Nem az a kérdés, hogy akar-e Európa békefenntartókat küldeni Ukrajnába, hanem hogy tudna-e egyáltalán

Veczán Zoltán és Nagy Gábor írása

***

Akár 25-30 ezer európai katonát is képesek lehetnek küldeni Ukrajnába az erre hajlandó európai hatalmak – lelkendezett február közepén a The Kyiv Independent a The Washington Post nyomán, méghozzá bennfentes forrásokra hivatkozva. A Post szerint a becsült csapatlétszám egy amerikai kérdőívből derült ki, ami éppen ezt célozta: tegye ki-ki ki az asztalra, mit tud adni Ukrajna biztonságához. Ugyanis az amerikaiak nem fogják, ezt Pete Hegseth, Donald Trump védelmi minisztere például nyíltan kijelentette.

Közben folyamatosan megy a pingpong az egész ötlet körül. Bár Donald Trump azt mondta, szerinte Vlagyimir Putyin beleegyezne az európai békefenntartók jelenlétébe, az orosz elnök szóvivője ezt határozottan cáfolta.

Macron meg utóbb már „szimbolikusnak” nevezte a leendő csapatok méretét.

De feltételezve, hogy a nagyhatalmak rábólintanak egy európai békefenntartó misszióra, több kérdés is felmerül annak kapcsán, hogy Európa küldjön katonákat Ukrajnába – még ha ezúttal már nem a háborús, hanem a békeerőfeszítések elősegítésére. Három igazán fontos ezekből.

• Az egyik, hogy vajon akar-e egyáltalán Európa ilyen missziót a maga nyakába akasztani a gazdasági pangás közepén?
• A másik: mekkora erő kell mindehhez?
• S a harmadik: képes-e az öreg kontinens erre hajlandó része kiállítani ekkora erőt?

Már persze a kőkemény nyilatkozatokon túl, amit jó pár európai hatalom vezetője odavetett, elsősorban francia kezdeményezésre; emlékezetes, hogy Emmanuel Macron elnök volt az, aki az elsők között felvetette NATO-csapatok Ukrajnába vezénylését, s most ő állt az európai misszió és a közös hadsereg gondolatának élére, mintegy 10 ezer katona „felajánlásával”. De például Keir Starmer brit baloldali kormányfő is sietett jelezni a részvételi szándékát, s közölte, hazája kész részt venni egy békefenntartó misszióban. „Európának be kell töltenie a szerepét”, mondta.

Így tettek a dánok.

És ami meglepő volt, az elvileg semleges svájciak is.

S bár éppen Olaf Scholz személye jelentett némi féket a német héja karmain a fejlett német hadianyag kitárazását sürgető zöld Annalena Baerbockkal szemben, a választásokon győztes, így valószínűleg kancellári megbízást kapó Friedrich Merz nála is harciasabb, így az irányvonalától az sem áll távol, hogy 80 évvel a második világháború után akár német páncélosok is guruljanak az egykori Szovjetunió sztyeppéin.

Vagyis támogató nyilatkozatokból és kiállásokból van éppen elég, noha eleve nem mindenki tervezett részt venni a valaha volt legnagyobb békefenntartó misszióban. Például a folyton kardcsörtető lengyelek részéről Donald Tusk miniszterelnök udvariasan közölte, nem fog csapatokat küldeni Ukrajnába egy esetleges békefenntartó akció keretében.

S így tettek a csehek és a szlovákok is.

Meg nemrég a románok.

Számos ország foglalta el azt az álláspontot, hogy hajlandó például fegyverek további szállításával segíteni az ukrán erőket, ámde ilyenhez hasonló misszióba nem szeretne keveredni. Ilyenek voltak például az északi és balti országok, amelyek testközelből „élvezhetik” az orosz szomszédságot, és így érzékenyebbek a fenyegetésre is. Az említett államok

 – vezetői egyébként Kijevben kollektíve megfogadták, hogy segíteni fogják Ukrajnát védelmi rendszerekkel, munícióval és kiképzéssel is – vagyis: katonákkal nem.

• Finnország
• Dánia
• Svédország
• Norvégia
• Észtország
• Lettország
• Litvánia
• és Izland

Az olaszok először igent mondtak, aztán kissé visszakoztak; szintén nem tudni, mit lépnek.

Egyszóval az egységes európai álláspont ezúttal is hiányzik, már ami a szándékokat illeti. Ami a részleteket, ott valószínűleg még komolyabb ellentétek kerülhetnek felszínre, hiszen, ha nem a NATO égisze alatt fut – amit az oroszok eleve kizárnak –, akkor az ENSZ-é alatt működhetne,

Annak kapcsán eltérőek a becslések, hogy vajon mekkora erő kellene ahhoz, hogy képes legyen ténylegesen fenntartani a békét Ukrajnában. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök először kétszázezer katonát mondott Davosban, majd visszakozott és maszatolt egy kicsit a létszám körül.

Egyébként is hatalmas a szórás az egyes becslések között arra vonatkozóan, mennyi katona kellene Ukrajnába: 40 és 150 ezer közötti számok repkednek, Claudia Major, a német SWP agytröszt elemzője részéről ez lenne a meghatározó szám.

Ha maradunk a közkézen forgó 120 ezres becslésnél, akkor is számtalan kérdés vetődik fel. Például a rotációé – mutat rá lapunk kérdésére Demkó Attila.

A szakértő példaként az iraki amerikai missziót említi, ahol tíz hónap vagy egy év közötti időszakok után váltották le a kint szolgáló egységet, de ahol tényleges frontszolgálat van, ott félévente kellene rotálni őket. Vagyis a 120 ezer fős állandó állomány, az valójában 360 ezer katonát jelent, hiszen egyharmaduk feladatot hajt végre, egyhrmaduk pihen, egyharmaduk felkészül.

S itt minden szónak jelentősége van: hiszen a honvédelemmel ellentétben egy külföldi misszióra egészen egyszerűen nem lehet kiküldeni egy-egy haderő nagyobb részét.

A finn hadsereg feltöltve nagyon nagy, mintegy 200 ezer ember (The Military Balance 2025 alapján az aktív katonai létszám 23 ezer 800 fő, a tartalékosok száma 900 ezer), plusz még ott van összesen 800 ezer tartalékos – bevethető honvédelemre, de külföldi missziókba csak nagyon kis töredéke telepíthető, példálózik Demkó.

– mondja a szakértő.

A szakértő tovább sorolja a problémákat; például, hogy a békefenntartás alapvetően a szárazföldi haderőnemre épít; így hiába ajánlkoznak a britek, az ő hagyományosan kis létszámú szárazföldi haderejükből nincs annyi nélkülözhető katona, amely számottevően hozzájárulhatna a békefenntartó misszióhoz. Nem véletlen, mint lapunk korábban megírta, hogy Sir David Richards tábornok erőteljesen kifakadt Keir Starmer említett felajánlásán a brit békefenntartók kapcsán. „A hadsereg teljes létszáma körülbelül 72 ezer fő, de a bevethető létszám 45-50 ezer fő közelében van, ha egyáltalán” – mondta ekkor;

A hivatalos létszám ennek körülbelül a duplája, de értelemszerűen a szárazföldi alakulatok jöhetnek szóba egy ilyen misszióban.

A világ második legerősebb, viszont Európa legerősebb és leghatalmasabb haderejével Oroszország rendelkezik. Ha más nem, de ez mindenképp tárgyalási alap Vlagyimir Putyinnak. A The Military Balance legújabb kiadásában (amit az International Institute for Strategic Studies ad ki évről évre) a következő szerepel: 

A franciákat a németek követik 181 ezres haderővel, de Berlin – amennyiben ismét Oroszország felé venné az irányt – is csak 30 ezer főnyi tartalékos létszámmal kalkulálhat.

Európa harmadik legnépesebb hadserege a napfény áztatta Itáliában található, 165 ezer 500 főt ír a szakkönyv, azonban a tartalékosok létszáma itt fele, mint a franciáknál vagy a németeknél. Majd jön az Egyesült Királyság 144 ezres haderejével (a bevethető tartalékosok száma a szigetországban bizony magasabb – 75 ezer fő –, mint a fentebb soroltaknál) és Spanyolország, ami 120 ezer 350 fős haderőt tudhat magáénak, igen csekély tartalékos létszámmal: 15 ezer fő.

Említettük, hogy a magát szerencsésnek mondható, független Svájc beszállna az ukrán békefenntartásba, erre a helvéteknek majd 20 ezer főnyi aktív katonai állománya lenne, noha a tartalékosok létszáma kiemelkedő: 200 ezer fő. Hasonló adatokkal bír Portugália is, 27 ezer 250 fős állományuk mellett 211 ezer tartalékos mozgósítható. Honvédelemre.

Az egyik épp Svájc és Portugália miatt kerül elő. Európában több ország is fenntartja a kötelező sorkatonai szolgálatot, míg mások az önkéntes haderőre támaszkodnak. Előbbi körhöz tartozik például Ciprus (minden 18 éves férfi számára kötelező a katonai szolgálat), Görögország (a 19 és 45 év közötti férfiak számára kötelező, általában 9–12 hónapig tart), a független Ausztria (a 18 és 35 év közötti férfiaknak hat hónapos katonai szolgálatot kell teljesíteniük, amely kiváltható kilenc hónapos polgári szolgálattal), Litvánia (a 18 és 23 év közötti férfiak számára kilenc hónapos szolgálat kötelező), Lettország (ahol a medveveszély miatt 2023 áprilisában vezették be újra a sorkatonaságot; a 18 és 27 év közötti férfiak számára 11 hónapos szolgálat kötelező), Észtország (a 18 és 27 év közötti férfiak számára 8 vagy 11 hónapos szolgálat kötelező), Finnország (a 18 és 30 év közötti férfiak számára 165, 255 vagy 347 napos szolgálat kötelező), Svédország: (mindkét nem számára kötelező a katonai szolgálat; a szolgálati idő 12 hónap), Dánia (18 éves férfiak számára 4–12 hónapos szolgálat kötelező; 2026-tól a nőkre is kiterjesztik), Norvégia (itt is mindkét nem számára kötelező a 19 hónapos szolgálat), illetve Szerbia, ahol 2024 szeptemberében bejelentették a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását; a férfiak számára 75 napos szolgálatot terveznek bevezetni és Horvátország, ahol idén januártól vezették be a kötelező sorkatonai szolgálatot.

E mögött strukturális problémák állnak. Demkó szerint „Európában másról sem szólt az elmúlt 35 év, mint a haderő létszámban meg eszközben való leépítéséről. És ez igaz a nyugat-európai országokra is, és sokkolóan igaz Németországra”. A németek és a britek egyébként az afganisztáni missziókban egyébként részt vettek, így nem teljesen tapasztalatlanok, de a prímet ebből a mezőnyből valószínűleg a franciák viszik az afrikai szerepvállalásuk miatt, de ez sem sokat segít az összképen.

„Egy ekkora feladatot igazából realisztikusan nem tudna Európa egyedül ellátni, az Egyesült Államok, Kanada, India és a többi nagy ország nélkül ez elképzelhetetlen. Ezt szerintem kimondhatjuk. Százezer fölötti számokról Európa viszonylatában ne is beszéljünk, amit fel tud mutatni, az néhány tízezer” – summázza Demkó, aki szerint teljesen irreális, hogy Európa jelen pillanatban átvegye Amerika szerepét és helyt álljon egy ilyen szituációban; miközben sokan még mindig a valóságot figyelembe nem véve képzelik el Európa szerepét a glóbuszon.

S ehhez is kellene egy sor hozzávaló. Például a politikai akarat egy komplett stratégia kidolgozásához és végrehajtásához; meg ennek elfogadtatásához a társadalommal. „Ha évtizedekig azt hallgatják az emberek, hogy a hadsereg rossz, a fegyver rossz, a patriotizmus rossz, akkor elhiszik. Ezt visszafordítani sok idő” – vélekedik a szakértő, aki szerint ráadásul Pont azok követelnek most erősebb európai beavatkozást Ukrajnában, akik mindent megtettek azért, hogy Európa képtelen legyen egy ilyen missziót végrehajtani. De még ha az akarat meg is lenne, a hadiipari kapacitás ugyancsak hiányzik.

„Moszkva 2022 óta képes volt minden fontos területen számottevően növelni hadiipari termelését” – fogalmaz a szakértő. – Növekedni fog viszont az új gyártósorok miatt a modern tankok gyártása, 2026-tól évi 350 darabra. „Ennek az EU és az USA együttvéve sincs a közelében sem. Ugyanez igaz gyakorlatilag minden eszközkategóriára.”

Ezzel szemben „Európa az utóbbi harminc évben lefegyverezte magát”. Az ifW Kiel jelentését felhasználva jelzi, a kontinens legerősebb gazdaságának, Németországnak 10 évbe kerülne, hogy annyi harci repülőgépe legyen, mint 2004-ben, 40 évbe, hogy ugyanannyi harckocsija, és közel 100 évbe, hogy ugyanannyi tüzérségi eszköze. „Igen, ezen a rendkívül fontos területen jelen ütemben 2121-re tartanának ott a németek, ahol 21 éve. A gyalogsági harcjárművek esetében a dátum 2043” – summáz Demkó. Majd úgy fogalmaz, nem csak német forrás mondja ezt: Christopher Cavoli amerikai tábornok szerint Oroszország évente 3-3,5 millió tüzérségi lőszert állít elő. „Nos, ennyit az egész NATO nem gyárt le. Ráadásul az orosz adathoz még érdemes hozzáadni Észak-Korea 2 milliós éves termelését is.”

A Kiel Institut für Weltwirtschaft agytröszt azt is bemutatta, hol tart valójában Európa, amely „az utóbbi harminc évben lefegyverezte magát”. Ami a folyamatokat illeti, a számok keservesen megmutatják, hogy Németország az 1992-es 4000 db Leopard harckocsijaiból hogyan maradt 2004-re mindössze 2400, hogy az ukrajnai háború előtti évben ár csak 339 darab maradjon mutatóban. Harci repülőkből is nagy a hiány, az IfW Kiel szerint a felpörgetett beszerzési ütemmel is tíz év lenne visszakapaszkodni repülőgépek, negyven év harckocsik és száz év tüzérség terén – példálózott.

Az ellenkező csapdába estek bele a lengyelek, akik viszont túl gyorsan akartak túl sokat fejleszteni, teszi hozzá kérdésünkre. „A lengyel haderőfejlesztés olyan méretű, hogy a fenntarthatóságával kapcsolatban komoly kétségek vannak” – fogalmaz Demkó, aki szerint az élettartalomra vetített költségeket nehéz kigazdálkodni, beleszámítva a karbantartást, az alkatrészek és az üzembentartás költségeit. „Lehet nekem Rolls-Royce-om otthon, ha ki sem tudok állni a garázsból vele” – érzékelteti a lengyel helyzetet.

Tehát ez is egy csapda, hogy úgy kell megtervezni az európai haderőket, hogy azok fenntarthatóak legyenek, ahhoz pedig teljes újratervezésre lenne szükség, hadiipari, katonai, társadalmi sőt filozófiai szinten is – mindezt véghez vinni pár éven belül pedig „fizikai képtelenség”.

Érdemes felidézni itt a Financial Times számításait, ami szerint egyébként bőségesen meghaladná a GDP 5 százalékát az ukrán békefenntartó projekt költségei – és ez még csak a kezdet.

Nyitókép illusztráció. Románok. Fotó: DANIEL MIHAILESCU / AFP