
szurkolók

„Bármit is kér, adják meg neki” – magyar játékosuk megtartását követelik Angliában

A szurkolók nem akarják elengedni őt.

Áll a bál az Újpestnél: súlyos büntetésre számíthat a klub – Dárdai emberének üzentek az ultrák

Nehezen nyelik le, ami történt.

Szoboszlait kihozták a sodrából – ezt mutatta a szurkolóknak a súlyos vereségük után (VIDEÓ)

Érthető a frusztráltsága.


„Kiváltság, privilégium ilyen körülmények között játszani” – óriási dicséretet kapott Magyarország

El voltak ájulva.

„Ezért különlegesek a magyarok” – Marco Rossi a Mandinernek

Megkérdeztük tőle, mit mondott Szoboszlainak a lecserélésekor, amiért a középpályás elnevette magát.

„Karmikus arculcsapás” – az egész ország fellázadt, egy emberként tüntetnek Írországban

Nehezen emésztik meg a történteket.

A magyar főváros után Prágát is ellepték az írek – a budapesti csodából merítenek erőt

Még a korrupciós botrány is a kezükre játszhat.

„A buzi MLSZ már-már úriemberi kritika” – Csányi Sándor üzent a magyar ultráknak, de Kubatovot is megemlítette

„Most nagyon jól tudnék vitatkozni Kubatov Gáborral, de nem akarok. Azt gondolom, nem érdemli meg.”

Új kedvencük van a Liverpool-szurkolóknak, az angol oldal szerint el kell felejteni Szoboszlait

El vannak ájulva a teljesítményétől.

Kinevették a Szoboszlait méltató drukkert – ezt üzeni a károgóknak

Ismét nagyszerű meccse volt a Liverpool magyar nyolcasának.

„Álomszerű délután” – tehetetlen Fradiról és történelmet író Bragáról szólnak a hírek Portugáliában

„Ez a Bragától a valaha nyújtott legjobb teljesítmények közé tartozik.”

„Nem vagyunk vakok” – letették a kardot Miskolcon, erre kérnek mindenkit

„Bőven akadnak még olyanok a klubnál, akiknek szívesen megmutatnánk a »Miskolc vége« táblát.”

„Mindenki, aki el tud jönni, jöjjön el!” – Szoboszlai üzent a rajongóknak

Magabiztos a Liverpool magyar válogatott játékosa.

„Tönkretetted a diósgyőri focit” – egy embert már elküldtek, de nem csillapodik a botrány Miskolcon

„Itt már a piócás ember se tudna segíteni!”

„A labdabirtoklás királyai...” – saját szurkolói gúnyolódnak a Bragán a budapesti fiaskó után

Megnéztük, mit írt a portugál sajtó és a csapat drukkerei a Ferencvárostól elszenvedett kétgólos vereség után.


Égbekiáltó hibát követett el Szoboszlai: kitárta a szívét, majd egyből szétcincálták a Liverpool szurkolói

Méhkasként bolydult fel az istenadta nép.

Oda szúrtak Sallaiéknak, ahol a legjobban fáj – Szoboszlaiék dörzsölhetik a tenyerüket

Megszületett a döntés.
