Észak-Európa lassít
Egyre több kritika éri az úgynevezett holland protokollt, ami alapján hosszú évek óta pubertásgátlóval kezelik a nemi identitászavaros kiskorúakat. Pár éve számos kutató szólalt fel a gyakorlat ellen. 2022 év végén két szakember írt ellene cikket a német Die Weltben, 2022 augusztusában pedig harminc holland szakember követelte a protokoll kiiktatását. Egy 2021-es svéd áttekintés is elégtelennek tartja a pubertásblokkolás pszichológiai hatásairól rendelkezésre álló adatokat, akárcsak a finn egészségügyi hatóságok 2020-as és a britek 2022-es jelentése.
A holland protokoll az az eljárásrend, ami a transzneműnek mondott, nemi identitászavaros (nemi diszfóriás) gyermekek esetében a sztenderdként kezelt „gender megerősítő” eljárásrend a nyugati világban. Három holland tudós, utrechti és az amszterdami klinikák professzorai (Peggy Cohen-Kettenis, Henriette Delemarre-van de Waal és Louis Gooren) kezdeményezték a kilencvenes évek közepén
abból a célból, hogy úgymond megerősítsék „nemi identitásukban” a transzneműnek mondott kiskorúakat,
és ebből a célból pubertásblokkolót használhassanak, ezzel elodázva a másodlagos nemi jelleg kialakulását és a nemi hormonok képződését.
Az eljárást „holland protokollként” azonban egy évtizeddel később, 2006-ban fogadtatták el egy tudományos tanulmány által, amit a triptorelin nevű, pubertásgátlóként is használt gyógyszer gyártója, a Ferring Pharmaceuticals támogatott (a gyógyszert eredetileg többek közt prosztatarák vagy férfi hiperszexualitás kezelésére alkalmazták). Az Egyesült Államokban egy bizonyos Norman Spack terjesztette el a holland protokoll alkalmazását.
A 2010-es évekre teljesen bevetté vált a holland protokoll, amelyet az első hetven, 2000-2008 között kezelt pácienst vizsgáló kutatás (itt és itt) volt hivatott alátámasztani, ami szerint hosszú távon javult a mentális állapotuk a beavatkozásoktól. Eme kutatás vezető kutatójának, Annelou de Vriesnak egyébként Cohen-Kettenis volt a doktori témavezetője.
A holland protokoll elég gyorsan a nemi identitászavarban szenvedő kamaszok esetében alkalmazott fő eljárás lett, aminek keretében
nagyjából 12 éves korban kezdték el alkalmazni a pubertásgátlókat,
és 16 éves kortól a hormonkezelést (az ellenkező, azaz kívánt nem hormonjával).
Ugyanakkor alkalmazásának követelményei szerint a nemi identitászavarnak kora gyermekkorban kellett megjelennie, és a pubertás megjelenésével súlyosbodnia kell; a páciensnek pszichológiailag stabilnak kell lennie és nem lehet más mentális betegsége; végül a családjának is támogatnia kell őt.
Ugyanakkor ezt nem mindig tartották be teljes körűen a kezdeményező tudósok sem, volt pubertásblokkolóval kezelve tíz éves gyermek, hormonnal kezelve majd’ 14 éves gyermek, illetve a családi beleegyezés sem mindig volt meg, sőt volt, akinél saját pszichiáterének ellentmondva javasolták a kezeléseket.
A protokoll támogatói szerint a pubertásgátló elvileg csak „időnyerés”, és alanya még „visszatérhet” eredeti neméhez,
ugyanakkor a pubertásgátlóval kezeltek túlnyomó többsége (95 százaléka) továbbmegy ezen az úton. „Nemváltó műtétet” csak nagykorúakon végeznek (leszámítva, hogy valójában nem lehetséges a nemváltás, ez csak kozmetikai beavatkozás).
Emellett a protokollról úgy tartják, hogy nem okoz visszafordíthatatlan változást („visszafordítható”), és az diagnosztikus eszköz is (lehetőséget ad a nemi identitás tisztázására kamaszkorban a fizikai megjelenés elváltozása nélkül). Azóta mindkettőt komolyan megkérdőjelezték.
A beavatkozást elvileg széles körű orvosi konzultációk előzik meg, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy a páciens képes megfontolt döntést hozni, és minden információ birtokában hoz döntést – ezt számos nyugati országban, főleg az Egyesült Államokban nyilvánvalóan nem tartják be, hiszen ott az lett a bevett gyakorlat, hogy rövid, felszínes konzultáció után máris orvosi beavatkozást (pubertásgátlót, hormonkezelést) írnak fel nemiségükben bizonytalan kamaszoknak.
Amint 2023 január elején fogalmazott egy amerikai szerző: a holland protokoll épp széthullik.