Az EU Ukrajna-ügyi állásfoglalásának csattanója, hogy intézkedéseket nem tartalmaz – csak fenyegetőzést

Rendkívüli uniós csúcsot tartottak Brüsszelben múlt héten a tagállamok állam- és kormányfőinek részvételével a közös európai védelempolitika és Ukrajna ügyében, miután Donald Trump hivatalban töltött első hetei világossá tették: mindkét területen tűzforró a talaj az EU huszonhét pár talpa alatt. 
A találkozó után kijelenthető: védelempolitikai tekintetben az unió akkora lépést tett előre, amekkora leginkább az ingyenes roaminghoz vagy az iPhone-ok töltőcsatlakozóinak egységesítéséhez fogható. A védelempolitika az európai stratégiai autonómia iránt talán leginkább elkötelezett két vezető, Emmanuel Macron francia elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy nappal korábbi párizsi találkozójának is nyilvánvalóan a fő programpontja volt.

Az állam- és kormányfők leszögezték: „Európának szuverénebbnek kell lennie, nagyobb felelősséget kell vállalnia a saját védelméért, és jobban felszereltnek kell lennie, hogy autonóm módon cselekedhessen és küzdhessen meg a közvetlen és jövőbeli kihívásokkal, fenyegetésekkel.” Ez az elvi álláspont két tekintetben is beismerés: az állam- és kormányfők megállapították, hogy az Európai Unió eleddig nem volt szuverén, és világossá tették azt is, hogy Oroszország jövőbeli esetleges agresszióját nem a rettegés és a putyinozás kombinációjával, hanem hiteles elrettentésre képes katonai erő felépítésével lehet a leghatékonyabban elkerülni. Meghallgatásra találtak Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár imái – a kormányból talán ő mondta el leggyakrabban és leghangosabban, hogy a NATO közös elrettentési képességének hitelességét aláássa, hogy az európai szövetségesek Ukrajna támogatása érdekében súlyosan meggyengítették a közös biztonságunkat garantáló védelmi képességeiket.

Beszéljenek a tettek

Az elvi állásfoglalás persze nagy dolog, de az EU elhatározásához ezúttal végre tettek is társulnak, mégpedig hathatósak. Egyrészt az Európai Tanács támogatásáról biztosította az Európai Bizottság javaslatát, amely szerint a védelmi kiadásokat nem számolnák bele a tagállamok költségvetési hiányába. Ennek jelentősége óriási: ha a 3 százalékos hiánycél a továbbiakban hosszú éveken át a védelmi kiadások nélkül értelmezendő, az – az államadósság-csökkentés stratégiai céljának követése mellett – jókora pénzügyi mozgásteret jelent minden uniós tagállamnak. Ez alapján belátható időn belül nem fenyegetne minket a 2010-es évek elejéről jól ismert túlzottdeficit-eljárás. Magyarország számára azonban talán még lényegesebb, hogy a bizottsági döntéssel Németország előtt megnyílik az út ahhoz, hogy 60 százalék körüli, csökkenő államadóssága mellett az eddiginél valamivel szabadabban költekezzen, ezzel stimulálva a hazai és az egész európai gazdaságot. Az egekbe szökő védelmi kiadásoknak minden bizonnyal nagy nyertese lesz a hadiipar, ami hazánknak szerencsés helyzet: Magyarország az utóbbi években szép csendesen európai hadiipari nagyhatalom lett, rögtön négy gyárral települt hazánkba a Rheinmetall német katonaipari óriás, a Colt CZ cseh–magyar vegyesvállalata Kiskunfélegyházán gyárt kézifegyvereket, Gyulán az Airbus repülőgépeinek és helikoptereinek alkatrészei készülnek, Várpalotára menekült Ausztriából az aknavetőket gyártó Hirtenberger, és mivel a csehországi Aero Vodochody katonairepülőgép-gyártó vállalat is magyar kézben van, az oda érkező megrendelések felfutásából szintén magyar profit lesz. 

A tagállami védelmi költések felszabadítása mellett az ET az EB azon intézkedési javaslatát is tudomásul vette, hogy álljon a tagállamok rendelkezésére egy 150 milliárd eurós hitelkeret az európai védelmi beszerzésekre, valamint hogy gyorsuljon fel a jelentős részben a magyar elnökség által letárgyalt Európai védelmi ipari program (EDIP) elfogadása. Utóbbi segítségével a brutális tempójú fegyverkezésre költendő pénzeket a közösség végre a határain belül tartaná, és nem a gazdasági versenytársak portékáit vásárolná. Ezt a védelmi programot a közép-európai országok, köztük Magyarország, lassan már évtizedes távlatban szorgalmazzák – nem csoda, hogy teljes egyetértéssel, huszonhét tagállam támogató szavazatával fogadták el.

Van, ami nem változik

Nem úgy, mint az Ukrajnáról szóló szövegjavaslatot, amelyet – Orbán Viktor szavazatának híján – nem lehetett közös uniós álláspontként elfogadni, helyette egy huszonhat tagállam támogatását bíró mellékletként került be a tanácsi következtetésekbe. Robert Fico szlovák miniszterelnök is megszavazta, ennek ára a következő mondat volt: „Az Euró­pai Tanács felszólítja az Európai Bizottságot, Szlovákiát és Ukrajnát, hogy fokozzák erőfeszítéseiket működőképes megoldások megtalálására a gáztranzit ügyében, figyelembe véve Szlovákia aggályait.” Kétséges, hogy ezzel a szép mondattal bármit elér-e Fico, hiszen Ukrajna határozott álláspontja, hogy nem fog orosz gázt tranzitálni – más módon pedig nehéz kezelni Szlovákia aggályait.

az utóbbi három évben szinte bármikor elfogadhatták volna, ám közben a nyugati Ukrajna­-politika az új amerikai elnök hivatalba lépésével teljes fordulatot vett. A huszonhat európai állam- és kormányfő a következőket üzente Donald Trumpéknak: „Ukrajnáról Ukrajna nélkül nem lehet tárgyalásokat folytatni”, „az európai biztonságot érintő tárgyalások Európa részvétele nélkül nem folyhatnak”, „fegyverszünetre vagy tűzszünetre csak átfogó békemegállapodás felé vezető folyamat részeként van lehetőség”, „minden ilyen megállapodást robusztus és hiteles biztonsági garanciáknak kell kísérniük Ukrajna számára, hozzájárulva a további orosz agresszió elrettentéséhez”, valamint „a békének tiszteletben kell tartania Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását”. Ez utóbbiról már hetekkel ezelőtt kimondta Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter, hogy irreális célkitűzés, amelyet az Amerikai Egyesült Államok a továbbiakban már nem követ.

A szöveg legsúlyosabb része azonban az, hogy a tagállami vezetők hitet tesznek Ukrajna további „politikai, pénzügyi, gazdasági, humanitárius, katonai és diplomáciai” támogatása mellett, ígérik „az Oroszországra gyakorolt nyomás fokozását”, és új szankciókat, valamint a szankciós rezsim szigorúbb betartatását lengetik be.

„Lökhárító-matrica”

 – hiszen az ukrajnai eseményeket az Európai Unió, amely katonai értelemben már mindent az országba szállított, a szankciós politikában pedig a falig és azon túl is elment, az amerikai politikaváltás óta érdemben már nem tudja befolyásolni. Ez tükröződik az Európai Tanácson vendégeskedő ukrán elnök hozzáállásában is: Volodimir Zelenszkij gyorsan felmérte, hogy az amerikai elnök nélkül esélye sincs egy tűrhető békemegállapodásra, és huszonnégy órán belül engedelmeskedett Donald Trump elvárásainak a számára katasztrofálisan sikerülő fehér házi találkozó után. Ennek ellenére az Európai Unió továbbra is úgy tesz, mintha volna jelentősége annak, hogy egy intézkedéseket nem tartalmazó, a materiális valóság gyökeres megváltozására nem reflektáló tanácsi nyilatkozatot tízmillióval több vagy kevesebb európai nevében ad ki.

Keith Kellogg, az amerikai elnök Ukrajnáért és Oroszországért felelős különmegbízottja nemrég a Council on Foreign Relations külpolitikai kutatóintézet rendezvényén beszélve lökhárító-matricának, azaz egy terepjáró lökhárítójára ragasztott matricán elférő, lapos politikai szlogennek minősítette az európai Ukrajna-politikát. Ebben egyelőre nincs változás Brüsszelben, az uniós vezetőknek láthatóan nehezükre esik elengedni azokat a lózungokat, amelyek mentén az utóbbi három évben politizáltak – talán a tanácstalanság okán, esetleg belpolitikai, koalíciós okokból. Európa felnőtt az önvédelem feladatához – de gyermekbetegségét, a valóságra fittyet hányó lózungpolitizálást egyelőre, úgy látszik, nem gyűrte le.

Nyitóképen: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és António Costa, az Európai Tanács vezetője a rendkívüli csúcstalálkozó végén tartott sajtótájékoztatón
Fotó: AFP/Dursun Aydemir/Anadolu