Hétmilliót fizetett vissza egy 150 ezres kölcsönből a borsodi nő, de így is el akarták vágni a torkát

Spoiler: nem egy bank volt.


Spoiler: nem egy bank volt.


Kíváncsi volt a börtönélet rejtelmeire: most aztán lesz rá ideje.


Az alábbiakban ismertetem önökkel egy 2021 óta húzódó per anyagát, amely perben Juhász Pétert, mint rágalmazót, a balassagyarmati bíróság elítélte.


A woolwichi britt koronabíró a rapper ügyvédjeinek adott igazat.


Hat embert letartóztattak és közülük ötöt már ki is toloncoltak a lengyel hatóságok a hosszú bűnlajstromuk miatt.


A pedofilügytől egy elkülönített eljárás is zajlik, melyben az is tisztázódhat, hogy a botrányban van-e bármilyen érintettsége a DK-s vezetésű önkormányzatnak.


Volt itt minden, a csokoládétól a banánon át a narancsig. Simeon (Maja) Ravi Trux ismét panaszkodott a börtönkörülményekre, amelyeket a BvOP visszautasított.


A. Tibor a korábbi tárgyalásán nem tett vallomást, ezúttal megszólalt, s nem a vádirat szerinti vád alapján tartja magát bűnösnek, viszont a felelősségét vállalja.


Elítélése óta Le Pen és pártja „politikai döntésnek”, „demokratikus botránynak”, „a bírák beavatkozásának” minősítette a bírósági döntést.


A férfit tavaly januárban vették őrizetbe, a bíróság szerint kémkedéshez használt eszközöket is találtak nála.


Miután elbocsátották a hadseregből, családtagját akarta itthon kivégezni.


A férfit összesen 160 ezer forint elfogadásával vádolták meg.


A vádlott a szélsőbaloldali Hammerbande nevű rohamosztag egyik tagja, akivel szemben újabb vádak merültek fel.


Állításuk szerint uniós tagállamok nem küldhetnek a hazájukba vissza szíriai menedékkérőt.


Nem értettek egyet az albérlővel. A rendőrök sem.


A vádlott először ruhában készült, teljes alakos képeket kért a lányoktól, majd arra is rávette őket, hogy meztelen fényképeket és videókat küldjenek magukról.


Az elkövetők inkább menekülőre fogták a dolgot.


Az antifa-támadások első rendű vádlottja drámai képet festett a magyarországi börtönök állapotáról.


Bevásárlószatyorral (!) bántalmazta vitapartnerét, majd eltörte kisujját.


A vád: állatkínzás.
