Gyerekek millióit teszik tudatosan és büntetlenül függővé a digitális cégek – interjú a Nők Hangja Alapítvány elnökével

Mi a Nők Hangja Alapítvány küldetése?

A nevünkből is kiderül, hogy a nők hangját akarjuk hallatni olyan társadalmi témákban, amelyek eddig kitárgyalatlanok maradtak, nem foglalkozott velük senki elég mélyen, vagy csak nem a jó megközelítéssel. Tizenöt témát határoztunk meg előre, amelyekkel a lehető legmélyebben foglalkozni fogunk. Ez azt jelenti, hogy a felmerült problémakörökhöz megkeressük a megfelelő szakembereket, akiknek a segítségével a lehető legjobban megismerjük a kérdést és megismertetjük a társadalommal.

A koncepciónk az, hogy klubestjeinken feltárjuk a témát, majd az azokat követő konferenciáinkon már 

amelyek nemcsak jó tanácsokból állnak a polgárok számára, hanem akár szakpolitikai ajánlásokból is, amelyeknek a törvényhozók vehetik hasznát.

Tavaly év végén megtartották első konferenciájukat, melynek címe A digitális forradalom sötét oldala és a szülői felelősség volt. Rögtön a mély vízbe?

A téma valóban nagyon komoly, de szerencsére voltak már kész kapaszkodóink, amikor foglalkozni kezdtünk vele, rengeteg nemzetközi példa, tudásanyag állt már a rendelkezésünkre. Jól szemlélteti ezt, hogy pont az eseményünk előtt néhány nappal Ausztráliában betiltották a közösségi médiát a tizenhat év alatti gyerekek számára, ennek betartatása pedig a platformok felelőssége lesz. Ráadásul az ausztrál miniszterelnök is Jonathan Haidt amerikai szociálpszichológus tanulmányára építette fel a javaslatát, ahogy mi is. Az eseményünkön komoly szakemberek adtak elő és vettek részt a javaslatcsomagunk kidolgozásában. 

Baracsi Katalin internetes szakjogász, Kardos Éva, a KONELI óvoda és módszer alapítója, Fazekas Anita pedig a védőnőket képviselte.

Egyesek szerint korlátozni a gyerekek részvételét a közösségi médiában valami babonás fejlődésellenességben gyökerező túlkapás. Az eddigiek alapján gondolom, nem ért egyet ezekkel a hangokkal.

A legkevésbé sem. Sőt, továbbmegyek: 

Az ő idegrendszerük a legsérülékenyebb ugyanis. A konferenciánkon például szó volt egy kutatásról, amelyben olyan gyerekeket vizsgáltak, akik nulla és hároméves koruk között naponta több mint egy órát bámulták a képernyőt. 

olyan területeken, amelyek az idegrendszer egészséges működéséért felelnek. Ez a megkülönböztetés már egyes helyeken nem megengedett, de mi azért mégis kimondjuk: ebben az időszakban az anya van a legtöbbet a gyerekkel, tehát erre elsősorban neki kell odafigyelnie. De ez távolról sem azt jelenti, hogy az apának nincs egyáltalán dolga, neki is meg kell tennie a magáét, hiszen az anya nem foglalhatja le egész nap a gyereket, hogy ne a képernyőt bámulja. Azt pedig mind a két szülőnek meg kell értenie és el kell fogadnia, hogy ha ez nekik is kevesebb képernyőzést jelent, hiszen másként hogyan akadályozzák meg a gyereket, hogy ő is odanézzen.

De az egész társadalmat is fel kell készíteni, informálni kell erről az embereket, hogy ne legyen belőle feszültség, amikor egy szülő védeni akarja a gyerekét a képernyőtől. Ebben akár az állam aktívan is segíthetne valamilyen formában, ha már az Alaptörvényben is benne van, hogy a szülő köteles biztosítani a gyereke egészséges testi, lelki és szellemi fejlődését. Nagyon fontos lenne ezt komolyan venni. Majdnem húsz éve jelent meg az első okostelefon, ez azt jelenti, hogy nagyjából felnőtt egy egész generáció a képernyők előtt. Nem lehet ezért a szülőket hibáztatni, hiszen eddig nem voltak ismertek a káros hatások, de most már azok, ezért nem szabad hagynunk, hogy még egy generáció így nőjön fel.

A képernyő bámulása tehát rossz hatással van az egy és hároméves kor közötti gyerekek fejlődésére és ez tudományosan bizonyított tény. De mi a baj azzal, ha egy tini fent van a közösségi médián?

A közösségi médiának számos káros hatása van kezdve attól, hogy az ott domináló idealizált testképek rontják a kamaszok, főleg a lányok, önbecsülését. Az is óriási probléma, hogy 

– ezek identitás formáló hatással lehetnek a kamaszokra. Az is megfontolandó, hogy ezek a fiatalok – az előző generációkkal ellentétben – nem hibázhatnak: tesznek egy rossz megjegyzést egy kommentben és lehet, hogy évekkel később ezért nem kapnak meg egy munkát. Ennek egyébként már sok fiatal tudatában van, de ez se jó, mert emiatt meg 

Mi is sok hibát elkövettünk, míg felnőttünk, de nem kellett attól tartanunk, hogy ezeknek hosszú távon következményük lesz, így bátrabban kísérleteztünk, és ha hibáztunk, tanultunk belőle. Azt is mondjuk ki vége, hogy a digitális szektor cégei előszeretettel dolgoznak azon, hogy a gyerekeket függővé tegyék! Ma már tény, hogy az úgynevezett hurkolást alkalmazzák. Ez a pszichológiai módszer egy ősi ösztönünkre dolgozik rá, amely ideális esetben a gyermek és a szülő közötti érzelmi kötődés kialakulásáért felel. Ezt kihasználva fejlesztik ki úgy az applikációkat, a közösségi média-felületeket, hogy ugyanazokat a „gombokat” nyomják be a gyerekeknél, mint amikor az anyjuk kicsi korukban rájuk mosolyog.

Mióta megjelentek az okostelefonok, az azelőtti szint hét százalékára csökkent a gyerekek és a szülők közötti szemkontaktus. 

Gondoljunk bele, mit csinálnánk szülőként, ha megtudnánk, hogy a gyerekeink közelében drogdílerek ólálkodnak: nyilván tennénk ellene. Csakhogy a digitalizációra még mindig sokan nem úgy gondolnak, mint, ami függést is okozhat.

Jobb lenne, ha kemény drogként tekintenénk a digitális világra?

Mi nem a teljes tiltás, inkább az edukáció hívei vagyunk, hiszen mint mindent, a digitalizáció vívmányait is lehet jó dolgokra használni. Ahogy arra a konferenciánk alapján összeállított szakmai anyagunkban is rámutatunk, 

Például jelenleg nincs országos rendszerű, hálózatos edukáció a digitális függőség, testképzavar és mentális kockázatok megelőzésére. A szülők számára sokszor nehéz annak felismerése, hogy a gyermek digitális tartalmak miatt kerül veszélybe. Tettünk is javaslatot arra, milyen programokkal lehetne javítani ezen a téren. De nemcsak makroszinten, össztársadalmi, állami programokkal kell védekeznünk. Fontos, hogy a családok külön-külön is tudatosan álljanak hozzá a digitalizációhoz. A szakmai anyagunkban például azt javasoljuk, érdemes létrehozni egy „családi alkotmányt” otthon, így rögzítve lesznek az elvárások és a személyes felelősségek. Kifejezetten ajánljuk, hogy a „családi alkotmányban” világos szabályok vonatkozzanak a képernyőhasználatra is. Fontos megjegyezni, hogy nem mindig csak a gyerekeknek kell határokat meghúzni, néha éppen a szülőkkel van nagyobb probléma. Ráadásul a gyerekük kárára…

Elhanyagolják a szülői kötelességeiket, mert helyette Facebookoznak?

Nem egészen. 

Ez a szó az angol share, tehát megosztani és a parenting, azaz nevelés kifejezések összevonásából született és arra utal, amikor a szülők folyamatosan a saját gyerekükről osztanak meg tartalmakat.

Ahogy megfigyeltem, ezek elég népszerű posztok, általában kedves képekkel, történetekkel, amolyan „cukiságok”.

Csakhogy ez az esetek túlnyomó részében a gyerek beleegyezése nélkül történik. Lehet, hogy abban a pillanatban a szülő cukinak gondolja őket, de mi van akkor, ha a gyerek nem, vagy ha évekkel később kezdi el zavarni, hogy fent van róla valami a világhálón, amit már kínosnak érez. Nem véletlen, hogy 

ami alapján nyugodtan lehet kérni a közösségi platformot, hogy mindent töröljön, ami rólunk készült tizennyolc éves kor alatt. A konferenciánkon feltártuk, hogy Magyarországon ez a kérdés még szabályozatlan. A polgári törvénykönyv persze védi a gyermekek személyiségi jogait, de a sharenting új keletű jelenségére vonatkozólag egyelőre nincs konkrét szabály. A gyermek beleegyezése, véleménye nem szabályozott egyértelműen és kötelezően a tartalmak megosztásánál. Ahogy nincs kidolgozott jogorvoslati lehetőség a nagykorúvá vált gyermekek számára a múltbeli megosztások ellen. Persze ezek nélkül is sokat lehetne segíteni edukációval, megelőzéssel. Akár az is lehetne a védőnői szolgálat része, hogy tájékoztatják a szülőket a sharenting veszélyeiről.

Mi volt a legutóbbi klubestjük témája?

A kapunyitási pánik.

Eddig a kapuzárási pánikról lehetett mindenhol hallani, most már a kapunyitással is gondok vannak?

Igen, ez egy új probléma. A kapunyitási pánik nem hiszti, nem divathullám és nem gyengeség, hanem korjelenség. Egy olyan generációs szorongás, amely a digitális korszak felgyorsult világában még intenzívebben jelentkezik. A folyamatos online jelenlét, az állandó összehasonlítás és a „mindenki más előrébb tart” érzése komoly nyomást helyez a fiatal felnőttekre. 

A kapunyitási pánik figyelmeztető jel: a fiatal generáció támogatásra, hiteles mintákra és valódi, képernyőn túli kapcsolódásra vágyik.

Az alapítványuk nevében is benne van, hogy a nők hangját akarják hallatni. Azért nem üzennek hadat a férfiak, a férfiasság ellen, ugye?

Mi sem áll távolabb tőlünk! Meggyőződésünk, hogy a két nemnek nem egymás ellen, hanem összefogva kell tennie egy jobb, egészségesebb társadalomért. Bár tudom, hogy vannak ilyen nőmozgalmi szervezetek, nekünk nem az a küldetésünk, hogy minden bajért a férfiakat hibáztassuk és kirobbantsuk a nemek harcát. 

Egyébként is: 

Ha megnézi a Facebook-oldalunkat, a követőink nagyjából fele férfi. A konferenciánkra például betévedt egy úriember, aki csak egy kávét szeretett volna meginni, de mondták neki, hogy zártkörű rendezvény van. Mikor megtudta, miről szól, megkérdezte, bejöhet-e, mert nagyon érdekli. Természetesen megengedtük neki és nagyon elégedett volt. Meg is jegyezte, hogy nagyon fontos témákkal foglalkozunk. Ebből is látszik, hogy a tevékenységünk nem elriasztja, hanem bevonzza a férfiakat. Kerüljük azt az attitűdöt, amivel csak azt érnénk el, hogy elforduljanak tőlünk.

Mitől fordulnak el a férfiak?

Ha el akarjuk mosni a különbségeket a nemek között, amelyek valójában szinergiák. 

ami egy olyan energia, amire a férfiak is nyitottak, mert ösztönösen érzik, hogy nem ellenük irányul.

Miben nyilvánul meg ez a nőies erő?

Például a civil kurázsiban: nem sajnálunk rá időt és energiát, hogy a társadalomért tegyünk a női szempontokat képviselve. Hozzátesszük a magunkét – azt, amivel a férfiak nem rendelkeznek –, de nem valamiféle harcos amazonként háborúzva. Nem véletlen, hogy a logónkon is egy olvasó nő látható. Ez arra utal, hogy 

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád