Itt már nincs pardon: Lázár János és Kocsis Máté a „kémiai vagy fizikai kasztrálás” intézményének bevezetésén dolgoznak (VIDEÓ)

2025. október 20. 22:27

Már vizsgálják a jogi, alkotmányos, büntetőjogi feltételeket. Sőt, ismét felmerült a halálbüntetés témája.

2025. október 20. 22:27
null

Az Országgyűlés hétfői ülésén, az azonnali kérdések órájában Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője Lázár János építési és közlekedési miniszterhez fordulva a következőképp fogalmazott: „megdobogtatta a szívünket, amikor Sopronban, a tizenhetedik Lázárinfón jobbikos hangvétellel azt mondta, hogy akik gyermekek ellen erőszakot követnek el, azok esetében a halálbüntetés lenne az igazság. Így van. Aztán olyan ősrégi jobbikos követeléseket is felelevenített, mint hogy a pedofilok a börtönben rohadjanak meg, illetve kasztrálni kell őket. 2010 óta konzekvensen ezt az álláspontot képviseljük” – számolt be az Index.

A tárcavezető válaszában hangsúlyozta, a kormányoldal olyan politikai közösség, amelynek számára különösen fontos azoknak a megbüntetése, akik védtelen emberekre támadnak a magyar társadalomban. Védtelen ember lehet egy gyermek és egy idős ember is, ennek jegyében szigorították a Büntető törvénykönyvet.

Lázár azt is elárulta, hogy Kocsis Máté képviselőtársával azon dolgoznak, hogy 

a kémiai vagy fizikai kasztrálás intézményét Magyarországon a Büntető törvénykönyvben képesek legyenek megteremteni. 

„Erre szükség van. Vizsgáljuk, a jogi, alkotmányos, büntetőjogi feltételeit” – tekintett előre a miniszter.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezután hozzátette, hogy Novák Előd, a Mi Hazánk képviselője már benyújtott ebben az ügyben egy indítványt. Ennek a támogatása is felvetődhet, viszont alapos körültekintéssel hoznak döntést – húzta alá a fideszes politikus.

Lázár János felszólalását azzal zárta, „ragaszkodom ahhoz, hogy a legszigorúbb büntetést kapják Magyarországon, akik gyermekek sérelmére ilyen bűncselekményt akár egyszer, akár többször elkövetnek, sőt azt vallom, hogy az igazság a halálbüntetés lenne”.

A kérdezz-felelekről készült felvétel egy részletét alább tekintheti meg:

Nyitókép: Facebook

 

Ezt is ajánljuk a témában


Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2025. október 21. 10:37
csak batran
Válasz erre
0
0
lofejazagyban-2
2025. október 21. 09:51
mondjuk, én a nemi erőszak minden formája esetén alkalmaznám kémiai kasztrálást.
Válasz erre
3
0
chief Bromden
2025. október 21. 07:42
Helyes. Ahhoz viszont el kellene ítélni.
Válasz erre
3
0
jebuzita
2025. október 21. 07:31
Kampány van, no. Akinek nincs golyója az annyit is ér! Akinek van, adakozhat. Aki pedofil, és rajtakapják, a golyóival felelhet!!
Válasz erre
0
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!