Nagy bejelentés: Szalai Ádám elnökségi tag lesz az MLSZ-ben – ezt a feladatot kapja
Megtartotta éves rendes közgyűlését az MLSZ.

Megszokta, hogy szidják. Csányi Sándor az ultrákkal való kapcsolatáról is beszélt.

A Magyar Labdarúgó-szövetség ma (pénteken) megtartotta éves rendes közgyűlését Telkiben. Szalai Ádám elnökségi tagságáról és az írek elleni kudarc eddig nem ismert következményéről már beszámoltunk, most pedig Csányi Sándor elnök ultrákkal kapcsolatos gondolatait idézzük az Indexről.
Csányi elmondta, bizakodó a következő időszak eredményeit illetően, és reméli, a jövőben is az lesz a legnagyobb problémájuk a válogatott meccsek jegyértékesítésénél, hogy miért nem jóval nagyobb a Puskás Aréna befogadóképessége.


Mint bankár megszoktam, hogy szidnak, voltam már gyilkos is. Ehhez képest a b@zi MLSZ már-már úriemberi kritika. Remélem a drukkerekkel most megszületett egyezség nem lesz tiszavirág életű.
Sok dologban igazuk volt, amiben indokolatlanul szigorítottunk. Amiben azonban nem tudunk kivételt tenni, az a rasszizmus. Ennek megfelelően a FIFA-szabályainak megfelelően módosítottuk az alapszabályzatunkat. Ezt be kell tartatnunk, ha nem, kikerülhetünk a nemzetközi bajnokságokból” – utalt az ősszel megkezdett párbeszédre a magyar válogatott ultracsoportjának képviselőivel. Kiemelte, 12 év alatt 133 mérkőzésből 41 fegyelmi eljárás született, hét zárt kapus büntetéssel – ezt mindenképpen el kellene kerülni a jövőben.
Csányi a beszédében és a 2025-ös naptári év eredményeiről is beszélt, és megemlítette a Ferencváros elnökét, Kubatov Gábort.
„Jelenleg 5,4 milliárd forint egy átlagos NB I-es klub működési költségkerete idényenként. Ami nem túl biztató, bár stabilnak számít a tőkehelyzetük, az idényeket nullszaldóban vagy mínuszban zárják. A meccsnapi bevételek továbbra is alacsonyak. Fontos lenne, hogy minden klub azonos feltételek mellett tudjon gazdálkodni, itt nem a szponzorokra gondolok első sorban, hanem hogy a támogatások egyenlően legyenek elérhetőek. Itt véleményem szerint még van némi aránytalanság – idézte Csányit az Index. –
Most nagyon jól tudnék vitatkozni Kubatov Gáborral, de nem akarok. Azt gondolom, nem érdemli meg. A Ferencváros sokat tett a magyar futballért, abban, hogy a liga 22. a világon, nagy érdemeik vannak. Ezzel együtt vannak pontok, amikben nem értünk egyet.”
Később Csányi így folytatta:
Az nem megy, hogy az ülésen megszavazzuk egyhangúlag a döntést, majd az újságokban háborgunk. Volt erre konkrét példa bizottsági szinten. A klub felhatalmazott ügyvezetője megjelent, megszületett a kompromisszum, majd a klub tulajdonosa háborgott, hogy lehet ilyen hülye döntést hozni”
– tért ki az elmúlt időszakok vitás kérdéseire. Hangsúlyozta, nem maradhat fenn tartósan az a bevételi struktúra, amit ismertetett.
„Nem értem, miért vita tárgya, hogy a klubok elemi érdeke minél több fiatal bevetése. Nőnie kell a jegybevételeknek, nőnie kell a játékosértékesítési bevételeknek. Azt gondolom, az a rendszer, amit üzemeltetünk, hogy tizenhat éves kortól huszonöt éves korig bevételhez juthat bárki, aki profi játékost nevelt, elég korrekt. A profi és nevelőklubok érdekeit is képviseli. Van olyan nevelőegyesület, amely évi 180 millió forinthoz tud jutni csak így.”
Mint megírtuk, a magyar labdarúgó-válogatott jelenlegi segédedzőjét, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet módszertani igazgatóhelyettesét, Szalai Ádámot – egyhangúlag – beválasztják az MLSZ elnökségébe. A 86-szoros válogatott alighanem kiemelt szerepet kaphat majd a 2026-os szakmai és pénzügyi terv részeként elfogadott, a preakadémiai korosztállyal (hét és tizennégy év közti gyermekek) végzett szakmai munka minőségének biztosítása érdekében bővíteni tervezett, már 2024-ben elindult programban. A Real Madrid, a Schalke és az FC Basel korábbi labdarúgója az Indexnek adott decemberi interjújában is kiemelte a korosztályos szakterület jelentőségét, az akadémiai képzéssel történő integráció elősegítését, illetve az azokéhoz hasonló egységes képzési alapok kialakításának fontosságát. Utóbbi törekvést Csányi Sándor is megerősítette, jelezve, hogy javasolja az elnökségnek, hogy Szalai harmadik alelnökként, dedikáltan az utánpótlás-nevelésért felelős szakemberként csatlakozzon a grémiumhoz.
Ezt is ajánljuk a témában
Megtartotta éves rendes közgyűlését az MLSZ.

Az MLSZ elnöke elárulta, az írek elleni vereségnek lett eddig a közvélemény előtt kevésbé ismert következménye: például a jövőben lesz a válogatott mellett egy dedikált sportpszichológus. Ettől remélik, hogy a meccshajrákban eredményesebbek lehetünk.
Ezt is ajánljuk a témában
Csányi Sándor arról beszélt, a vereségnek a közvélemény előtt kevésbé ismert következménye is lett.

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az olajblokád mellett most két újabb veszély rajzolódik ki Európa egén a miniszterelnök szerint.

