Zelenszkij rátenyerelt a pánikgombra: lemondták az EP-delegáció ukrajnai útját, elmarad a védelmi találkozó

Kijev komoly biztonsági aggodalmak miatt döntött a látogatás lemondása mellett.

Emmanuel Macron frakciójából érkezett a javaslat.

Vitanapot tartanak az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán a budapesti békecsúcsról. A döntést a testület hétfőn a liberális Renew Europe frakció képviselője, Nathalie Loiseau, Emmanuel Macron 2017-2019 közötti Európa-ügyi miniszterének indítványára hozta meg.
Louiseau indokolásában arról beszélt: amire szükség van, az

„egyhangú támogatás Ukrajna mellett, egy igazságos és fenntartható béke, amelyről Ukrajna dönt az európaiakkal együtt anélkül, hogy Putyin feltételei előtt meghajolnánk”.
A Renew képviselőjének napirendi javaslatát 331 igen, 37 nem és 62 tartózkodás mellett fogadta el az EP. A javaslatot a jelenlévő három tiszás, az RMDSZ-es Vincze Loránt és további két képviselő kivételével minden jelenlévő néppárti képviselő, valamint kivétel nélkül az összes szociáldemokrata és Renew-frakciótag támogatta.
Az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójából mellette szavaztak az olasz, lengyel és román képviselők, leszámítva három PiS-est.
A tartózkodó Szekeres Pál kivételével a fideszesek leszavazták a javaslatot, a legtöbb patrióta képviselő viszont tartózkodott, egyedül a Csehországban győztes ANO szavazott a Renew indítványa mellett. Leszavazták továbbá a javaslatot a szlovák kormánypárti képviselők is.
Az európai intézményeket a békecsúcsra nem hívták, az egyetlen jelenlévő európai uniós képviselő Orbán Viktor magyar miniszterelnök lesz.
Nyitókép: ROMEO BOETZLE / AFP