2022 szeptemberében a The Telegraph oknyomozó riportban leplezte le a Mermaidsot, azzal vádolva a szervezetet, hogy szülői beleegyezés nélkül is vállal mell-eltávolítást kiskorú lányok számára. A lap egy munkatársa 14 éves lánynak (Kai) adta ki magát, és levélváltásba kezdett a Mermaids-zal. A Telegraph szerint a Mermaids nem akarta kivizsgálni „Kai” piszchológiai helyzetét, és arra sem kérte, hogy szerezzen szülői beleegyezést; „Kai” azt írta a szervezetnek, hogy szülei ellenségesek „transz” identitásával kapcsolatban.
A Charity Commission, a karitatív szervezetek kormányzati felügyelő szerve ezután indított nyomozást a Mermaids ellen.
Ráadásul ezt követően, most októberben lemondott a felügyelőbizottsági megbízatásáról Dr. Jacob Breslow, mivel kiderült, hogy 2011-ben, doktoranduszjelöltként a B4U-ACT nevű pedofilszervezet konferenciáján beszélt, és „kiskorúakhoz vonzódó” személyekként utalt a pedofilokra. A Mermaids az általa kiadott közleményben leszögezte, hogy a B4U-ACT és tevékenysége teljes ellentétben áll a saját álláspontjával.
Nemrég került a figyelem középpontjába az ezer szülő által beperelt Tavistock genderklinika is, amit végül be is zártak.