Európai közös hadsereg: az álom, amely már évtizedek óta nem valósult meg, és valószínűleg most sem fog

Újra összehívta az „eltökéltek koalícióját” Keir Starmer brit miniszterelnök. A szombati virtuális találkozón azon államok képviselői vettek részt, amelyek készek arra, hogy katonailag is támogassák Ukrajnát, és készek lennének „békefenntartó egységeket” küldeni Ukrajna területére – akár egy európai közös hadsereg részeként.

A Downing Street a résztvevők pontos listáját nem közölte, de korábban azt írták, hogy „körülbelül húsz” ország vesz részt majd a tanácskozáson.

Eközben a hét folyamán Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezésére megbeszélését tartottak európai országok haderőinek vezetői, valamint az Egyesült Királyság, Olaszország, Németország és Lengyelország védelmi miniszterei is. Nagy-Britannia és Franciaország a keddi találkozón felajánlotta, hogy az általuk összeállított csapatokból álló erőket telepítenének Ukrajna területére, amelyek célja, hogy elrettentse Oroszországot az újabb támadásoktól.

Egy önálló európai védelmi politika kiépítése habár nem újkeletű ötlet, az elmúlt 30 évben nagyrészt feledésbe merült, az utóbb években – főként az ukrajnai háború kirobbanása óta – azonban újra reflektorfénybe került a kérdés.

A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy eddig milyen próbálkozások voltak az önálló közös európai védelem kiépítésére, ezek miért voltak sikertelenek, és milyen kihívásokkal néznek szembe a mai javaslatok?

Európai Védelmi Közösség (EDC, 1950-1954)

Az Európai Védelmi Közösség (EDC), ötlete a hidegháború elején született meg. Ekkor az európai biztonság két egymással összefüggő kérdés körül forgott egyrészt a szovjet fenyegetés elhárítása, valamint a megosztott Németország nyugati felének újrafelfegyverzése. Utóbbi kérdés természetesen érzékeny téma volt a második világháború vége után néhány évvel. Nyugat-Németország felfegyverzésének kérdésében a koreai háború hozta el az áttörést, mivel a nyugati hatalmak attól tartottak, hogy egy Németország területén kirobbanó konfliktus a koreai hasonló helyzetet teremthet.

Az angolszász hatalmak végül eldöntötték, hogy újrafegyverzik Nyugat-Németországot, ez persze elsősorban Franciaországnak nem tetszett. Az EDC létrehozásával

és megőrizhessék vezető szerepüket a kontinensen, miközben Nyugat-Németországot is kordában tartják. A René Pleven francia miniszterelnök által 1950 október 24-én benyújtott terv (Pleven-terv) tartalmazta az EDC alapjait. Az EDC a francia elképzelés szerint hat állam – Franciaország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Olaszország és az NSZK – nemzeti haderejét egy közös hadsereg fogta volna össze. Háború esetén ugyanakkor ez a közös hadsereg is a NATO európai parancsnoksága alá lett volna rendelve.

A franciák ezzel azt szerették volna elérni, hogy az újjáépülő Nyugat-német haderőt az EDC-n keresztül – részben – francia irányítás alá vonják. Az EDC létrehozása során azonban egyre inkább eltértek a francia elképzelésektől, egy erős német haderő létrehozása pedig továbbra is elfogadhatatlan volt Párizs számára. Franciaországban ráadásul belpolitika bizonytalanság alakult ki 1951-ben – nemzetgyűlési választáson 26 százalékot ért el a Francia Kommunista Párt, illetve a közel 22 százalékot szerzett a de Gaulle-féle  Francia Népi Tömörülés, mindkét párt ellenezte az EDC létrehozását.

Végül éppen a francia Nemzetgyűlés szavazta le az EDC létrehozását 1954 augusztus 30-án. Ezt követően vált egyértelművé, hogy

Az NSZK-t 1954 októberében pedig meghívták a NATO-ba.

Nyugat-európai Unió (WEU, 1954–2011)

Miután az EDC elbukott, az európai hatalmak a Nyugat-Európai Unió próbáltak formát adni az európai védelmi együttműködésnek.

Bár hivatalosan a WEU az Amerikai Egyesült Államokkal szövetséges nyugat-európai államok közös védelmét szolgálta, a közös hadsereg és a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt

Bár az 1980-as években többször is megpróbálták feléleszteni, az Európai Unió létrejöttével teljesen kiüresedett, jelenleg az Európai Unió közös kül-és biztonságpolitikája igyekszik ellátni a WEU feladatait.

Közös Kül- és Biztonságpolitika (KKBP, 1993)

Mint láttuk a hidegháború alatt sikertelen maradt minden olyan kezdeményezés, amely valamilyen közös európai hadsereget és önálló európai védelmi szervezetet lett volna létrehozni. Ennek számos oka volt, amelyek nagyrészt egybe vágnak azokkal a problémákkal, amelyekkel jelenleg az Európai Unió a Közös Kül-és Biztonságpolitika, valamint a közös biztonság- és védelempolitika területén szembenéz.

Az Európai Unió Közös Kül- és Biztonságpolitikáját (KKBP) – amely a védelmi együttműködés alapjává vált  – a Maastrichti Szerződés hozta létre 1993-ban. Ekkor a KKBP célja csupán az volt, hogy az EU-tagállamok közös álláspontot alakítsanak ki biztonsági kérdésekben.

Közös Biztonság- és Védelempolitika (KBPV)

A Közös Biztonság- és Védelempolitika (KBPV) elsőként az Amszterdami Szerződésben (1997) jelent meg. A 2000-es években az EU azonban elkezdett gyakorlati lépéseket is tenni a védelem politika területén – nem félve a lopakodó hatáskör elvonástól sem.

Az Európai Unió 2003-ban indította el első polgári és katonai misszióit (pl. az EUFOR Concordia). A Közös Biztonság- és Védelempolitika hivatalosan a Nizzai Szerződéssel (2007) vált a Közös Kül- és Biztonságpolitika részévé.

Állandó Strukturált Együttműködés (PESCO).

2017-ben hozták létre az úgynevezett Állandó Strukturált Együttműködést (PESCO). Ez egy rugalmas keret, amelyben

– pl. közös haditechnikai fejlesztések, kibervédelem. PESCO önkéntes, de a résztvevő tagállamok jogilag kötelező erejű vállalásokat tesznek – pl.: védelmi kiadások növelése, közös gyakorlatok szervezése.

A PESCO-projekteket a részt vevő tagállamok koordinálják, az Európai Tanács pedig minősített többséggel dönt az új tagok felvételéről vagy a projektek irányáról. A PESCO nem egy egységes haderőt hoz létre, hanem konkrét, együttműködési projekteken keresztül működik.

Európai Védelmi Alap (EDF)

2021-ben az EU elindította az úgynevezett Európai Védelmi Alapot (EDF). Az EDF célja a védelmi kutatások és technológiai fejlesztések finanszírozása. 

Ennek keretében évente kiírt pályázatokon keresztül osztják szét a forrásokat. A projekteket az Európai Bizottság értékeli, szoros együttműködésben a tagállamokkal.

Az EDF-et az Európai Bizottság kezeli, az Európai Parlament és a Tanács felügyelete mellett. Látható tehát, hogy az Európai Unió keretében létrehozott programok a gyakorlatban eddig nem egy közös hadserege létrehozását tűzték ki célul, hanem inkább a tagállamok hadiiparának fejlesztését. Ezek a programok főként projekt alapúak céljuk pedig a bizonyos technológiai fejlesztések támogatása.

Miért nincs európai közös hadsereg?

A gyakorlatban a fentebb említett kezdemények egyike sem próbál meg létrehozni egy a NATO-val párhuzamos katonai szervezetet. Az eddigi legkonkrétabb lépés egy uniós katonai kapacitás felé az úgynevezett Stratégiai Iránytű 2022-es elfogadása volt. A Stratégiai Iránytű célul tűzte ki egy 5000 fős gyorsreagálású erő (EU Rapid Deployment Capacity) felállítását 2025-re.

Egy ötezer fős közös kontingens viszont látható, hogy a mai körülmények között – amikor a hadviselés újra visszatért a tömegháború korába, csak modern technológia alkalmazásával – nem nagyon ér semmit.

Egy európai közös hadsereg létrehozása az elmúlt évtizedekben mindig ugyanazokkal a kihívásokkal nézett szembe: 

• A tagállamok nem szívesen adják fel nemzeti hadseregük feletti ellenőrzést, mert a védelem a nemzeti identitás és szuverenitás alapvető része. Vannak, akik egyenesen egy föderális EU részeként képzelik el a közös hadsereget, ez például elfogadhatatlan szuverenistáknak. 
• A tagállamok eltérő stratégiai prioritásokkal rendelkeznek.
• A közös hadsereg finanszírozása és felszerelése óriási összegeket igényelne, amit a tagállamok vonakodnak biztosítani.
• Az EU 27 tagállamából 21 NATO-tag, és sokan nem látják szükségét egy párhuzamos struktúrának.
• Az Egyesült Államok ellenzi az EU önálló haderejének létrehozását, mert az gyengítheti a NATO-t.

Látható tehát, hogy egy valóban közös európai hadsereg ma legalább olyan messze van a megvalósítástól, mint 30 évvel ezelőtt. Annak ellenére is, hogy az Európai Unió az utóbbi években több lépést is tett a védelempolitika területén. Illetve az utóbbi években egyes tagállamok egyre határozottabban szorgalmazzák annak létrehozását.

Az Európai Unió egyre fokozódó megosztottsága, valamint az Egyesült Államok egyre ellenségesebb hozzáállása az EU-hoz nem valószínű, hogy segíteni fogja egy közös európai hadsereg létrehozását.

Nyitókép: Ronny HARTMANN / AFP

***