A tudósok a kilencvenes években még elismerték, hogy nem minden nemi identitászavaros gyermek lesz kamaszkora után transznemű, és hogy a nemi identitászavar gyakrabban végződik homoszexualitással, mintsem transzneműséggel. Például az első első hetven amszterdami páciensből 62 homoszexuális volt.
Az első hetven páciens de Vries-féle vizsgálatának is kikezdték az eredményeit. A kutatáshoz felhasznált kérdőívek inkonzisztensek, ráadásul 8 pácienst kizártak a nyomonkövető kutatásból, egy pedig meghalt a vaginoplasztika miatt – a halála végső soron a pubertásblokkolás következménye volt, mivel amiatt nem fejlődött ki rendesen a pénisze, így a beléből vettek szövetet a vagina-utánzata kialakításához, ami viszont elfertőződött. Mivel a pénisz csökevényes fejlődése rendszerint következménye a fiúk pubertásblokkolásának, ezért a bélből való vaginaplasztika is bevett eljárás. Ez rögtön több mint 1 százalékos halálozási arányt jelent az adott mintán, ami nagyon magas. Cohen-Kettenis elismerte, hogy szükség lenne egy legalább húsz éves nyomon követésre, aminek később (2022-ben) nekikezdtek.
E kutatás eredményeit nem sikerült megismételni, egy 2010-ben kezdett, 44 pácienst magában foglaló londoni klinikai vizsgálat először meglehetősen rossz eredményekhez vezetett, amelyeket nem publikáltak, csak konferencián mutatták be őket. A londoni klinika ezután pozitív eredményekkel állt elő egy másik pácienscsoport vizsgálatára hivatkozva, ami először 101 13-17 éves kamaszból állt, de egy év alatt 35-re csökkent a résztvevők száma. Az eredmény nem mutatott különbséget a „csak” pszichológiai segítséget kapó, illetve a pszichológiai segítséget kapó és pubertásblokkoláson átesett páciensek mentális állapota között. Majd megjelentek az eredeti 44-es kutatás eredményei is, amiből kiderült, hogy a 44 pubertásblokkolt kamaszból csak egy páciens vetette magát alá hormonkezelésnek is. Ráadásul a londoni klinika nem követte nyomon 18 éves kor után a pácienseket, így nincsenek hírek a pubertásblokkolás hosszú távú hatásairól, vagy életük alakulásáról.
Biggs rámutat: minden más tudományos próbálkozás a pubertásblokkolás eredményeinek felmérésére más-más módszertant alkalmazott, illetve nagyon kicsit mintán (11-25 páciens) végezték őket, amelyek statisztikailag nem vehető komolyan. Egyetlen amerikai tanulmány volt, aminek 90 alanya volt, 2016-18-ban. Ezen kutatások eredményei inkonzisztensek.
Ellenben azt, hogy
a pubertásblokkolás csontritkulást okoz,
számos tanulmány kimutatta, melyeket főleg az amszterdami és a londoni klinikákon, valamint egy ottawai klinikán végeztek (Biggs listázza őket). A pubertásblokkolás érzelmi és kognitív képességekre való hatása eddigi ismereteink szerint nemfüggő: a férfiaknál növekszik a homoszexualitás esélye, egyben súlyosabbak a stressz-reakciók; nőknél növeli a szorongást és a kétségbeesés lehetőségét. A szexualitásra vonatkozó adatok még hiányosabbak, de sokan jelentenek orgazmusra való képtelenséget.
Mindezzel együtt az amszterdami klinika 2015 óta 333 18 éve alatti, a londoni klinika 2012-2020 között 344 15 év alatti gyermeket kezelt. Mivel azonban – figyelmeztet Biggs – a nemi diszfória diagnosztizálása nem objektív, egyre többeket minősíthetnek nemi identitászavarosnak – amire nyugaton egyre inkább a pubertásblokkolást és a hormonterápiát, a „nemi átmenetet” tartják megoldásnak.
Míg a transzneműek aránya pár évvel ezelőttig jóval egy százalék alatt volt (0,01-0,6 százalék között),
ma már vannak olyan iskolakörzetek az Egyesült Államokban, ahol a diákok 7 százaléka mondja magát „nemileg diverznek”,
„nemileg diverznek”,amire lényegében azonnal GnRHa-t, pubertásblokkolót adnak. Sőt: Hollandián kívül sokfelé már 8 éves kortól alkalmazzák a pubertásblokkolókat. Mindezt úgy, hogy a felmérések szerint a médiában megjelenő, pozitívan ábrázolt transzneműség rövidtávon mindig a genderklinikákra jelentkezők számának emelkedésével jár – azaz erős a gyanú, hogy divatjelenségről van szó.
A visszafordíthatóságot számos tanulmány megkérdőjelezte, főleg a pubertásblokkolók mellékhatásai miatt (csontritkulás, agyi problémák, stb). Megkérdőjeleződik a diagnosztikai jelleg is, ugyanis a statisztikák szerint ma a pubertásblokkolóval kezelt kamaszok 95 százaléka hormonterápiára megy – ami nem feltétlen jelenti azt, hogy „tényleg” transznemű, ez ugyanis lehet önbeteljesítő jóslat is.
A pubertásblokkolás holland „alapítói” nem szeretnének véletlenszerű kiválasztáson alapuló, kontrollcsoportos kutatásokat az eredményességről, mivel szerintük nem etikus megtagadni a kontrollcsoport tagjaitól a szerintük pozitív hatású gyógyszereket – ez azonban az áttekintő tanulmányt jegyző Michael Biggs szerint körkörös érvelés, mivel épp egy ilyen kutatás tudná kimutatni, hogy a pubertásblokkolás valóban jó eszköz-e. Ráadásul a nem „megfelelő” eredményeket hozó kutatásokat ezen a területen gyakran nem publikálják, ami hamis képhez vezet.
Ezek az okai a finn, a svéd és a brit hatóságok visszakozásának, valamint egyre több kutató tiltakozásának; nem beszélve az említett megbánók egyre nagyobb számáról.
Fotó: AFP/Oscar del Pozo.
A kép a transznemű emlékezés napján készült Madridban, 2022. november 20-án.