embernek. Ez az ölelés pedig csöndes, ahogy a betlehemi történések is csöndben zajlottak. Ne várjunk hát nagy felhajtást, inkább készítsük lelkünket az isteni ölelés fogadására.

A szerző görögkatolikus pap, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke 

Nyitókép: Giovanni Francesco Caroto: Jézus születése
Fotó: Szépművészeti Múzeum