A Mandiner kérdezett, az energiajogász pedig elárulta, miért aratott stratégiai győzelmet Amerika már 2026 első napjaiban, és a válasz nem az olaj

Kétség sem férhet hozzá, hogy világszerte mindenkit meglepett Donald Trump venezuelai katonai akciója, amelynek során január 3-án éjjel, akciófilmbe illő jelenetek közepette kiemelték Caracasból, és az Egyesült Államokba szállították a „bolivári szocializmus” vezetőjét, Nicolás Madurót. Az első döbbenetet követően hamar beindultak a találgatások és az elemzések a hadművelet és az USA rég látott latin-amerikai erődemonstrációja kapcsán, és hamarosan maga az elnök is megerősítette, hogy a hadművelet fő célja a venezuelai olajkészletek kiaknázása volt.

Tóth Máté energiajogásszal arról beszélgettünk, milyen nehézségekkel kell számolnia az Egyesült Államoknak, ha valóban ki akarja aknázni a világ egyik legnagyobb olajtartalékát, milyen hatással lehet ez az országban jelenlévő orosz, kínai és iráni érdekeltségekre, és lát-e ebből bármiféle hasznot Venezuela.

Venezuelai olaj: a szupernehéz folyékony arany

Az amerikai–venezuelai olajkapcsolatok újraindításáról szóló elemzésekben rendre felmerül, hogy az Egyesült Államoknak technikailag sem lesz egyszerű dolga az olajkitermelés felfuttatásával. Arra a kérdésre válaszolva, hogy mitől különleges a venezuelai nyersolaj, Tóth Máté mindenekelőtt leszögezte:

Mint kifejtette, Venezuela – különösen az Orinoco-övezetben – papíron a világ egyik legnagyobb szénhidrogénkészletével rendelkezik, ám ezek döntően az ásványkincs extranehéz válfajához tartoznak.

– mutatott rá a szakértő a különbségre. Hozzátette: a nyersanyag magas kén-, nikkel-, vanádium- és aszfalténtartalma nemcsak a kitermelést, hanem a szállítást és a finomítást is jelentősen megdrágítja.

Az energiajogász szerint a venezuelai olaj nem áramlik magától a kőzetben, ezért speciális technológiák – például gőzbesajtolás – szükségesek a felszínre hozásához. A feldolgozás szintén komoly kihívást jelent, mivel csak a kifejezetten erre a célra kialakított finomítók képesek kezelni.

– fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogyha ennyire problémás az energiahordozó, miért volt mégis jelen több amerikai olajcég Venezuelában a Chávez-i államosítások előtt, Tóth Máté emlékeztetett: megfelelő jogi és gazdasági környezetben a nehézolaj is profitábilis lehet.

A technológia rendelkezésre állt, a jogbiztonság azonban mára eltűnt, és ez szerinte sokkal súlyosabb akadály, mint maga a kőolaj minősége.

Lerohasztott infrastruktúra, elmaradt karbantartás

A kitermelés újraindításának másik kulcsakadálya az infrastruktúra korántsem kielégítő állapota. Annak kapcsán, hogy mekkora károkat okozott az államosítási hullám, és mennyi időbe telhet a helyreállítás, Tóth Máté elmondta:

Ez a globális kínálat körülbelül egy százalékát jelenti. A visszaesés okai között

• a rossz gazdálkodást,
• az elmaradt karbantartásokat,
• a korrupciót és
• az alulfinanszírozottságot

nevezte meg, amelyeket az amerikai szankciók csak tovább súlyosbítottak.

Ugyanakkor hangsúlyozta: technikailag nem reménytelen a jelenlegi szituáció:

– jelentette ki, és hangsúlyozta: a valódi probléma nem maga az infrastruktúra fizikai állapota, hanem az üzleti és jogi környezet. Becslések szerint akár 100 milliárd dollárnyi beruházásra és egy teljes évtizedre lenne szükség ahhoz, hogy Venezuela elérje a napi 4 millió hordós termelési szintet.

A cégek azonban nem fognak önként befektetni addig, amíg nem világos, mi történik a nyereségükkel.

– fogalmazott Tóth Máté. A venezuelai állami olajvállalatnál felhalmozott adósságok, a rossz gazdálkodás, az elavult berendezések és a kritikus infrastruktúra – például a finomítók és csővezetékek – korlátozott kapacitása mind olyan tényezők, amelyek önmagukban is visszatartják a befektetőket.

Miért óvatos az amerikai olajipar?

Az energiajogász arról is beszélt, mennyire igaz a feltételezés, hogy az amerikai olajszektor valójában nem túl lelkes a venezuelai visszatérés gondolatától. Válaszában rámutatott, hogy a lelkesedés valóban mérsékelt, ám ezt nem szabad pusztán technológiai kérdésként értelmezni.

Mint kifejtette, ha kizárólag a nehézolaj kitermelésének nehézségeiről lenne szó,

A latin-amerikai államban azonban az olyan jogi és politikai rizikófaktorok dominálnak, mint például

• az országkockázat,
• a hosszú, 8–10 éves megtérülési idő, valamint
• a tulajdonlás, üzemeltetés és menedzsment körüli jogbizonytalanságot.

Ugyanakkor hangsúlyozta: technológiai értelemben az Egyesült Államok fel van készülve a venezuelai olaj fogadására. A Mexikói-öböl partvidékén működő finomítók – amelyek jelenleg főként kanadai nehézolajat dolgoznak fel – potenciálisan a venezuelai nyersanyag legnagyobb nyertesei lehetnek. Az Exxon, a Chevron, a ConocoPhillips vagy a Marathon képes megbirkózni a feladattal, a kérdés továbbra is az, hogy milyen jogi és politikai garanciák mellett.

Vetélytársak légüres térben

Arra a kérdésre, hogy az elmúlt években milyen szerepet játszott Kína, Oroszország és Irán a venezuelai olajszektorban, illetve mi történhet ezekkel az érdekeltségekkel az amerikai beavatkozás nyomán, Tóth Máté hangsúlyozta:

Mint kifejtette, az ország alkotmányának értelmében az olaj az állam kizárólagos tulajdona, ezért koncessziók helyett minden külföldi szereplő csak vegyesvállalatokban szerezhetett részesedést, az állami olajcég kötelező többségi tulajdona mellett.

Kína elsősorban hitelezőként jelent meg, és elsősorban a nyersanyagért cserébe nyújtott finanszírozást. Ebben a viszonylatban az olajszállítás szolgált egyfajta fedezetként.

Oroszország – főként a Rosznyefty révén – több vegyesvállalatban volt érdekelt, de a szakértő szerint ők is inkább kereskedőként, mintsem klasszikus termelőként voltak jelen.

Az energiajogász szerint a két ország részesedései nem szűnnek meg, „a vegyesvállalatokban lévő üzletrészek nem párolognak el”, viszont a kínai és az orosz üzletek lényegét jelentő szerződések az amerikai jelenléttel kiüresednek.

– mutatott rá Tóth Máté, aki azt is elárulta: Irán esetében a kivonulás még ennyi jogi bonyodalmat sem von maga után, mivel a perzsa állam a venezuelai olajért cserébe főként alkatrészeket, mérnököket és know-how-t biztosított Maduróéknak, vegyesvállalatokban nem volt tulajdonrésze.

Politikai érdek és a céges haszon között kell navigálni

A beszélgetés során külön hangsúlyt kapott az amerikai olajvállalatok – mindenekelőtt az Exxon és a ConocoPhillips – kártérítési igényeinek kérdése. Arra a felvetésre, hogy a vállalatok milliárdos követelései miként érvényesülhetnek, Tóth Máté arra emlékeztetett: a 2007-es államosítások miatt jogerősen megítélt összegekről van szó.

Álláspontja szerint reális forgatókönyv, hogy

Ez nemcsak jogilag tisztább megoldás, hanem politikailag is kevésbé robbanásveszélyes, mintha az Egyesült Államok egyszerűen kivonná a bevételeket Venezuelából. Tóth Máté ezzel kapcsolatban felidézte Trump nyilatkozatait, amelyek szerint az olajipar „újjáépítése” amerikai felügyelet alatt történik, és az értékesítésből származó bevételek az USA által ellenőrzött számlákra kerülnek.

– idézte fel a szakértő, ugyanakkor hozzátette: ez a gyakorlatban várhatóan humanitárius segélyekre és az infrastruktúra javítására korlátozódik majd, nem pedig direktben fogja gazdagítani a venezuelai államkasszát. Az energiajogász ugyanakkor kizártnak tartja, hogy az Egyesült Államok nyíltan „elvigye” a pénzt, mivel az súlyos nemzetközi ellenreakciókat váltana ki, de a vázolt koncepciók sem ezt valószínűsítik.

Már zsákban van a stratégiai győzelem

A helyzet tágabb értelmezése kapcsán Tóth Máté a következő kulcsfontosságú tényezőre mutatott rá:

Értelmezése szerint az amerikaiak venezuelai lépésének nem pusztán az olajkitermelés feletti ellenőrzés megszerzése volt a lényege, hanem az, hogy

Hozzátette:

Oroszország és Kína visszaszorítása

Arra a felvetésre, hogy az amerikai lépés közvetlen csapást mérhet-e az orosz gazdaságra az olajárak lenyomásával, Tóth Máté óvatosan fogalmazott. Szerinte ehhez tartós és radikális árzuhanásra lenne szükség, ami jelenleg nem reális.

Szerinte sokkal nagyobb jelentősége van az OPEC+ – a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és szövetségeseik, legfőképp Oroszország által koordinált koalíciója – megbontásának és a geopolitikai tér újrarendezésének.

Kína latin-amerikai térnyerésével kapcsolatban az energiajogász úgy fogalmazott:

Kína hitelezői dominanciája megszűnik, kritikus pozíciókból szorul ki, viszont ezért cserébe máshol – például az egyre feszültebbé váló tajvani helyzet kapcsán – benyújthatja majd a számlát.

– összegezte Tóth Máté.

***

Fotó: Federico PARRA / AFP