Két lencse, pár szegecs és néhány régi lemez – mi sem egyszerűbb, mint ezekből összerakni egy jó szemüveget!

Ez a történet ott kezdődik, hogy Zachary Tipton szemüveges lett. A kilencvenes évek Seattle-­jében járunk, ahol a tizenkilenc éves főiskolás fiú egyszer csak azt vette észre, hogy nem lát jól távolra. Elkezdett szemüveget keresni, de sehogy nem talált olyat keretet, amely igazán tetszett volna neki; ami meg mégis, arra nem volt elég pénze. Ezért úgy döntött, nincs más hátra, mint előre: kénytelen magának elkészíteni a lehető legtetszetősebb verziót. A bütykölés amúgy sem volt ismeretlen a számára: szobrászként dolgozó édesapja műhelyében folyamatosan kísérletezett valamivel, hol bútorokat, hol elektromos gitárt vagy más hangszereket rakott össze saját kezűleg. 

– talán nem túlzás azt feltételezni, hogy erről az ágról is szorult belé némi, a mindenkori túlélést segítő találékonyság. 

Titán, vinil, papundekli 

Nem nagy dolog: két lencse, fém és pár szegecs – gondolta akkor a szemüvegkészítés mikéntjéről, és nem sokkal később meg is született a most a budapesti Erkel utcai Tipton Eyeworksben látható prototípus. Az alapanyaga titán, a lencséket egy közeli benzinkúton vásárolt, finoman szólva sem felső kategóriás szemüvegből vette ki, majd csiszolta saját kezűleg a megfelelő formájúra, vastagságúra. És ahogyan ez ilyenkor lenni szokott: előbb a barátok, majd a barátok barátai is elirigyelték a menő, a boltokban biztosan nem visszaköszönő kiegészítőt. De hogy mindebből egy életet megalapozó üzlet és világszerte ismert márka legyen, ahhoz a merészségen kívül több egyedi ötlet és megoldás kellett. 

„Mivel a titánt és más fémeket a környékünkön lévő Boeing-gyár miatt viszonylag könnyen be tudtam szerezni, eleinte abból gyártottam a szemüvegeket a szakiktól elkönyörgött speciális forrasztópákák és egyéb eszközök segítségével. Aztán eszembe jutott: mi lenne, ha bevetném a műanyagot is, úgyis halomban áll mindenhol, sokszor kihasználatlanul, szemétként. Elkezdtem hát kísérletezni mindenfélével, és mivel még az internet előtti korszakról beszélünk, eleinte nyilván fogalmam sem volt róla, hogy például megformálhatóság tekintetében műanyag és műanyag között nagy különbségek lehetnek” – idézi fel a kezdeteket az alapító. 

Sorsszerű véletlen segítette aztán a kiugrásban. Zenerajongó édesapja révén tornyosultak otthon a bakelit-, vagyis vinillemezek, amelyeket a cd megjelenése miatt akkoriban éppen szemétre valónak gondoltak, pedig minden ellenkező előjelű jóslat dacára hordozóként kiállták az idők próbáját. Alaptulajdonságuk, hogy hőre gyorsan lágyulnak, és hamar kiderült: szemüvegkeret készítésére is kiválóan alkalmasak. Ráadásul még csak családi konfliktus sem lett az ügyből, mert Zack elsősorban a ragyogó, karcmentes darabokból válogatott, „ezeken a korongokon nem olyan zenék voltak, amiket az édesapám olyan nagyon megsiratott volna”. 

Zaka­riás, most már mondhatjuk így is, a kétezres évek elején egy a diaszpórában élő magyaroknak létrehozott ösztöndíj segítségével érkezett Budapestre. A közeg nem volt ismeretlen a számára, hiszen a családdal korábban többször is huzamosabb időt eltöltöttek az óhazában: kiskorában egy darabig Kecskeméten éltek, majd – mivel az édesanyjuk nem igazán volt elégedett az amerikai állami iskolarendszerrel – négy évre újból ideköltöztek, Pécsre, ahol a középiskolát végezte. Ezek az időszakok pedig nem csak arra voltak jók, hogy a gyerekek a mindennapokban visszatanulják az őseik kultúráját, a nyelvben is megerősítette őket. Az USA-ban született édesanyjuk és a nagyszüleik hatására ugyan mind a hárman jól beszéltek magyarul, nyilván nem a legfrissebb változatban: „vicces, de olyan szavakat használtunk, mint a papundekli”. 

Wear the music! 

Hogy az ösztöndíj lejártával a fiatalember immár véglegesen Magyarországot választotta, az is többek között a szemüvegeknek köszönhető. Miután Amerikában elvégzett egy hivatalos látszerész­képzést, és a magyar Granvisusnál „az SZTK-­keretek közül alig kilátva” letöltötte a gyakorlatát – az ázsiai import az egykor világszintű honi optikai iparnak is betett –, hamarosan talált egy esztergomi üzemet, amely vállalta az akkoriban triplán szokatlan kreációk legyártását. Ezenkívül akadtak egyéb indokai is a maradásnak, amelyek Zakariás szerint ma is ugyanúgy megállnak: 

a tömegközlekedés – akármit szeretünk is gondolni róla – kiváló; nem megy rá az ember inge-gatyája az egyetemi tandíjra, az egészségügyi ellátás az USA-belihez képest töredék költségeiről nem beszélve. Utóbbiról van egy viszonylag friss tapasztalata is: amikor két éve agyvérzést kapott, „a rengeteg mri- és egyéb vizsgálatért Amerikában súlyos milliókat kellett volna fizetni, hacsak nincs az embernek egy eleve méregdrága biztosítási csomagja”. 

De hogy a kettő között, azaz az ezredforduló tájékán Wear the music mottóval, Vinylize név alatt piacra dobott első Tipton szemüvegek megjelenése és az agyvérzés között mi történt, az is megér jó néhány mondatot. A győzelemig ugyanis egyáltalán nem egyenes út vezetett: volt, hogy Zakariás lakásában kikapcsolták a gázt számlatartozás miatt, máskor annyira elkedvetlenítették a kudarcok, hogy hetekig az utcára is alig akart kimozdulni. Nem csoda, hiszen éveken át ő és a szintén Budapesten élő öccse voltak nemcsak a saját tervezőik, olykor kivitelezőik, de még a marketingeseik is: mint a békebeli utazó ügynökök, mintadarabokkal dugig pakolt bőrönddel, legtöbbször vonatozva járták Európát, hogy személyesen győzzék meg a potenciális viszonteladókat. És mint utóbb kiderült, éppen ez, a magyar szakértelem és az amerikai „nincs lehetetlen” hozzáállás kombinációja alapozta meg a márka egyre növekvő nemzetközi elfogadottságát. 

A Szigettel kötött megállapodás óriási lépés volt e téren: a nagyszínpad fő fellépői sok éven át a saját lemezeikből készült, személyre szabott, később forgalomba is kerülő Tipton szemüvegeket kaptak ajándékba – ennek köszönhető, hogy Robbie Williamstől Ed Sheeranig rengeteg világsztár polcán lapul egy példány. Nem említve Elton Johnt, akinek a férje rendelt ajándékba egy különleges keretet, méghozzá a Cinematiq szériából, amelynek lényege az volt, hogy a szemüvegek szárába a digitalizálási láz miatt tömegesen kidobásra ítélt celluloid filmszalagokat dolgoztak bele. Ez esetben egy bizonyos férfitestrész explicit megjelenítése volt az óhaj – hogy ezt megfelelő nyersanyag híján miképpen lehetett megoldani, fedje most jótékony homály. 

Három tonna műanyag 

Arról viszont nyugodtan lehet beszélni, hogy Tiptonék hány együttessel kollaboráltak már. Sok más mellett van az AC/DC, a Massive Attack és a Depeche Mode világa, lemezei ihlette kollekció­juk, legújabban pedig a Rammsteinnal dolgoznak együtt. „Azok inspirálnak igazán, akiknek a zenéjét is szeretem” – jegyzi meg Zack. Ha a számat nézzük, azok sem kevésbé impozánsak: ma világszerte ötszáz üzletben kapható Tipton szemüveg, és évente nagyjából három tonna műanyagot hasznosítanak, többségében hanglemezeket. A különböző okokból a kiadók nyakán maradó, illetve a félresajtolt darabokat ingyen elszállítják és feldolgozzák. A kezdetben véletlenül kitapogatott, ma már abszolút irányelvnek és védjegynek számító környezettudatosság 2021-ben rangos nemzetközi díjat is ért a cégnek: az Optic for Good azoknak jár, akik környezetbarát alapanyagokat használnak, a gyártásban is ügyelnek a fenntarthatóságra, és nagy mennyiségben hasznosítanak hulladékanyagot. 

„Ez azonban nem az a terület, ahol az ember nyugodtan hátradőlhet. Ma már akad nem egy hasonló módon, hasonló alapanyagokkal dolgozó konkurenciánk a világban, a divat és vele a fogyasztói szokások meg egyre gyorsabban változnak, nemhogy földrészenként vagy országonként, de még városonként is eltérhetnek. Nyilván az árérzékenység is fontos, ami annyit jelent: ha valakinek kevesebb az ilyesmire fordítható pénze, nem fog három vagy négy szemüveget venni különböző alkalmakra, pláne nem lesz bevállalós a keretet illetően, hiszen ugyanazt kell viselnie a munka­helyen, a szülői értekezleten és az operában. De még olyan tényezők is befolyásolják a piacot, mint mondjuk a mentális egészség néhány év óta tartó előtérbe kerülése. Persze nagyon jó, hogy már erre is kiemelten figyelünk, de mivel a wellness vagy a pszichológus sem két fillér, muszáj megosztani az erőforrásokat” – magyarázza Zakariás. 

És ha valaki, ő aztán pontosan tudja, miről beszél. 2024-ben egy milánói iparági kiállításon huszonnégy órát aludt egyhuzamban a hotelben, majd hazaérve kiderült, a maratoni éjszakának nem a fáradtság volt az oka, hanem egy féloldali agyvérzés, ami nagy szerencséjére magától, maradványtünetek nélkül felszívódott. 

és az állandó növekedés kényszere helyett a szerényebb, de az addigi eredmények által garantált működésre koncentrálni. Annál inkább, mert a bejáratott külföldi piacaik, kiemelten az észak-amerikai, azon belül is a kaliforniai, régóta stabilnak látszanak. Ezért fájó szívvel, de lefelezték az alkalmazottak létszámát, és a gyártási helyszínekből, üzletekből is mindössze egy-egy maradt. 

„Már csak a két fiunknak is tartozom vele, hogy megpróbálok minél tovább minél egészségesebb maradni. Ahogyan azzal is, hogy mindennapi példaként mutatom, mutatjuk meg nekik: a környezet védelme, a pazarlás fékezése nem csupán tartalmatlan póz, jól hangzó marketingfogás lehet. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak amit a saját háztartásában bárki megtehet: mi például nem árasztottuk el a gyerekeket műanyag játékokkal, piacon vásárolunk, és autó híján többnyire biciklivel és tömegközlekedéssel járunk” – ad kulcsot az általa emberközelibbnek tartott léthez. Egy­valamiből viszont soha nem tud visszavenni Tipton Zakariás: az otthoni műhelyében, immár a fiúk segítségével, folyton valami újításon töri a fejét. Vagy „headbanger” szemüvegeket fejleszt, hogy a rövidlátó keményrock-rajongók is nagyobb anyagi kár nélkül rázhassák a fejüket a koncerteken, vagy új generációs prémiumhangszórókat épít – miből másból, mint vinilből.

Nyitókép: Földházi Árpád