
utas

Tizenöt percig szállított utasokat egy lopott busszal egy álsofőr Kanadában

Az elkövető úgy viselkedett, mint egy valódi buszsofőr, minden megállóban megállt, hogy az utasok le és felszállhassanak.

Több életet is megmentett egy hős vasutas a londoni késes támadás során

Sajnos őt is életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Nem úsztuk meg: újabb busz gyulladt ki Budapesten

A lángok a 9-es busz motorterében csaptak fel, a Jászai Mari térnél.

Véget ért a BKV-buszok vizsgálata – lesújtó eredmény született

A szúrópróbaszerű ellenőrzés során kiderült, a járművek háromnegyedénél súlyos hiányosságok vannak.

Így alakul át teljesen a főváros közlekedése – hétfőtől bezár a Keleti pályaudvar (TÉRKÉPEK)

Hétfőtől mintegy egy hónapon át zajlik az év legnagyobb vasúti karbantartása.

Életükért könyörgő utasok: horrorisztikus jelenetek a Wizzair fedélzetén (VIDEÓ)

A repülőgép hatalmas viharba került, a pilóta végül Róma helyett Bolognában szállt le.

Az utasok életveszélyben vannak a lángoló buszokon. Ez a rövid helyzetkép a Karácsony-Tisza vezette Budapesten

Elképesztő eredménnyel zárult a Kormányhivatal vizsgálata a kigyulladt BKV buszok ügyében.

Nem várhattak tovább: a kormányhivatal műszaki ellenőrzést rendelt el az elmúlt napokban kigyulladt BKV-autóbuszok ügyében

A BKV Zrt. csütörtökön közölte, hogy a társaság azonnali, teljes körű tűzbiztonsági ellenőrzést rendelt el valamennyi autóbuszán.

Lázár János kijózanító pofont osztott ki Magyar Péternek: leleplezte újabb kínos tévedését

Mint kiderült, többen mávoznak és kevesebben autóznak.

Három órán át vesztegeltek a Wizz Air utasai, mire elindulhattak Budapestre: az ok egészen banális

A légitársaság utólag is megköszönte utasai türelmét és megértését.

Nagy mázli, hogy nincs a kezedben ilyenkor döntési felelősség, mert az a kis zápor, egy brutális vihar volt

Nyilván te már ott tartasz, hogy egy viharról is Lázár János tehet, de az, hogy ha rajtad múlna, kockáztatnád mások életét, döbbenetes.

Kedves Főpolgármester Úr! Kedves tiszások! A választók képviselete nem lájkbajnokság, hanem kemény munka!

Nem véletlen, hogy a budapesti tiszás képviselők nevét sem tudtam megjegyezni, annyira súlytalanok. Bár ha rombolni és hergelni kell, akkor elemükben érzik magukat! Krupincza Mariann írása.

Döbbenetes jelenet a Blahán: leteperték a BKK egyik női munkatársát, miközben társa csak állt és nézte (VIDEÓ)

Az ügyre a BKK is reagált.

Változásokat jelentett be a BKK, erre érdemes figyelni az utasoknak

A szervezet közleményében hangsúlyozta, az utasok összességében pozitívan ítélik meg a tavaly 25 járatra kiterjesztett első ajtós felszállási rendet, melyet tovább most tovább bővítenek.

Dráma Belgiumban: kiszolgáltatottá válhatott az ország, nem tudják kiszúrni az összes bombát a reptereken

A repülőtér szóvivője, Nathalie Pierard azt közölte: az ellenőrzések eredménye számos aggályt tárt fel.

Drámai jelenetek: a repülőgép szárnyán ácsorogva várták sorsukat az utasok, miután kigyulladt a hajtómű (VIDEÓ)

A Boeing legénységének és a denveri reptér dolgozóinak köszönhetően nem történt nagyobb tragédia.

Átnevezték Karácsonyék a BKK-rendészetet, hogy eladhassák új ötletként – Vitézy Dávid „alibizést” emleget

Megüzenték a főpolgármesternek, hogy az utasokkal együtt figyelni fogják az új utasbiztonsági rendszert.

Részegen vezetett a buszsofőr Csömörön: még a balesetet sem érzékelte (VIDEÓ)

Nem vette észre, hogy vezetés közben letarolt egy elektromos autót.

Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni

Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
