Magyarország szívtájéka, hatalmi és szellemi központja – bemutatjuk Esztergomot

Esztergom az államalapítás óta Magyarország szívtájéka, hatalmi és szellemi központja volt – amely még a kommunizmus ellenséges törekvéseit is túlélte. Szinte belátni a várhegyről az egykori vármegyét: ki tudja, ezer éve tán innen körbenézve jelölték ki a határait, hiszen az alig ezer négyzet-kilométeres egység a Duna fölötti hegyről látható túlparti síkságra és a folyótól délre eső dombvidékre terjedt ki. A táj tökéletes centruma pedig ez a hegy volt. Solva néven már a rómaiak létrehoztak itt egy kis erősséget, amelynek alapjain egy ezredévvel később Géza fejedelem megalapította Esztergomot. A Duna-parti város aztán évszázadokig a magyarok országának egyik központja volt Székesfehérvár mellett.

S bár a tisztség és a szellemiség fennmaradt, a város épített öröksége súlyos veszteségeket szenvedett az idők során. A középkori Szent Adalbert-székesegyház századokon át épült tovább újra és újra, s ha ma is állna, a magyar építészet- és kultúrtörténet felbecsülhetetlen kincse lenne. Még a hatalmas pusztításokat hozó török kort is jelentős mértékben túlélték romjai, egészen az 1770-es évekig. A barokk kor hosszú békeidőszakában azonban a főpapok és más illetékesek nem kívánták tovább nézegetni a romokat, méltó és korszerű főtemplomot akartak építeni. A régi bazilika helyén sok évtizeddel később megvalósult a ma látható hatalmas, klasszicista székesegyház, oldalában az egyedül megmaradt reneszánsz műremekkel, a Bakócz-­kápolnával. Hasonlóan járt az egykori királyi várpalota: alig néhány részlet, köztük a román kori várkápolna maradt meg az utókornak – és inkább csak elképzelni tudjuk itt az Árpád-kori királyi székhely valóságát. Ami megihlette Babits Mihályt is, aki az esztergomi hegyi házában élve így verselt Esztergom és az Árpádok örökségéről:

Ha az egykori Esztergom vármegye területén körutazásra indulunk, délnyugat felé hangulatos, hullámzó, Toszkánára is emlékeztető, de a turisták körében nem annyira köz­ismert dombvidékre jutunk. Ezen az ipari és mezőgazdasági vidéken a nemzeti örökség egyik régi-új gyöngyszeme a Sándor–­Metternich-kastély Bajnán. A legendás reformkori ördöglovas és életművész gróf Sándor Móric a feleségének, Metternich Leontinának – igen, Metternich kancellár leányának – építette fel e kies magyar földön az árkádiai álomvilágot a birtokon. A 20. század végére szinte semmi nem maradt belőle:

Esztergomtól nyugatra, a mai Szlovákia területén a Duna-parti síkságtól az első felvidéki dombokig tartott a vármegye. E vidék nagy értéke a bélai és muzslai dombok hagyományos borvidéke, ahol többek között Bott Frigyes elsőrangú borai születnek. Itt áll romantikus környezetben a bélai barokk kastély is, amely a 19. század derekán Baldácsy Antal kényúrt szolgálta, most pedig luxusszállóként kényezteti a fizetőképes vendégeket. E tájról hazafelé tartva a párkányi híd az utazók célpontja – fölötte az örök látvánnyal, Esztergom bazilikájával.

Nyitókép: Shutterstock