Még egy következménye lett az Írország elleni vereségnek – Csányi Sándor ilyet többet nem akar látni
Csányi Sándor arról beszélt, a vereségnek a közvélemény előtt kevésbé ismert következménye is lett.

Megtartotta éves rendes közgyűlését az MLSZ. A 86-szoros magyar válogatott Szalai Ádám elnökségi tag lesz.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) pénteken Telkiben megtartotta éves rendes közgyűlését, amely során többek között arról döntöttek a küldöttek, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jelenlegi segédedzőjét, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet módszertani igazgatóhelyettesét, Szalai Ádámot – egyhangúlag – beválasztják az MLSZ elnökségébe – számolt be az Index.
A portál hozzátette: Szalai alighanem kiemelt szerepet kaphat majd a 2026-os szakmai és pénzügyi terv részeként elfogadott, a preakadémiai korosztállyal (hét és tizennégy év közti gyermekek) végzett szakmai munka minőségének biztosítása érdekében bővíteni tervezett, már 2024-ben elindult programban. A Real Madrid, a Schalke és az FC Basel korábbi labdarúgója az Indexnek adott decemberi interjújában is kiemelte a korosztályos szakterület jelentőségét, az akadémiai képzéssel történő integráció elősegítését, illetve az azokéhoz hasonló egységes képzési alapok kialakításának fontosságát. Utóbbi törekvést Csányi Sándor is megerősítette, jelezve, hogy javasolja az elnökségnek, hogy Szalai harmadik alelnökként, dedikáltan az utánpótlás-nevelésért felelős szakemberként csatlakozzon a grémiumhoz.

Ezt is ajánljuk a témában
Csányi Sándor arról beszélt, a vereségnek a közvélemény előtt kevésbé ismert következménye is lett.


A célom, hogy sokkal több fiatalnak adódjon lehetősége az NB I-ben, külföldön és a válogatottban bemutatkozni.
Az elmúlt két évben rájöttem, tudom, ez nem egy egyszerű feladat. De a válogatott-karrieremmel is igyekeztem bizonyítani, nagyon nehéz nálam elérni, hogy feladjam a céljaimat, ez ezúttal is így lesz. Nyitott vagyok minden meglátásra, bízom a közös munkában, ugyanis egyetlen célom van: hogy ennél is sikeresebb legyen a magyar labdarúgás” – mondta a megválasztása után Szalai.
A Magyar Távirati Iroda szerint a 74 mandátummal rendelkező küldöttből megjelent 64, akik egyhangúlag szavazták meg a 38 éves, 86-szoros válogatott sportvezető új megbízatását. Szintén egyhangúlag választották meg az elnökség tiszteletbeli tagjának Nyilasi Tibort és Berzi Sándort.
Ezt is ajánljuk a témában
A szurkolókat megosztja a dizájn.

Nyitókép: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az olajblokád mellett most két újabb veszély rajzolódik ki Európa egén a miniszterelnök szerint.

